Ide el kell mennünk, ezt látnunk kell, erről írnunk kell! – fogalmazódott meg bennem, amikor a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testület tavaly novemberi ülésén megismertem Lóczy Tibort, a Sajógömöri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti vezető munkatársát. Elmentünk, megnéztük, átéltük, most pedig szavak és képek formájában átadjuk olvasóinknak azt az örömhírt, amelyet a Felvidéknek ezen a részén láthatóvá váló, lélekben és fizikailag építkező magyar evangélikusok üzennek hitükkel, elhívatásukkal, Isten segítségével végzett munkájukkal.
Az Alacsony-Tátra hófödte keleti nyúlványa tárul elénk a távolban, miután Bánrévénél átlépjük a magyar–szlovák határt. Egy órája még úgy tudtuk, hogy a határtól tíz kilométerre fekvő Tornaljára (szlovákul Tornaľa) érkezünk a leendő evangélikus missziós központhoz, de vendéglátónkkal egyeztetve végül abban maradunk, hogy előbb a szomszédos Sajógömörre (Gemer) megyünk.
Tornalján áthaladva a Sajó hídja után rákanyarodunk az egykori Gömör vármegye központjába vezető útra. A telefonon megkapott eligazítás szerint a falu főutcáján haladva jutunk el az evangélikus templomhoz, ahol Lóczy Tibor gyülekezeti vezető munkatárs vár minket.
Arra számítok, hogy a kilencszáz lelkes falunak kicsi temploma van, így aztán igazán lenyűgöz Isten sajógömöri házának mérete, s érzem, jelentősége lesz annak, hogy majd innen indulva jutunk el a tornaljai missziós központhoz.
Lakóra vár a parókia
„A város alsó véginek egy részét napkeletről a Sajó vize mossa, napnyugotról pedig egész végig egy hegy emelkedik. A város közepén van az evangelikusoknak nagy templomjok és oskolájok” – jegyezte le a 19. század közepén Fényes Elek.
„Azt a régi templomot száznegyven éve lebontották, aztán a helyére építették fel ezt, mindössze egy év alatt. 1882 óta tartják itt az istentiszteleteket. Ilyenkor, télvíz idején a parókia épületében, a gyülekezeti teremben vannak az alkalmaink. Egyre jobb körülmények között, hiszen a magyar kormány által biztosított diaszpórakeretből az utóbbi időben megszépült az épület, amely a gyülekezet közösségi tereként is működik” – mondja el Lóczy Tibor, miközben körbevezet bennünket.
A parókiát jelenleg senki nem lakja, a gyülekezetnek Rusznyák Dezső óta nincsen saját lelkésze; Pethő Judit miskolci iskolalelkész végez most szolgálatot. Az utóbbi években két magyarországi lelkész, Bálintné Varsányi Vilma és Dechertné Ferenczy Erzsébet szolgált itt missziós lelkészként. Előbbi egy időben be is költözött a parókiára – ha pedig minden jól alakul, éppen Tibor lehet majd a következő lakója, hiszen januárban fejezte be tanulmányait Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás lelkészképzésén.
„Sokan imádkoztunk érte, hogy sikerrel végezze el a tanulmányait. És így is lett. Büszkék vagyunk rá, és reménykedünk benne, hogy ő lehet majd a következő lelkészünk” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Kiss Tamás, a gyülekezet felügyelője.
Indulj, ha elhívattál!
„Először katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon végeztem, de akkor még csak nappali tagozaton volt lelkészképzés az egyetemen, rokkantnyugdíjasként, család mellett ötvenévesen ebbe nem vágtam bele. Aztán egyszer felhívtak, hogy most már másoddiplomás képzésben is lehet jelentkezni lelkész szakra – veszi sorra a szószékig vezető útjának fontos állomásait Lóczy Tibor. – Kétségeim voltak, hogy valóban lelkésznek kell-e lennem, de az elhívásom, miszerint hirdesd az igét, volt annyira egyértelmű, hogy ezek a kétségek megszűntek. Az ige hirdetését lelkészként tehetem meg százszázalékos, teljes odaszánással. Az ilyesmin nem szabad gondolkodni, mert akkor nem indulsz el. Ötvenhárom évesen, ha megvan az elhívás, ne gondolkodj!
Két és fél év után tettem le sikerrel a záróvizsgát, már a diplomát is megkaptam. Abban, hogy idáig eljuthattam, sokat segített feleségem és édesanyám folyamatos bátorítása, támogatása is. A gyakorlati portfólió van hátra, ha azzal is megvagyok, már csak a püspökökön múlik, hogy felszentelnek-e lelkésznek, az pedig egy további kérdés, hogy a szlovák evangélikus egyház milyen feltételeket támaszt irányomba, hogy hivatalosan is szolgálhassak itthon, Sajógömörben. Mindenesetre készen állok rá. Itt szeretnék, és remélem, itt is fogok majd szolgálni, ellátva az idetartozó öt települést is.
Korábban egyébként voltak már kísérletek arra, hogy központosítsák a gyülekezeteket, de a környező települések evangélikus hívei annyira ragaszkodnak a saját templomukhoz, hogy mi megyünk oda hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy így nem egy, hanem öt istentiszteletet tartok. Olyan szerteágazó szolgálatokat kellene végezni, amiket egyedül biztosan nem fogok győzni, szükség lesz még lelkészre, legalább háromra-négyre. Nagyon érdekes időszak előtt állunk, de nem vagyunk egyedül. A Szentlélek velünk van, az Isten velünk van. Nem látom még pontosan, hogyan oldódnak meg a gondjaink, de ez egyáltalán nem is baj. Sőt ez így jó. Egy missziós lelkész barátom mondta: a mi dolgunk, hogy vigyük az Isten igéjét, ami kinyitja előttünk az ajtót. Ha vagyunk elegen, akkor be tudunk rajta lépni.”
Megszólalt a Biblia
Hogy mennyi ez az „elegen”, nem könnyű számszerűsíteni, az viszont bizakodásra ad okot, hogy míg 2010-ben öten voltak, addig ma mintegy hetvenen vannak az evangélikus hittanosok, akik egyébként javarészt a templommal és a parókiával szemben álló evangélikus általános isko-lába járnak.
Lóczy Tibor a hitre jutásának történetéről is mesél: „Kántorként szolgáló nagyapám hívő ember volt. Mindig járt templomba – ellentétben velem és a bátyámmal, akik amolyan karácsonyi hívők voltunk. Sokszor előfordult, hogy amikor nagyapám a legszebb ruhájában ment a templomba, mi éppen focizni indultunk, vagy üldögéltünk a kocsma előtt, és közben néztük, hogy ugyan minek megy oda ez a sok öregember. Így nőttünk fel: hit nélkül. Sem a Miatyánkot, sem a Hiszekegyet nem tudtam, az ünnepi istentiszteleteken is csak a többiek után mondtam, azt viszont elég ügyesen.”
Felnőttként elkezdett járni a gyülekezeti énekkarba, de még mindig nem élt hívő életet. Aztán drasztikus változás következett be az életében: négy méter magasból lezuhant, és a betonra eséskor darabokra tört mindkét bokája. Rögtön világossá vált számára, hogy határszakaszhoz ért az élete ezzel a súlyos balesettel.
„Nemcsak a kórházba kerültem be, de azzal a lelkiállapottal a gödörnek a legmélyére is. Borzalmas állapotban vol-tam. Aztán mások mellett egyszer eljött látogatóba a lelkész úr is, és rádobta az ágyamra Luther Kis kátéját, hogy azt olvasgassam. Na, majd pont ez lesz az első dolgom – gondoltam magamban pufogva, fájdalmakkal teli. Aztán végül tényleg elkezdtem olvasni, és lényegében akkor találkoztam igazán az igével. Amikor ott tartottam, hogy »veletek vagyok mindennap«, elkezdtem számonkérni az Istent, hogy ugyan hol volt, amikor a baleset ért. A kórházban, nagy-nagy fájdalmak közepette imádkoztam a Kis káté alapján, a műtét utáni fájdalmaim pedig lassan enyhülni kezdtek.
Miután hazakerültem a kórházból, mankóval már tudtam járni, így mentem el istentiszteletekre is. Olvastam a Bibliát, és megszólalt számomra. Ezékiel prófétától olvastam: „Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igéimet!” [Ez 2,1; 3,4] Azt éreztem, hogy ez kifejezetten nekem szól.
Az egyik operációm után egy fertőzés miatt negyvenfokos lázzal feküdtem a kórházban. Lepergett előttem az egész életem. Ekkor bizonyosodtam meg róla végérvényesen, hogy van Isten. Minden filmkockánál ott volt, s ha ott volt a születésemnél, ott lesz a halálomnál is, mert létezik, mert ő az egy jelenvaló, élő Isten. Ha pedig tudod, hogy van Isten, akkor azt is hiszed, hogy van egy fia, és így a megváltás is igaz. Amikor gondjaim vannak, akkor mindig visszatérek ide, hogy van Isten, aki kijelentette nekem, hogy mindig velem van.”
Ablakok által váltak láthatóvá
A sajógömöri parókia épülete egyébként szép, új ablakaival tekint a főutca irányába. Amikor megérkeztünk, ezt talán észre sem vettük. Pedig ezeknek a nyílászáróknak – mint Lóczy Tibortól és Kiss Tamás felügyelőtől megtudjuk – kulcsszerepük van abban, hogy a felvidéki magyar evangélikusság láthatóvá kezdett válni.
Történt ugyanis, hogy Rusznyák Dezső lelkész írt egy levelet a kassai magyar konzulátusra, hogy a parókia hét utcafronti ablakát cseréljék ki, mert a gyülekezetnek nincsen rá pénze. Ezt a kérést – mint utóbb kiderült – a lelkész egy olyan embernek címezte, aki egyrészt soha nem volt konzul, másrészt évtizedekkel ezelőtt dolgozott a konzulátuson; csak valahogyan éppen az ő nevét találta meg a lelkész az interneten. Mindezek ellenére a kassai magyar konzulátusról ha-marosan hívás futott be, amit Rusznyák Dezső ezekkel a szavakkal tolmácsolt a gyülekezeti vezető munkatársnak: „Tibor, baj van, holnap jön a konzul.”
„Szóltunk Vilmának, Erzsikének [a két magyarországi lelkésznőnek – a szerk.], megterítettük az asztalt – avat be a részletekbe Lóczy Tibor. – Eljött az alkonzul. Körbevezettük, megmutattuk neki a templomot, a parókiát, az iskolát. Ő ígéretet tett, hogy segítenek, de őszintén szólva nem mertem bízni benne, hogy ebből tényleg lesz valami. Aztán tíz nappal később eljött a főkonzul is, két hétre rá pedig jelezte, hogy szeretné végigjárni a környék magyar evangélikus gyülekezeteit, egyúttal megkért, hogy írjunk egy költségvetést az ablakok cseréjére.”
Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar állam előtt addig gyakorlatilag ismeretlen felvidéki magyar evangélikusok az ablak-csere ügyével kezdtek láthatóvá válni, és lettek láthatóan evangélikusok és láthatóan magyarok.
A főkonzul két legfontosabb következtetése az volt, hogy nincsen elég lelkész, illetve nincsen egy olyan hely, amely a központja lehetne a magyar evangélikus missziós tevékenységnek. Utóbbival összefüggésben az volt a kérése, hogy írják le az elképzeléseiket, és készítsenek egy tervezetet.
Ebben a sajógömöriek budaörsi testvérgyülekezetének részéről Garádi Péter akkori felügyelő nyújtott segítséget, aki a projekt költségvetését négyszázötvenmillió forintra kalkulálta. Amikor ezt Lóczy Tibor meglátta, felnevetett; biztos volt benne, hogy nem fogják komolyan venni őket. Azért továbbította a dokumentumokat a főkonzulnak – ő pedig nem sokkal később azzal a reménykeltő válasszal jelentkezett, hogy nem rossz, még lehet is belőle valami.
Időközben Fabiny Tamás elnök-püspök, aki több mint tíz évvel korábban küldte ki szolgálatba Lóczy Tibort és a korábban említett lelkésznőket, szintén felvette a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőivel, és a beadott pályázat hivatalosan is támogatást kapott.
Megtölteni élettel
És lesz belőle valami, erről győződünk meg mi is. Vendéglátóink felvezetésével indulunk el a missziós központ felé, előbb azonban elmegyünk a tornaljai evangélikus templomba, ahol Marcel Ištván, a helyi evangélikus gyülekezet lelkésze vár.
Tornalján már 1893-ban volt evangélikus közösség, a templomot jórészt a Sajógömörről Tornaljára költözött evangélikusok építették. Jelenleg ötszáz evangélikus él a városban, közülük mintegy száztíz magyar tartozik a tornaljai gyülekezethez. „Minden héten van magyar istentisztelet, amit többnyire mi végzünk el. Marcel Ištvánnal közösen tartunk keresztelőket, temetéseket, esküvőket. A lelkész úr nagyon jól olvas a mi nyelvünkön, így magyarul hangoznak el azok a részek, amelyeket a lelkésznek kell mondania” – avat be a magyar–szlovák közös szolgálat részleteibe Lóczy Tibor.
A tornaljai evangélikus templomtól a majdani missziós központ felé vesszük az irányt. A sajógömöri templom mérete után újabb meglepetés ér minket, hiszen az előzetes tájékoztató szavak nem tudták visszaadni az elénk táruló képet: gyönyörűen felújított, emeletes épület előtt állunk meg. Megjelenésével, méretével kitűnő illusztrációját adja annak, hogyan lesz Isten segítségével a semmiből valami.
Behajtunk a kapun. Kapkodjuk a fejünket. Az udvar egyik oldalán a turistaszálló megújulást jelképező épülete, a másikon pedig az egykori kúria, amely az újjászületése után rendezvényeknek ad majd otthont.
„Miután a magyar kormány és a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatása mellett megszületett az elhatározás, hogy létrehozunk Tornalján egy missziós központot, több épületegyüttes is szóba került a környéken. Végül erre a műemléki védettség alatt álló kúriára és a hozzátartozó melléképületre esett a választás. 2020-ban vette meg a magyar állam, majd átadta használatra a Magyarországi Evangélikus Egyháznak” – ismerteti a hátteret Lóczy Tibor, miközben belépünk a szálló épületébe.
A felújítás utolsó szakaszának jeleit látjuk, s bár van még mit tenni, hogy a szálló megnyithasson, a nyolc darab kétágyas, pótágyazható emeleti szoba és a fürdőszobák, vécék lassan készen állnak az első vendégek fogadására. Ugyanígy a földszinten kialakított két apartman is, ahogyan azt is el tudjuk már képzelni, milyenek lesznek a közösségi terek, ha megtelnek élettel.
A három nagyobb helyiségből álló kúriaépület konferencia-központként fog szolgálni, mintegy hetven-nyolcvan fős rendezvényekre is alkalmas lesz. A tervek szerint elsősorban egyházi programokat, ifjúsági táborokat, csendesnapokat tartanak majd itt, illetve igény szerint helyet adhat a központ esküvőknek, keresztelő utáni összejöveteleknek, halotti toroknak és természetesen különböző egyházi gyűléseknek is. Lóczy Tibor szerint rajtuk, helyieken és a magyarországi testvéreken egyaránt múlik, hogy a tornaljai evangélikus missziós központ több legyen két szépen felújított épületnél, ezért majd folyamatosan figyelmet kell rá fordítani, hogy tartalommal legyen megtöltve.
Lassan búcsúzunk. Tömény, információkban, érzetekben, benyomásokban gazdag, egymást erősítő bizonyságtételekkel megtámogatott nap van mögöttünk. Eszembe jut a gondolat, amelyet Lóczy Tibor idézett missziós lelkész barátjától: „Az a dolgunk, hogy vigyük az Isten igéjét, ami kinyitja előttünk az ajtót. Ha vagyunk elegen, akkor be tudunk rajta lépni.” A tornaljai evangélikus missziós központ is ki fogja nyitni az ajtóit, és reménység szerint leszünk elegen, akik belépünk rajta, és hírét visszük annak, hogyan lett Isten segítségével a semmiből valami itt, a Felvidéken.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. március 13–20–i, 87. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
