Fő tartalom átugrása

Evangélikus Élet magazin

A döntés mindig a mi kezünkben van. Rajtunk múlik, akarunk-e változtatni és változni akkor, amikor az életünk a tét. 
Kapocs- és kötelékerősítő kiállítás a Bibliamúzeumban
Nem csupán művészi élményt kínál a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Bibliamúzeumában december közepéig látható időszaki kiállítás. A „Kapcsok és kötelékek által…” (Kol 2,19) című tárlat – többek között – eredeti Csontváry Kosztka Tivadar-, Ferenczy Károly- és Ámos Imre-festményeket felvonultatva belső utazásra, meditációra, önvizsgálatra hív, ugyanakkor üzenetet, ígéretet…
Beszélgetés Gregersen-Labossa Györggyel a Fébé jelenéről és jövőjéről
Az elmúlt években nemcsak újradefiniálta magát a Fébé Evangélikus Diakóniai Egyesület, hanem a jelen szolgálati területeit felismerve újfajta szellemi és lelki közösségépítésbe is kezdett. Az induló diakonátusról, a helyi önkéntes csoportok indításáról és a Túrmezei Erzsébet-emlékévről is beszélgettünk Gregersen-Labossa Györggyel, az egyesület lelkész elnökével.
Egy teológus számára a kicsinyek közötti igehirdetés gyakorlata a legnehezebb. Ide is igazi misszionárius kell, aki érti azoknak a nyelvét és kultúráját, akikhez küldetett.
Az evangéliumra emlékeztet a láng – kézműves módon készülnek Kendeh-Kirchknopf Anita egyedi gyertyái
Gyönyörű vidéken, a Vas megyei Kemenesalján, a Kis-Somlyó hegy déli lábánál fekszik Kissomlyó község. Az evangélikus parókián, a kertkapuban Kendeh-Kirchknopf Anita és férje, László vár. A parókus lelkész és felesége igazi paradicsomi kerten kalauzol végig. A templomot – követve II. József 1781. évi türelmi rendeletének előírását – az udvar rejti, magas fenyősor vezet hozzá. Fényért jöttünk Anitá…
Luther-rózsás mezben az Erős Vár FC
Fabiny Márton lelkész-hittanár szakos végzős hallgató. Regős László sportújságírónak készül, az M4 Sport tévécsatornánál gyakornok. Schranz Ambrus történelmet és hittant tanít a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Három eltérő életút, de a futballpályán együtt küzdenek. Nyerni akarnak, de nem mindenáron, mert az Erős Vár FC labdarúgói Pál apostol nyomdokain járva nem a hervadó, hanem a herv…
A belső szobában: Zsednai Józsefné
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Dr. Zsednai Józsefnét, a Várpalotai Evangélikus Egyházközség lelkészét a belső szobájában kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Heinrich Schütz zeneszerzői életútja
Háromszázötven éve, 1672. november 6-án hunyt el Heinrich Schütz, a Johann Sebastian Bach előtti évszázad legjelentősebb német zeneszerzője. Cikkünkben felelvenítjük Schütz érdekes életútját, és bemutatjuk azon tételtípusait, amelyek az evangélikus istentiszteleten leginkább használhatók.
Századik tanévében az egyetemi szintű evangélikus lelkészképzés
A magyarországi egyetemi szintű evangélikus teológiai képzés századik tanéve kezdődött meg ez év szeptemberében. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hazánk egyetlen – alap-, mester- és doktori képzést is nyújtó – evangélikus felsőoktatási intézménye. Mikor történt meg, hogy csak egyetlen hallgató végzett, miért mondhatjuk, hogy jövőorientált tudomány a teológia, és miért választja a lelkészi hiva…
Virágok útján jártunk Pilisen
Kis „édenkertbe” érkeztünk a Pest megyei Pilis város külterületén. Virágok, méhek, pillangók, katicák, csupa szín és illat. Mögöttünk rendezett tanyaépület, mezőgazdasági gépek, előttünk földek, míg a szem ellát. A precízen, téglalapokra felparcellázott kertben évelő és egynyári virágok, a földön öntözőcsövek rendszere. Sáráné Bathó Orsolya gyógypedagógus, a pilisi evangélikus gyülekezet presbite…
Gombos Terézia személyügyi referens a lelki otthonra találásról
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Gombos Terézia személyügyi referenssel beszélgettünk.
Autóban és rattanfotelben: Lampért Gábor
Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Lampért Gábort, a Siófoki Evangélikus Egyházközség lelkészét az íróasztalánál kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
Nyaralók is a magukénak érzik a gyülekezetet
A Balaton déli partjának fővárosában, Siófokon álló, Makovecz Imre tervezte és ma már műemlék evangélikus templom a négy égtáj felé nyitott, jelképezve, hogy a gyülekezet a szélrózsa minden irányából érkezőket várja. Lampért Gábor lelkész a helyieket és a nyaralókat egyaránt hívogató szolgálatról és a napjaink rohanó emberét megszólító missziói lehetőségekről is beszélt lapunknak.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Ötven éve szentelnek lelkésszé nőket egyházunkban
Immár történelem: a Magyarországi Evangélikus Egyházban 1972-ben szentelték fel az első női lelkészt, Kovács Etelkát. Sokáig lelkészi munkatársként, Luther-kabát nélkül kerültek gyülekezetbe a nők, de a gyakorlatban már akkor is teljes körű szolgálatot végeztek. A női ordináció ötvenéves évfordulójáról is megemlékeznek ma – november 12-én – az idei Ordass Lajos- és Prónay Sándor-díjak átadása alk…
Interjú Juhász Dezső professzorral
Kimagasló kutatói és oktatói pályájának elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át augusztus 20-án Juhász Dezső nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar nyelv területi változatainak – a nyelvjárásoknak – a kérdésköre, a nyelvtörténet, illetve a névtan áll. Mint az Újp…
Vajon mi kell ahhoz, hogy biztosított legyen a lelkészutánpótlás? És hogyan függ össze a Krisztus-követés örömével?
Bemutatkozik a Csömöri Evangélikus Egyházközség
Evangélikus istentiszteletet közvetít november 6-án, az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapját megelőző (ítélet-) vasárnapon 10.04-től a Kossuth rádió a csömöri evangélikus templomból. Igét hirdet Kendeh-Kirchknopf Péter lelkész. Alább a Csömöri Evangélikus Egyházközség bemutatkozását olvashatják.
A „görbe erdő” Lengyelország nyugati részén, a német határ közelében, Nowe Czarnowo mellett található. A falu lakosai 1930 körül mintegy négyszáz erdeifenyőt telepítettek. A fák törzse a földből kinőve egy nagy, oldalsó kanyarral egy ideig a földdel párhuzamosan nőtt, mindegyik északi irányba, majd a szokott módon a magasba törekszik.