Még lombosak a hatalmas fák az egy-két szintes házak között, Rákospalota itt a kertvárosi arcát mutatja. A Farkas házaspár családi háza a vasúti sínek mellett, a töltésnél fekszik: gondozott előkert, muskátlis ablak fordul az utca felé, a buja növényzetű hátsó kert őszi színekben játszik. Háromgyermekes mérnök riportalanyainkhoz sok kérdéssel érkeztünk. Mindenekelőtt azzal, katolikus–evangélikus párként hogyan élik meg a hitüket, de beavatást kértünk a kézműves sajtkészítés – ma hobbi, holnap talán új életforma – titkaiba is. Tanulságaikat érdemes megszívlelni: mindkét területen Isten gondviselő, formáló szeretete bontakozik ki szavaik nyomán.
A házaspár, Farkas Géza és Farkas Enikő három gyermeke – kihasználva az október eleji napsütést – a kerti trambulinon ugrál, míg mi a nappaliban beszélgetünk. Szabó Magda regényeit idéző atmoszféra: harmónia, többgenerációs, békésen együtt élő, értékeiket féltve őrző család. Ökumenikus párként már adtak interjút – mesélik –, de a Farkas Sajtműhely remekeiről, amelyeknek a híre szájról szájra terjed, még nem kérdezték őket.
„Világi közegben: barlangászcsoportban ismerkedtünk meg. Enikő már régebben járt oda, engem a plébániáról hívtak a fiúk. Világosban jó ideig nem is láttuk egymást. Történt, hogy egy születésnapi buliba érkezve mindenkinek bemutatkoztam: azoknak a társaimnak, akikkel már fél éve együtt jártuk a barlangokat. Enikővel is így kezdtem el beszélgetni” – idézi fel nevetve a nem szokványos kezdetet Farkas Géza. Hamar kiderült, hogy vannak közös pontok; nagy örömükre az is, hogy mindketten hívő keresztények. Kicsit később, 2007-ben lettek egy pár.
Közös hitalap
Az, hogy Enikő evangélikus, Géza római katolikus, sosem okozott gondot: „Világi közegben két fiatal már akkor rácsodálkozik egymásra, ha kiderül, hogy istenhitük van. Ez velünk is így volt. Szüleink is örültek, hogy azonos értékrendű társat találtunk. A felekezet másodlagos, ráadásul nekem volt egy pozitív előítéletem a katolikusokkal kapcsolatban” – folytatja Enikő. Szülei is vegyes felekezetű, katolikus– evangélikus házaspár. Nem éltek az egyház közelében, de szorgalmazták lányaik hitre nevelését a gimnáziumban: „Akkor tudtam meg a nővéremmel, hogy evangélikusok vagyunk. Hitoktatónk olyan felnőtt volt, akivel végre mindenről lehetett beszélni. A kelenföldi gyülekezetben konfirmáltunk, már egyetemistaként.”
Géza számára is az ökumené a természetes létforma: „A káposztásmegyeri plébánián nőttem fel, ahol Tomka Feri atya [szociológus, egyháztörténész, egyetemi tanár – a szerk.] volt a plébános. Neki szívügye az ökumené: elég hamar megszervezték helyben az ifjúsági alkalmakat az ökumenikus imahéthez kapcsolódva. Ebbe nőttem bele. Éveken át részt vettem a Közös Pont ökumenikus fesztiválmisszióban is” – magyarázza Géza. Esküvőjük a kelenföldi evangélikus templomban volt Joób Máté lelkész szolgálatával – Géza káplánja, Szabó Andor atya is jelen volt –, a lagzit pedig Káposztásmegyeren tartották.
Segített az álruhás angyal
A kertészmérnökként végzett, dél-budai Enikő – ma már hitoktató Újpesten – és az agrármérnök végzettségű, észak-pesti Géza a közös otthonról nem döntött az esküvő előtt. Ám listát írtak, s egymástól függetlenül első helyre azt tették: legyen közelben élő, hívő közösség. Bármilyen. „Nem tudtuk, hol lakunk majd. A gondviselés azonban elintézte: családi barátok nászajándékként felajánlották kis budai garzonjukat, így ott kezdhettük közös életünket. Apró fürdőszobánkba kis méretű mosógép is került. Épp a ház előtt tanakodtunk Enikővel, hogy jusson fel az emeletre, amikor a »semmiből« odalépett egy férfi. Megkérdezte, hányadikra visszük, és már emelte is meg. Mire megköszöntük volna a segítségét, eltűnt! Azóta is ámulunk rajta. Talán Isten álruhás angyala volt…” – mesélik a feledhetetlen történetet.
Példaértékű, hogy Enikőék nem a bonyolult oldaláról közelítik meg az élet dolgait. Rábízzák magukat hittapasztalataikra, tudják, hogy mindent elrendez időben a gondviselő Isten. Élő kapcsolatban állnak vele, imádsággal, rá figyelő élettel nincs okuk aggódni. A válaszokat az igéből és az Isten által küldött emberektől mindig megkapják. Nyugalmuk ebből fakad.
Több templomban, mindig együtt
Szépen alakul a lassan aktuálissá váló konfirmáció, illetve elsőáldozás kérdése is: a tizenegy éves Gyöngyvért katolikus, a nyolcéves Jankót evangélikus templomban keresztelték, az ötéves Kingát pedig a lakótelepen működő, családokat összefogó civil egyesület helyiségében. Itt vasárnaponként forgó rendszerben tartanak misét és istentiszteletet.
„Elgondolkodtunk azon: vajon a keresztség eldönti-e azt, hogy milyen felekezetű lesz a gyermekünk? És arra jutottunk: nem – mondja Enikő. – Azt szerettük volna, hogy a keresztelők közös ünnepei legyenek mindkét közösségnek. Így történt, hogy a gyerekek keresztelésénél jelen voltak mindkét felekezet képviselői. Természetesen be lettek írva egyik vagy másik anyakönyvbe, de a hitbeli előrehaladásukat nem feltétlenül ez a forma határozza meg.”
Az iskolások eddig Enikőhöz jártak evangélikus hittanra. Nagylányuk szeptembertől a Váci Piarista Gimnáziumban tanul, most az elsőáldozás foglalkoztatja. „Rugalmasan, dinamikusan kezeljük őket, engedjük, hogy megéljék a hitüket, nyitottan állunk a keresgéléseik előtt” – értenek egyet a szülők. A hitélet így az újpesti evangélikus gyülekezetben és a káposztásmegyeri katolikus plébánián – no meg néhány további, fontos helyszínen zajlik. Szabadok arra, hogy Istent dicsérjék, az egyetlen alapelv, hogy ne külön-külön, hanem családilag együtt tehessék meg ezt. Visszatérnek Kelenföldre is, Gáncs Tamás evangélikus igazgató lelkész szeniorlakásifijének stabil tagjai.
Amit nem lehet összeilleszteni, az az úrvacsora, illetve szentáldozás, ez számukra is nehézség. „Fájdalomként, hiányként éljük ezt meg” – jellemzi a helyzetet Géza. Enikő hozzáteszi: „Ennek súlya, fontossága van, jó, ha ebben is komolyan vesszük a hitünket. Egy imaalkalmon mondták nekünk: addig örüljünk, amíg ez fáj.” Géza szerint: „Ami még nincs jelen, azt ne fejezzük ki. És az egyházaink között még nincs meg ez az egység.” Enikő ennek a pozitívumát is látja azért: „Ez a helyzet arra késztet minket, hogy mindkét közösséggel tartsuk a kapcsolatot.” A katolikusok kötelező miselátogatásával kapcsolatban Géza több paptól, lelkésztől megerősítést kapott: ha evangélikus istentiszteletre megy, ott is ugyanazzal az Istennel találkozik. A nagy ünnepeket is ennek szellemében ünneplik, ahogy az élet hozza. „Keresztényként sokkal nagyobb felelősségünk van a világ felé, semmint hogy felekezetieskednünk kellene” – foglalja össze a lényeget Enikő.
Gomolyától mozzarelláig
Géza nem maradt az agrármérnöki pályán: több váltás után ma a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. 2017-ben pedig azt érezte: hiányzik valami az életéből, amibe bele tud merülni. „Imádkoztam, hogy találjon valamit, amit szeret csinálni” – meséli Enikő.
Az ima meghallgatásra talált: Géza figyelme egyik napról a másikra a sajtkészítés felé fordult. Az alapok izgatták: hogyan készül a sajt? Vett termelői tejet, és megpróbálta. Nem vallott kudarcot. Pár hónap múlva a plébániai levelezőlistán találkozott egy értesítéssel: sajtkészítő műhelydélutánt hirdettek egy rákospalotai művelődési házban. „Akármi lesz aznap, én oda el akarok menni – idézi fel a sorsfordító döntést. – 2018 őszétől teljesen magával ragadott ez a tevékenység. Utánaolvastam, sajtkészítők honlapjait, Facebook-csoportokat látogattam. Később többnapos tanfolyamokra is elmentem. Felbátorodva a kezdeti sikereken, naponta tíz literjével vittem a tejet a közeli tehenészetből, ahol egyre furcsábban néztek rám: ennyire szereti a tejet?” – derül.
Megtudjuk: tíz literből körülbelül egy kilogramm sajt készül. Géza gomolyával kezdte, amelyet sokféle módon lehet ízesíteni, aztán ezt sorban ricotta, trappista, ementáli, brie, raclette sajt, majd joghurt-, vaj-, krémsajt, körözöttel töltött sajt, sima és ízesített camembert, parenyica, feta, mozzarella követte. Egyre nagyobb kihívásokat állít maga elé, a relaxálás közben beindult fantázia viszi előre. A tanulságokat így vonja le: „A sajtkészítés időigényes. Nem tudnám vállalni, ha itthon Enikő nem tartaná a frontot.”
Mégis hol készül e sok finomság? – érdeklődünk. A válasz egyszerű: Géza édesapja földszinti lakrészének konyhája lett a házi kis műhely. Fent, a családi ház emeletén, ahol Gézáék laknak, az ötfős család konyhája szűknek bizonyult. Odalent több a hely, így a hétfő délutánok menetrend szerint sajtkészítéssel telnek.
Enikő érdekes dolgot mond: „Évek óta éreztem, hogy nem tesznek jót a bolti tejtermékek. A laktóz vagy valami adalékanyag? Mióta Gézáét eszem, semmi bajom. Ma már csak vajat veszek boltban – bár azt is tud készíteni, de a tejszínt inkább a sajthoz használja fel. A kedvenceink az ízesített gomolyák és a boltira nem is emlékeztető kemény sajtok. Más az ízük. Más a megaludt tej állaga ősszel és tavasszal; tudjuk, hogy mikor van takarmányváltás a tehenészetben! A gyerekek kérdezgetik: Apa, milyen sajt készül? Mikor lesz trappista? A boltízűt már meg sem eszik” – nevetnek. A legkülönlegesebb sajt az Enikőnek készített kávés gomolya volt.
Saját lábra állni
A jó sajt titkáról érdeklődünk, miközben pazar kóstolót kapunk a kollekcióból, amely nemcsak finom, hanem esztétikus is: „A higiénia és a kiváló alapanyag” – summázza Géza. A munkafolyamatok diktálják a rendet, az érlelési időt nem lehet siettetni, naponta rá kell nézni, hogy melyik sajt éppen hol tart, a kémiai folyamatok rendben mennek-e.
„Hobbinak indult, relaxációnak, de úgy érzem, több lesz belőle” – avat be a terveibe. Az álom: „Ott szemben – mutat ki a kertbe az ablakon át –, abban a kis házban talán egyszer sajtkészítő műhelyem lesz!” Mindez nem is a távoli jövő. Enikő már logót is tervezett a vállalkozásnak: a teliholdban (ami, tudjuk: sajtból van…) egy farkasfej utal a nevükre, s az A betűt formázó cikkely jeleníti meg a sajtban a nevet: Farkas Sajtműhely. Ötletes dizájn, amelyhez ajándékba már pecsétnyomót is kaptak.
Enikő és Géza elkötelezett híve a környezettudatosságnak, gyermekeiket is erre tanítják. A járvány alatt még komolyabb döntést hoztak: „A Jóisten adta ezt a hobbit nekem. Belelkesedtem, és jók a visszajelzések. Azért imádkoztunk, hogy az Úr mutassa meg az utat, hogyan folytassuk tovább. Ahhoz, hogy a magunk lábára álljunk, saját tejelő állat kell. Most tyúkjaink vannak, kakasunk, de mivel az agrárvilág közel áll hozzánk, vidékre költöznénk, hogy saját alapanyagból – tehén- és kecsketejből – készíthessünk minél több sajtot és tejterméket. Enikő szüleinél mindig volt háztáji, az én két nagyapám agronómus volt. Ezek a családi gyökerek is számítanak. Jó lenne, ha egyszer ebből a vállalkozásból élhetnénk meg” – vázolja a jövőt Géza.
Lassan leszáll az októberi este a rákospalotai családi otthon falai közé. Végezetül a Farkas házaspár életének, álmainak, terveinek biztos alapjára kérdezünk rá. „Vannak közös igéink – kezdi Enikő –, az esküvőn felolvasottak kísérik az életünket. Az egyik a Hegyi beszédből a »ne aggódjatok tehát a holnapért…«, ez főleg Gézáé volt. A másik Jeremiás könyvéből való: »Örömmel, teljes szívemből és teljes lelkemből teszek jót velük, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe.« [Jer 32,41] A Jóistennek gondja van ránk” – néznek egymásra, majd az asztalon a szépen elrendezett, ehető virágokkal díszített sajttálakon a teremtő Istentől kapott, kezük munkájával készített javakra.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. október 17–24-i, 86. évfolyam 41–42. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
