A tanítványi létet, az élethosszig tartó tanulást állította középpontba az evangélikus presbiterek országos találkozójának Tanuljuk a Krisztust! című szekciója. A program során Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője, egyetemi adjunktus és Koczor Tamás, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze, a budapest-ferencvárosi gyülekezet lelkésze kalauzolta mély vizekre a jelenlévőket.
„A kereszténység egy drámai élményből fakad. Az alapállás: életünk odakerült Krisztushoz. Hogyan marad ez tartós, életképes? Vajon érzés vagy tudás kell a megőrzéséhez?” – ezekkel a gondolatokkal indította a beszélgetést Koczor Tamás, aki rögtön meg is mozgatta és gondolkodásra, érvelésre késztette a megjelenteket. A kérdésfeltevő szerepébe helyezkedve olyan játékra hívott, amelyet húszfős hittanórákon szokott tartani, ám itt háromszázan voltunk. „Esély sincs rá, de azért vagyunk evangélikusok, hogy ezt elkövessük” – alapozta meg a derűs hangulatot.
A bevezető húsz perc a rá következő előadást készítette elő tűpontos, szinte provokatív kérdésekkel. Azt firtatta, mennyire van szükségünk tudásra kereszténységünkhöz. Ki-ki véleménye szerint elfoglalhatta helyét a teremben, és megkezdődött a presbiterek érvelése. Kell-e alaptudás az úrvacsoravételhez? Elviseli-e egy gyülekezet, ha anélkül járul valaki venni a szentséget? (E kérdést árnyalja az egyházunkban immár működő gyakorlat, a konfirmáció előtti úrvacsoravétel lehetősége.) És ha adott a tudás, ám más felekezeti alapon áll az illető? Ahogy egyre mélyült a téma Koczor Tamás rávezető kérdései és a megszólalók vélekedése során, a résztvevők is újragondolták első választásukat. Például, hogy mindig a nullpontról kell-e kezdenie az igehirdetést a lelkésznek, vagy a már lerakott alapokra építve haladjon a szószéki igehirdetői tanításban. Nem ellentmondás, inkább más-más oldalról való megközelítés rajzolódott ki a megszólalásokban. Jó volt érzékelni az erős, elkötelezett evangélikus identitástudatot és egyházi kötődést.
Emberi kapcsolatainkban is dráma, amikor fontossá válik valaki – emelte ki Koczor Tamás. Ám ezután újra és újra keresni, kutatni kezdjük, ki is ő, hogy minél mélyebben megismerjük. A keresztény tanulás is így működik: sok beszélgetés, találkozás, nem szűnő tudásvágy kell, hogy jellemezze.
Tanuljuk a Krisztust! – vette át a szót Pángyánszky Ágnes, aki diákat vetített előadásához. Tanítványok vagyunk, kezdte, és arra kért: gondoljunk az első tanítványokra s arra, mi hogyan tudnánk az ő helyzetükben cselekedni. Koczor Tamáshoz hasonlóan olyan lelki-szellemi muníciót adott át, amelyet tovább kell gondolni, illetve a gyülekezetbe hazavíve építkezni lehet belőle. Arra bátorította hallgatóságát, gondolkozzanak el olyan alapvető kérdéseken, mint például, hogy mit jelent Isten igéje köré gyülekezni, lelkileg megújulni, életünk kérdéseiről Isten igéjének fényében gondolkodva engedelmesnek és bátornak lenni, Krisztus-követő életet kérni Istentől és arra elköteleződni.
Ezután helyzetjelentést kaptunk a gyülekezeteinkben zajló tanításról mint szolgálatról, kitérve a presbiteri felelősségterületekre. A paletta széles: hitoktatás, gyermekmunka, konfirmáció, ifjúság, felnőtt-bibliaóra. Nélkülözhetetlen a jó stratégia, hiszen a tét a gyülekezetek jövője. A tanítás súlya és szerepe óriási, és e munkához szerencsére nagyszerű eszközök állnak rendelkezésre.
Mindennek alfája és ómegája az Írással való elmélyült, személyes, bölcs és tudós kapcsolat, de emellett számos kézikönyv áll rendelkezésre. Ezek közül ajánlotta például a Tanuló közösségben című, konfirmációra felkészítő kötetet. Az új tanítványi generáció felnövekedése, mutatott rá, megújítja közösségünket, szolgálatunkat. Egy lépéssel előrébb haladva, az összgenerációs tanulást segíti az Együtt a hit útján című gyülekezetpedagógiai kézikönyv, hiszen minden életkorban vannak hitkérdések. A mai tanítványi élet a gyülekezet közösségében van elrejtve. A tanulás friss tartalma kapcsán a Növekedjünk a hitben című gyülekezeti munkaprogram részleteit ismerhettük meg. Itt is interaktív percek következtek: szavazhattunk, hogy az ajánlott bibliaórai sorozatok melyikére ülnénk be. A korunk etikai kérdéseit vizsgáló órákra sokan jelentkeztek, de az első téma, Márk evangéliumának olvasása sem kihagyható, emelte ki az előadó.
Végül a gyülekezetpedagógiai és missziói hangsúlyokat tekintettük át, kezdve a munkatársképzéstől a közös étkezéseken, a generációk találkozása adta közösségépítő alkalmakon át a családok bevonásáig és az élethosszig tartó tanulásig. Így lett kerek egész a szekcióbeszélgetés a kezdeti játéktól a három zárókérdésig: hogyan tudja tanulásra motiválni a presbitérium a gyülekezetet; miként válhat a presbiter a tanulás iránti elköteleződés mintájává; és milyen lehetőségei, nehézségei vannak a közösségépítésnek?
Az alkalom végén a jelenlévők az együtt elmondott záróimádsággal erősítették meg a közösséget: „Hálát adunk, Urunk, hogy közöttünk vagy, és a tanítás szolgálatát is felhasználod az evangélium üzenetének továbbadására.”
