Teológia és lelkiismeret címmel rendeztek konferenciát a magyar tudomány ünnepe apropójából november 18-án az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Az eseményen a Luther Kiadó gondozásában frissen megjelent, ugyanezt a címet viselő tanulmánykötet szerzői tartottak előadásokat, rövid, de tartalmas betekintést nyújtva abba a kérdéskörbe, amely évszázadok, évezredek óta meghatározza az ember Istenhez, illetve világi felsőbbséghez fűződő viszonyát.
A lelkiismeretről való gondolkodás korszakonként változó szempontjait vette sorra megnyitóbeszédében Csepregi Zoltán. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora emlékeztetett rá, hogy az ókori felfogással szemben – amely az érzületek, érzelmek, benyomások passzív kontrollját jelentette – az újkor hajnalán, ötszáz éve tűnt fel az egyén cselekvését irányító, aktív lelkiismeret fogalma, a tenni vagy nem tenni dilemmája. A modern korra pedig ezek az egyéni döntések közösségi aktussá fejlődtek, és a kérdés már úgy merül fel: részesülni valamiben, vagy nem; közösséget vállalni valamiért, vagy nem.
Lelkiismereti vívódások
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” – idézte az Apostolok cselekedeteiből (5,29) kiindulópontként Fabiny Tamás. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Az egyház mint a lelkiismeret őre című előadásában kifejtette: Luther Márton is számos helyen hivatkozik erre az igére, ahogyan az Ágostai hitvallás XVI. tételében is szerepel: „A közügyekről azt tanítják, hogy a törvényes világi intézmények Isten jó alkotásai […]. A keresztyének tehát kötelesek felsőbbségeiknek és a törvényeknek engedelmeskedni, kivéve, ha azt követelik tőlük, hogy bűnt kövessenek el, mert akkor inkább kötelesek Istennek engedelmeskedni, mint az embereknek. ApCsel 5,29.”
Fabiny Tamás az inkább Istennek való engedelmesség egy 20. századi példájaként emelte ki Dietrich Bonhoeffert, a németországi Hitvalló Egyház mártír lelkészét, aki lényegében egész életművét arra építette, hogy mit jelent az Istennek vagy embernek való engedelmességből fakadó feszültség. Hazai példaként az elnök-püspök felidézte, hogy Keken András lelkész egy 1944 őszén a Deák téri gyülekezeti teremben megtartott előadásában a világi hatalomnak való engedelmesség szükségességét meghatározó igeszakasztól (Róm 13) ugyancsak az ApCsel 5,29-hez jutott, amikor azt mondta: igaz, hogy engedelmeskednünk kell, de amikor eljön az a pont, hogy az Istennel való közösségünket akarják megrontani, és hitbeli kérdésekbe akarnak beavatkozni, akkor az Istennek való engedelmesség a felettes hatalmaknak való engedelmesség fölé emelkedik.
Fabiny Tamás összegzésként elmondta, hogy ezekben a lelkiismereti vívódásokban a keresztyén ember nem marad egyedül, hanem az anyaszentegyház részeként számíthat a testvérek segítségére. Térben és időben is igaz ez, nehéz döntési helyzetekben sokat jelenthet az élő közösség támogatása, illetve korábbi korok példái. Ez a bibliai gondolat mélyen összefügg azzal, amit Luther a keresztény ember szabadságának nevez: a keresztény ember mindenkitől szabad a hit által, és mindenkinek szolgája a szeretet által. Ez a dilemma, hogy mit jelent a szolgálat, amely nem a kiszolgálás, mit jelent az Istentől nyert szabadság és adott esetben az emberektől való szabadság is, Luther segítségével jól aktualizálható.
Idegőrlő dilemma
A lelkiismeret őrzője: az egyház című előadásában Korányi András arról beszélt, hogy nem kell mindig a lelkiismeretet emlegetni, ugyanakkor alapvetően az a mérleg nyelve. Nemritkán idegőrlő a dilemma, hogy Isten igéjének a szabadsága és az ember akaratának a szabadsága között melyiket kell választani – mutatott rá az egyetem egyháztörténeti tanszékének professzora, a Déli Egyházkerület püspökhelyettese. Törvény és evangélium: ugyancsak egy olyan szópár, amelyben speciális dilemma jelenik meg – a keresztény ember lelkiismerete mindkettő iránt elköteleződik.
A professzor a lelkiismeret 20–21. századi összefüggéseinek vizsgálatához a status confessionist (hitbéli döntést igénylő helyzet) határozta meg kiindulópontként. Ezzel kapcsolatban elmondta: a 20. század azt példázza, hogy a status confessionis nagyon sokszor akkor áll be, amikor a körülöttünk lévő világ „úgy dönt”, hogy nem lehet Isten útjait tovább járni. Amikor a világ megpróbál lekényszeríteni Isten útjáról, arról, hogy a keresztyén lelkiismeret szavát kövessük, amikor különféle választási lehetőségekkel igyekszik eltántorítani, megnehezítve, hogy az ember megtalálja az üdvösség útját.
Korányi András szerint az egyháznak nem a közjogi helyzete, a társadalmi mozgástere vagy eltérő eszmetörténeti ízlése ad alapot az államhatalom vagy a világnézeti rendszer bírálatára, hanem kizárólag az a teológiai mandátum, amelyhez teljes elkötelezettséggel, a Szentíráshoz, az Isten igéjéhez kötött lelkiismerettel ragaszkodnia kell. A status confessionis elfogadása és magunkra vétele az, amely megadja a megmaradás lehetőségét is a közösen megvallott álláspont szerint.
Közösségi lelkiismerettől a közösségi tettekig
A plenáris előadások után a konferencia résztvevői három különböző szekcióban hallgathatták meg a tanulmánygyűjtemény szerzőinek előadásait, illetve beszélhették meg az ott elhangzottakat. Ezután az egyetem dísztermében átadták a habilitációs okleveleket dr. Horváth Orsolya egyetemi docens (Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet, Szabadbölcsészet Tanszék) és dr. Korpics Márta egyetemi docens (Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Társadalom- és Médiatudományi Intézet) részére.
A folytatásban Prőhle Gergely mutatta be a Teológia és lelkiismeret című oktatói kötetet. Az országos felügyelő mint az egyház választott képviselője külön kiemelte az egyházkormányzati szempontból izgalmas tanulmányokat. Fabiny Tamás írására hivatkozva feltette azt az egyházvezetést általában foglalkoztató kérdést, hogy vajon a hatalom és az egyház viszonya miféle patikamérlegen mérhető, és mi lehet a közösség számára optimális megoldás. „Mennyire kell bármiféle politikai kommunikációs szempontokhoz igazodni? Mennyire kell tudomásul venni azt, hogy negyven év kommunista diktatúra után az egyház anyagi függetlenségéről nem lehet beszélni; mennyire kell beszélni arról, hogy ilyen körülmények között milyen kompromisszumokat kell meghozni, és egyáltalán hol van az a határ, ami a világi felsőbbséghez való alkalmazkodásban a viszonyunkat meghatározza?” – sorolta a kérdéseket. Hangsúlyozta, hogy téves bármelyik 20. századi diktatúrához akár csak kicsit is hasonlítani a mai helyzetet.
Pángyánszky Ágnes, Gyurkó Donát és Lukács Máté András kötetbeli tanulmányát felidézve Prőhle Gergely azt a mindennapi egyházvezetői gyakorlatot meghatározó kérdést emelte ki, hogy mennyien vagyunk az egyházban. „Nagyon örülök annak, hogy valaki felteszi azt a kérdést egy ilyen tanulmányban, hogy vajon miféle kollektív lelkiismeretnek kell működnie akkor, amikor az egyházi lélekszám alakulására gondolunk” – mondta el az országos felügyelő, hozzátéve: hálás, amiért a tanulmányban felvetődik az is, hogy milyen kitörési pontok vannak a gyülekezetépítés területén; ez a megközelítés a közösségi lelkiismerettől a közösségi tettek irányába vezet.
„Amit mi itt végzünk, a teológia művelése, segítséget szeretne kínálni az útkeresésben. Amikor egy tanulmány, egy cikk, egy kötet értő fülekre talál, az számunkra ünnep” – mondta többek között a konferenciát záró beszédében Béres Tamás professzor, az egyetem rektorhelyettese. Rámutatott, hogy a mai tudományos életben a teológia keresi a helyét, és a Luther számára fontos, de középkori gondolkodók által is szívesen használt kifejezést említette: Isten lenyomata. Hozzátette: „Megérezhettük, hogy nemcsak a teológiai teljesítménnyel követhetjük Isten lábnyomát, hanem együtt ünnepelve, gondolkodva, egymást elfogadva, közösségben talán meg is valósul rajtunk is, a mi közreműködésünkkel, hogy itt járt közöttünk a Jóisten.”
