„Hányszor szólt hozzánk a reménység szava, hogy van örök élet, és van mennyország? Mégis küzdünk a földi életünkkel. Próbáljuk megérteni a szenvedés, a betegség értelmét, célját.” Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna jegyzete
„Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.”(Jn 13,1)
Nem értem, miért nem működik. Hosszú percek óta állok a konyhaasztal mellett, és küszködöm egy paradicsomkonzervvel. Az igaz, hogy olasz, de külsőre pont olyan a doboz, mint az összes többi. Sem átmérőben, sem vastagságban nem különbözik, mégsem akarja vinni a konzervnyitó. Eddig mindig sikerült. Ráadásul ez egy spéci eszköz, amely éles peremet sem hagy, sőt vissza is helyezhető a levágott tető. Nem értem, miért nem működik. Elforog, nem szorul rá, csak lazán körbetekerem, ha jól számolom, már legalább hetedszer.
Végigkutatom a fiókot, hátha találok benne valami hatékonyabb eszközt. Késsel mégsem akarok rátámadni, pedig a nagy még lehet, hogy alkalmas is lenne. Hegyes is, éles is, de aztán eszembe jut az évekkel ezelőtt, a gyerektáboraink miatt elvégzett vöröskeresztes tanfolyam, ahol a vizsgatételem így hangzott: „Az egyik kollégája nagykéssel próbál a teakonyhában kibontani egy konzervet. Elvágja a csuklóját, amely vérzik. Mit tesz?”
Először is megígértem a vizsgáztató mentőtisztnek, hogy soha nem fogok táborozó kiskorút a konyhába engedni, másodszor soha nem engedem azt sem, hogy a nagykés közelébe kerüljön. Harmadszor, bár esélytelen lesz az előző két pont miatt, ellátom a szúrt vagy vágott sebet annak megfelelően, hogy vénát vagy artériát ért a sérülése. A paradicsomkonzervre, a nagykésre és a csuklóm vénáira pillantva úgy döntöttem, hogy talán mégsem ez lesz a legjobb megoldás, hacsak nem akarom a megszerzett tudást magamon gyakorolni.
Végül hosszú percekig gyötörtem a bádogot egy régi nyitóval. Életlen volt, nehézkesen ment, de legalább biztonságosan, leszámítva az ujjamon sajgó vízhólyagot.
A püré az ebédbe került, az üres doboz pedig a szemetesbe. Ahogyan a csap alá tartottam, hogy kiöblítsem, hirtelen elfogott az a bizonyos „wow”-érzés. Az őszinte, ámulattal teli rácsodálkozás – elsősorban a saját esendőségemre, mert a doboz alján ott volt az a bizonyos fül, amelyet felpattintva és meghúzva könnyedén kibonthattam volna a konzervet.
Szenvedtem, küszködtem, bosszankodtam, nem értettem, fájdalmat, sebet szereztem, pedig annyira egyszerű volt – csak éppen a túloldalon nyílott.
Jézus tudta, hogy hamarosan eljön az óra, amikor elhagyja tanítványait. Az utolsó vacsorára készültek, és annyiszor figyelmeztette, készítette őket erre az éjszakára! Elfogják, halálra adják, szenvedni fog és meghal a kereszten, hogy beteljesedjen a prófécia. Elképzelem, ahogyan a tizenkettő sokadszorra is csendben vagy összesúgva hallgatja őt. Ahogyan Simon felháborodva bizonygatja, hogy ez nem történhet meg soha! Tudják, számíthatnak rá, hogy Jézus eltávozik ebből a világból, mégis, amikor megtörténik, csüggednek, szenvednek, bosszankodnak, nem értik, hogyan történhetett mindez. Miért nem tett Isten csodát? Miért nem mutatta meg hatalmát?
Vajon hányszor ültünk, és hallgattuk csendben az ige szavát? Hányszor hallottuk, olvastuk a húsvéti csodát, a feltámadást? Hányszor szólt hozzánk a reménység szava, hogy van örök élet, és van mennyország? Mégis küzdünk a földi életünkkel. Próbáljuk megérteni a szenvedés, a betegség értelmét, célját. Próbáljuk kibontani az életünket, megfejteni, kik és miért vagyunk, mi az utunk, és hova tartunk, de sokszor nem értjük, bármennyire is igyekszünk.
Nem értjük a nehézséget, az akadályt. Nem értjük a kudarcokat, a pofonokat. Nem értjük a szenvedést, a veszteséget, a betegséget, a halált, de próbáljuk feszegetni, rájönni, kibontani a magunk eszével, erejével. Sebeket szerzünk, küszködünk, újabb és újabb eszközt, választ keresünk, fájdalmat viselünk, könnyezünk, és mégsem értjük, mi Isten terve, szándéka velünk.
Aztán amikor végleg feladnánk, megértjük: rossz helyen kerestük, mert a túloldalról nyitható. Nem itt van az életünk célja, értelme, ahonnan mi feszegetjük és akarjuk, hanem a másik oldalon, az Örökkévalónál. Nem ez az otthonunk, hanem az, amelyet Isten készít számunkra. A tűrésnek, a szenvedésnek, a betegségnek, a halálnak, az elengedésnek csak akkor van értelme, ha hiszem, hogy van több, van jobb, mint a földi élet. Van tökéletes boldogság, amelyet itt, bármennyire is küszködjek, sosem érek el, de hiszem, hogy egyszer ott, a túloldalon minden értelmet nyer.
* * *
Részlet Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna Újabb napi falatok című könyvéből. Luther Kiadó, Budapest, 2021. Megvásárolható a kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.) és webáruházában.
Az ajánló eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. január 30. – február 6-i, 87. évfolyam 3–4. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
