A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon fennállásának 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat részeként az intézményt alapító Sztehlo Gábor evangélikus lelkész emlékművét is megkoszorúzták. Ekkor hangzottak el Juhász Endre fogyatékossággal élő lakó alább olvasható gondolatai.
Most, hogy egy újabb év elteltével visszatekintek az elmúlt sok-sok évre és főleg arra az időszakra, amikor bekerültem a Sareptába, megismerkedtem Gábor bácsival, gyönyörű érzés járja át a szívem: a hála.
Hálát adok Istennek azért, hogy a Sareptába hozott engem.
Hálát adok Istennek azért, hogy Gábor bácsit adta nekünk.
Hálát adok Joli néniért is, akivel Gábor bácsi együtt kezdte itt a szolgálatát.
Hálát adok Gábor bácsinak azért, hogy általa ismertem meg az Urat!
Továbbá hálát adok intézményünk vezetőinek, minden dolgozónak, a lelkészeknek, a pesthidegkúti evangélikus gyülekezet tagjainak a napi fáradozásaikért, a munkájukért, a támogatásukért, a szeretetükért.
Amikor Gábor bácsi elkezdte a munkáját a Sareptában, nem tudta, hogy az Úr milyen utat, milyen feladatot szánt neki. De rábízta magát és bennünket is az Úr gondviselésére. Akkoriban nagy szegénységben éltünk, Gábor bácsi pedig határtalan szeretetével, türelmével, hitével összetartó, egymást segítő közösséget épített belőlünk és az értünk dolgozókból. A mindennapok túlélésében különböző gyülekezetek voltak segítségünkre. Gyűjtöttek és adományoztak nekünk rendszeresen élelmiszert, ruházatot és sok mindent, amire éppen szükségünk volt.
Az adományozókra is hálás szívvel gondolok!
Szeretnék megemlékezni azokról a gyerekekről, a társaimról, a barátaimról, akikkel együtt kezdtem sareptai életem.
Sajnos ők már elmentek. Rájuk is szeretettel gondolok.
Egyedül én vagyok még itt a valahai Sztehlo-gyerekek közül.
Áldd meg, Uram, a gyülekezetünket, áldd meg a közösségünket, és áldd meg mindazokat, akik szolgálatot végeznek.
Ámen.
