Fő tartalom átugrása

2022. július 20. 11:19

Ökoszempontból is példaértékű volt a Szélrózsa

Jelentős hulladékcsökkentési eredményekkel valósult meg július 13. és 17. között a 13. evangélikus ifjúsági találkozó Gyulán.

2022 Szelrozsa Gyula okosator foto Magyari Marton

Fair trade kávéval kínálták a betérőket a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó ökosátrában. A Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoportjának tagjai és önkéntesei állandó programokkal hívták fel a résztvevők figyelmét a teremtésvédelem fontosságára. Mosogatóeszközöket lehetett bérelni tőlük, szerveztek kerekasztal-beszélgetéseket környezeti kérdésekről, a hulladékmentes workshopokon pedig szappan- és dezodorkészítésre, textilszalvéta-díszítésre várták a résztvevőket.

Pászti Noémi szerint a fiatalok nagyon fogékonyak: szerencsére divatossá vált odafigyelni ezekre a szempontokra. Mint mondta, ők már ebbe születtek bele, nem idegenkednek a környezetkímélő megoldásoktól. Minden mozzanat fontos, mert sok kicsi sokra megy, és hol lehet ezt jobban élesben is megvalósítani, mint egy egyházi rendezvényen, ahol teremtett világunkért érzett felelősségünkre is emlékeztetjük egymást? Noémi az Evangélikus Hittudományi Egyetem Melanchthon Szakkollégiumából érkezett Gyulára, négy éve Bükön még „csak” fesztiválozó fiatalként vett részt a Szélrózsán. Azt is elmondta, milyen jó volt idén már dolgozni is a találkozó sikeréért – nem mellesleg pedig a teremtésvédelem népszerűsítéséért.

Koltai Zsuzsa, az Ararát vezetője így foglalta össze az eredményeket: „Az idei célkitűzés az volt, hogy lehetőleg teljesen mentes legyen a Szélrózsa az egyszer használatos műanyag eszközöktől. Csak repoharakat használtunk, a találkozó egész területén a kávézók is abban mérték az italokat, és a büféseket – a lehetőségek piacára kitelepült vállalkozókat – is erre kértük. Minden résztvevő a regisztrációnál kapott egy poharat, amelyet a fesztivál ideje alatt használt. Ezért nem láttunk szeméthegyeket, a hulladékcsökkentés és a hulladék megfelelő kezelése fontos szempont volt. Például a már hagyományos szelektív hulladékgyűjtők mellett az ökosátorban mobilkomposztáló is működött, amelybe mindenki leadhatta a szerves hulladékait. Az étkezést pedig egyházon belüli partnerrel összefogva sikerült környezetbarát módon, a Nébih szabályaival és irányelveivel is összhangban megvalósítani, így újrahasználható edényekből étkezett mindenki. Nemcsak kértük a résztvevőket a fenti szempontok figyelembevételére, de segítséget is nyújtottunk tanácsokkal, ötletekkel, eszközökkel.”

2022 Szelrozsa Gyula re pohar foto Szelrozsa

Lázár Zsolt esperes a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat vezetőjeként szolgálatvállalásukról osztott meg részleteket. Egyrészt a diakóniai munkát népszerűsítették a fiatalok között az Evangélikus Diakónia sátránál, másrészt ők biztosították, hogy az a mintegy ezer résztvevő, aki a regisztrációnál felkínált étkezési lehetőséggel élni kívánt, négy napon át naponta egyszer minőségi egytálételt fogyaszthatott. Az esperes elmondta: a koronavírus-járvány hatására szembesült a világ azzal, hogy milyen nehéz a higiéniát összeegyeztetni a teremtésvédelemmel, különösen is az ételosztások alkalmával. Ebben próbált a szarvasi szeretetszolgálat és a teremtésvédelmi munkaág együttműködése élen járni, amikor nem eldobható edényekben és evőeszközökkel adták az ételeket. Ez kellemetlenségnek, felesleges vacakolásnak tűnhet, hiszen vissza kellett vinni, majd újra el kellett mosni mindent. Ugyanakkor így minimalizálni lehetett – egy ekkora létszámnál más körülmények között tetemes mennyiségű – hulladékot. Rendkívül sok szeméttel járt volna, ha a régi, „megszokott” úton („használd és dobd el”) oldották volna meg az étkeztetést.

***

keszult magyarorszag korm tamogatasaval 2022

***

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.