Teológia és nyelv címmel tartottak konferenciát a magyar tudomány ünnepe alkalmából november 9-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. „A nyelv a »majdnem« eszköze: körülír, közelít, tart valami felé, de célját sosem éri el. Kimeríthetetlen változatossága egyszerre felszabadító játék és az elégtelen kommunikáció végtelen vergődése: sosem teljesen pontos közelítés” – írja a Luther Kiadó gondozásában frissen megjelent, a konferencia anyagát adó Teológia és nyelv című kötet bevezetőjében az egyik szerkesztő, Szűcs Kinga, a vallás- és társadalomtudományi tanszék adjunktusa, aki – Bácskai Károly, az újszövetségi teológiai tanszék docense mellett – egyben az esemény házigazdája is volt.
A konferencia résztvevőit Csepregi Zoltán rektor köszöntötte, Luther Mártonnak A keresztény iskolák felállítása című művéből idézve. A reformátor a nyelvet Isten fenséges és drága adományának nevezte, elsődleges funkciójának az evangélium megtartását tekintette. „A nyelv az a hüvely, amelybe a Lélek kardja van dugva” – dicsérte az örömhír hordozóját.
A rektor a nyelvek megalkotásán túl Isten csodájának nevezte azt is, hogy az ünnepi konferenciára elkészült a szekciókon elhangzó előadásokat tartalmazó oktatói kötet is.
Szöveg és valóság
A plenáris előadások sorát Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára nyitotta meg Nyelv, jelentés és igazság a Bibliában című előadásával. A negyvenhárom éve bölcsészkaron oktató professzor – szakterülete az angol irodalomtörténet és a hermeneutika – egyik alaptézise volt, hogy aki irodalmat tanul, az más nyelvet olvas, mint aki tudománnyal foglalkozik. „A tudományos nyelv egzakt, denotatív (egy dolgot jelölő) nyelv, a költői nyelv viszont képi, asszo-ciatív, konnotatív (együtt jelölő) nyelv” – foglalta össze.
Az elkövetkezőkben Fabiny professzor Northrop Frye világhírű kanadai irodalom-tudósnak az elméletét vázolta és értelmezte a szerző Kettős tükör című, a Biblia és az irodalom kapcsolatáról szóló könyve alapján. Az elmélet szerint az emberi gondolkodás történetében a nyelv három fázisát lehet megkülönböztetni: a metaforikus, költői nyelvi szakaszt, a metonimikus, fogalmi nyelvi szakaszt és a deskriptív, leíró nyelvi szakaszt. „Frye szerint a Szentírás nyelve az első, metaforikus fázishoz áll közelebb, hiszen legnagyobb része költői nyelven íródott, noha egyes részei kétségtelenül a második nyelvi fázis felé tendálnak” – mutatott rá Fabiny Tibor.
A nyelv és a jelentés kapcsán az igazság kérdése is fölvetődik – hívta fel a figyelmet –, ismét Frye-t idézve: „…ha valami olyasmi szerepel a Bibliában, ami történelmileg igaz, az nem azért van ott, mert történelmileg igaz.” A Biblia igazságát a Biblia történeti valóságában kell keresnünk, nem azon kívül.
„A szöveg nem átlátszó üvegablak – fogalmazott Fabiny Tibor –, amely »mögött« lenne a történelemnek tekintett végső valóság. Nem a szöveg »mögé«, centrifugálisan, hanem a szövegre, centripetálisan kell néznünk, mert maga a szöveg teremti meg az olvasónak a valóságot, a szöveg valódi jelöltjét: az élő Krisztus jelenlétét.” A teológiát is végzett előadó ehhez a Lélek segítségét kívánta minden hallgatónak Jn 16,13-ot idézve: „…amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra…”
Kézműves igehirdetés kell!
Szabó B. András, a gyakorlati teológiai tanszék adjunktusa A szavak mestere című előadásában a lelkészi igehirdetői képesség meghatározó voltáról és fejlesztési lehetőségeiről gondolkodott el. Feltette a kérdést, hogyan válhat többé a hallgató egy igehirdetés hatására akkor, ha egész biztos, hogy nem fogja kézbe venni a Szentírást.
Az előadó az igehirdetést mint eseményt és élményt mutatta be, mely kiemeli a jelen pillanatot, és túlmutat önmagán. Ismertette Morwenna Ludlow-nak, az Exeteri Egyetem professzorának az úgynevezett technépárhuzamát. Bár ő a kappadókiai atyák [azok a nagy keleti egyházatyák, akik Kappadókiában születtek – a szerk.] homiletikai örökségét vizsgálta, elmélete kiterjeszthető a mai teológusokra is, az igehirdetés ugyanis megőrizte a „kézműves hagyományt”. Először is szaktudás kell hozzá: a bibliai nyelvek, az exegézis, a rendszeres és gyakorlati teológiai ismeretek elsajátítása. A második kritérium, a mester és tanítvány viszony is adott, mivel a megszólító ige hallásból van. Az igehirdető mesterségének címere, vagyis jó terméke az igehallgató maga.
„Ludlow az idézett előadásában nem a kivételes, hanem a jó teológia – beszéd, írás, prédikáció – létrehozását tűzi ki célul – emelte ki Szabó B. András. – A kézművesség meghatározásához a sörfőzés világának ismert és napjainkban nagyon népszerű szóhasználatát veszi át. A kézműves – craft – söröket az különbözteti meg a nagyipari tömegtermeléstől, hogy a készítő nem a profitra, hanem a termék minőségére koncentrál. Az egyedi, a különleges szemben áll az átlagot megcélzó, tömegigényeket és tömegízlést kielégítő termékekkel.” Az előadó szerint ez a megközelítés több szempontból is alkalmas lehet a mai magyar evangélikus igehirdető szakmai identitásának megerősítésére.
Az istentisztelet sokféle nyelvéről beszélt Hafenscher Károly, a gyakorlati teológiai tanszék vezetője a „Régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten…” – és ma? című előadásában. Meghökkentő mondattal indította mondandóját, Erik Flügge német újságírót idézve: „Az egyház a nyelvébe döglik bele.” A figyelemfelkeltő nyelvi fordulatot használó cikket egy jövőorientált, az egyházak verbális kommunikációjának szükségszerű megújításához új szempontokat adó könyv követte, amelynek a felvetéseit érdemes megszívlelnie a minél többeket megszólítani vágyó egyháznak.
Előadásában Hafenscher professzor – rávilágítva a tradíció és a korszerűség közötti feszültségre – olyan kérdésekre kereste a választ, mint hogy létezik-e speciálisan liturgikus nyelv, Isten kinyilatkoztatásának továbbadása más nyelvet kíván-e, illetve hogy az igehirdetésben lehet-e helye a szlengnek. A reformáció nyelvteremtő, nyelvőrző szerepét is hangsúlyozta, kiemelve a legjelesebb képviselőit mint példaképeket az utókor számára. Felhívta rá a figyelmet, hogy míg a keresztény istentisztelet évszázadokon keresztül stílusképző volt a társadalom nyelve szempontjából, ma már ez a folyamat inkább fordítottnak mondható. Pedig az ismert teológiai kifejezés, a minister verbi divini – vagyis hogy a prédikátor, a lelkész, az egyház liturgiát végző embere Isten igéjének szolgája, minisztere – még ma is érvényes.
Végül a hallgatóság szívére helyezte a kérdést, vajon lehet-e a keresztény egyházaknak – vagyis a mai társadalom igen kis csoportjának – akkora kisugárzásuk, hogy az társadalmi méretű hatást produkáljon akár az igényes nyelv megtartásában, akár ápolásában, fejlesztésében, megújításában.
A plenáris ülést az egyetem kórusának szolgálata zárta Finta Gergely docensnek, az egyházzenei tanszék vezetőjének közreműködésével. A szekcióülések három teremben, tematikus válogatásban, Karinthy Frigyes Előszó című versének soraira fűzve zajlottak.
A hittudomány hídtudomány
Az oktatói kötet bemutatására a szekcióülések után került sor. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Kosztolányi Dezső egyik prózai művének címe után szabadon – a 46. zsoltárra utalva – az „erős várunk a nyelv” tételmondattal élt, és erre fűzte fel mondandóját. A püspök nem fukarkodott a nyelvre utaló nyelvi játékokkal sem, felhívva a figyelmet többek között arra, hogy „igét nemcsak hirdetni, hanem ragozni is kell tudni”. Elárulta azt is, hogy számára a hittudomány mindig „hídtudomány” is lesz, mert lényege, hogy hidat ver ember és Isten, ember és ember között. Végül megokolta előadásának formai jegyeit: „Istenről szabad nyelvi leleménnyel beszélni, illetve csak úgy szabad.”
Fabiny Tamás a négy fejezetre tagolódó, huszonhárom szerző művét közreadó könyvet néhány szemelvénnyel és egyes tanulmányok tartalmi összefoglalójával mutatta be. A kötet egyik szerkesztője, Orosz Gábor Viktor, a rendszeres teológiai tanszék egyetemi tanára Eberhard Jüngelnek „a nyelvben hozzánk érkező Istent” hirdető teológiájára építette tanulmányát. Az elnök-püspök, mintegy summázva a konferencia legfőbb üzenetét, a következő mondatot emelte ki a tavaly elhunyt Jüngel professzortól: „Saját han-gunk helyett az isteni szót kell hangzóvá tenni a világban.”
