Karácsonyfa, ajándék, karácsonyi vacsora, karácsonyi üdvözlet… Olyan „elmaradhatatlan kellékei” ezek napjaink karácsonyi rituáléinak, amelyek nélkül sokaknak szinte elképzelhetetlen az ünnep. Talán vannak, akik nem is tudják, hogy az ünnepkörnek ezek a jellegzetes külsőségekben megnyilvánuló elemei az általunk ismert formában csak néhány generációnyi időre vezethetők vissza. Elterjedésükben döntő szerepük volt a „boldog békeidők” polgári otthonainak a 19–20. század fordulóján, míg általánossá inkább csak a második világháborút követő években váltak.
Hogy milyenek is voltak ezek az egy bő évszázaddal ezelőtti karácsonyok, azt egy gyulai, férfiágon evangélikus értelmiségi polgárcsalád, a Ladics família példáján keresztül mutatjuk be. A fennmaradt dokumentumok – köztük levelek, képeslapok, háztartási könyv – segítségével megismerhetők az ünnephez kötődő s az életmódtörténet szempontjából is érdekes szokások.
Családi együttlét
Az ünnep a köztiszteletben álló ügyvéd, Ladics György, majd a fia, Ladics László otthonában is szorosan összefonódott a családdal. A megmaradt levelekben a karácsony legfontosabb jellemzője a család együttléte. Gyakran megfogalmazódó vágy az esetlegesen távol lévő családtagok felé a viszontlátás igénye mint a legszebb karácsonyi ajándék.
Szemléletesen mutatják meg a családi körben eltöltött ünnep fontosságát Ladics Irénnek az anyjához és húgához írott sorai 1887-ből, amelyek egyúttal a családi karácsonyok hangulatát is tolmácsolják: „Most látom csak, mily boldogok voltak azok a múlt nagyon, de nagyon egyhangú karácsonyi ünnepek, melyek oly szomorúnak látszottak, de mégis mi-lyen jók voltak, hogy a család együtt tölthette el.” Az „egyhangú”, „szomorú” szó még inkább kidomborítja a Ladics család csendes, évről évre hasonló rendben le-zajló karácsonyainak szépségét.
Krisztkindlibe egy pár fuszekli
Melyek voltak tehát ennek az ünnepnek a legfontosabb sajátosságai? A családi levelezésben legmarkánsabban megjelenő karácsonyi szokás kétségkívül a „krisztkindli”, vagyis az ajándékozás az ünnep alkalmából. A német Christkind/Kristkindl szóból származó kifejezés a családi szóhasználatban jelenthette egyrészt az ajándékot („A lányok szép krisztkindlit kaptak”), másrészt magát az ajándék hozóját, a gyermek Jézust („Egy babát, egy házat és némi apróságot fog hozni a Krisztkindli Margitkának”). Az ajándékadók és a megajándékozottak körébe a szűk családon kívül a másodfokú rokonok (nagyszülők, nagynénik, nagybácsik) vagy éppen a jó ismerősök (például az udvarlók) is beletartoztak, sőt Ladics Lászlóné kiadási könyveinek tanúsága szerint a háztartásban dolgozó alkalmazottak is kaptak „krisztkindlit”, rendszerint pénzt vagy gyümölcsöt.
Az ajándék tehát nemcsak a gyerme-keknek, hanem a felnőtteknek is járt, és az ajándékozók gyakran maguk készítették; a lányok, asszonyok esetében ez a saját munka leginkább valamilyen kézimunkát jelentett.
A kisebb gyermekeknek adott játékokon, valamint a szórakozást, kikapcsolódást nyújtó ajándékokon (könyv, kotta) és dísztárgyakon (például hímzett terítő) túl leginkább valamilyen praktikus ajándékkal lepték meg egymást a családtagok, sőt a távollévőknek gyakran pénzt küldtek karácsonyi ajándék gyanánt.
És most lássuk egy konkrét év példáját Ladics Gyula gimnáziumban tanuló bátyjának, Lászlónak írt leveléből 1879-ből: „Egy babát, egy házat és holmi apróságokat fog hozni a krisztkindli Margitkának, nekem egy rendbéli nadrágot, Irénnek és Marinak egy-egy muffot [kézmelegítő] hoz a krisztkindli.” És hogy teljes legyen a kép, egy másik levélből azt is megtudhatjuk, hogy az előbbi levél címzettje, Ladics László mit kapott ez évben: „Mi csinálunk neked krisztkindlibe egy pár fuszeklit [zoknit], mama pedig küld egy duksz [vastag szövetfajta] inget, hogy meg ne fázz.”
Levél helyett már képeslap
A 19. század végének polgári otthonaiban már általános szokás volt, s az illem is úgy kívánta, hogy a távol lévő családtagokat, illetve rokonokat is köszöntsék az ünnepek alkalmából; a karácsonyi üdvözlet gyakran az újévi jókívánságokkal is összekapcsolódott. A századforduló időszakára a levélben megfogalmazott jókívánságok mellett (helyett) mind általánosabbá vált a karácsonyi képeslapok postázása. Ez utóbbi szokás járta a Ladics családban is.
A hagyaték majd ötezer darabos képeslapgyűjteményében számos karácsonyi lapot találunk. Ladics Györgyöt és feleségét unokájuk, a két és fél éves Antika például saját, képeslapra nyomott és postázott fotójával (a karácsonyfa előtt hintalován ül a kisfiú) köszöntötte 1902-ben. A Ladics-hagyaték első datált, valódi karácsonyi képeslapja pedig 1904-ban került postára.
Persze az ünnepeket a családtól elszakadva töltők nem csak az üdvözletre számíthattak: a Ladics famíliában szokásban volt a távollévők – leginkább a gimnáziumban vagy zárdában tanuló gyerekek, de később a már dolgozó felnőtt fiúk – számára karácsonyi csomag küldése, amely rendszerint a hazai karácsonyi csemegékből tartalmazott kóstolót.
Karácsonyfa mint ajándék
A karácsonyfa állításának hagyománya hazánkban a 19. század húszas éveire vezethető vissza. A német nyelvterületről származó szokás a bécsi udvaron keresztül főúri közvetítéssel fokozatosan terjedt a városi polgárság körében is a század folyamán, majd a 20. században – sok helyütt csak a második világháború utáni években – a falusi lakosság körében is általánossá vált.
A Ladics család hagyatékában a karácsonyfa említése legelőször 1879-ben fordul elő: a négy és fél éves Ladics Margit kapott „krisztbaumot” ajándékul egy baba és ház kíséretében. Ladics Gyula levelének tanúsága szerint a fát a szentestét megelőző napon, december 23-án öltöztették. 1882-ben a kis Margit szintén „krisztbaumot”, babát és könyvet kapott a szüleitől. Ezekben az esetekben tehát a karácsonyfa mint a kisgyermeknek szánt ajándék jelent meg. Egy bő évtizeddel később a család második gyulai generációjának tagjai már évről évre állítottak karácsonyfát, az 1890-es évek közepétől az ünnepet megelőző napok kiadásai között ugyanis rendszeresen olvashatunk erre utaló bejegyzéseket Ladics Lászlóné háztartási könyveiben, például „kis fenyőfa”, „karácsonyfa”, „czukor fadíszítésre”.
A bejegyzések alapján a fát ekkor a gyertyák, az aranyozott dió, aranypapírból, aranyfüstből készített díszek, szaloncukor, habcukor mellett kereskedésekben vásárolt díszek ékesítették. Ez utóbbiak közül több is megmaradt a családi hagyatékban. Az ünnep vallásos tartalmához közvetlenül kapcsolódókon túl – mint a dombornyomott-festett papírangyal, ezüstszálakból készített csillag, bölcső, ezüst- és aranyszálakból készített, kör alakú keretben festett papír kisded Jézus – egészen profán díszeket is talál-hatunk: papírpatkó, teknős, mókus. Ezek mellett több hosszú arany- és ezüstszál, valamint aranyozott és ezüstözött toboz is maradt a korszakból.
Mi került az asztalra?
A karácsonyi ünnepek fontos eseményei voltak az étkezések. A szentesti vacsorát rendszerint szűk családi körben költötték el, karácsony első és másodnapján azonban már vendégekkel is számolhattak a háziak. Általánosságban elmondható, hogy az ünnep második napja hagyományos rokonlátogató nap volt, a családi levelezés azonban arról tanúskodik, hogy már első nap is megindult a vendégjárás, sőt nem feltétlenül csak a rokonokat találhatjuk meg az ünnepi asztal körül.
Mi kerülhetett a karácsonyi asztalra az ünnepi napokon? Hagyományos ételnek számított a karácsonyi kalács, és évről évre visszatérő fogás volt a pulyka is. Ezek mellett a különböző aszalt gyümölcsök, például a datolya, füge, mandula, malagaszőlő, szilva is szerepelt a karácsonyi étrendben. Arról pedig, hogy milyen lehetett egy többfogásos ünnepi menü a századfordulón, az 1897-es napló karácsonyi napjaihoz helyezett cetli feljegyzései tanúskodnak: előételként nyelv, svártli (disznósajt), hideg borjú- és libamáj; a főfogás pulyka volt savanyú salátával, majd diós és mákos laska következett, utána gyümölcs és sajt, végül tea és teasütemény. Italként pedig fehérbort fogyasztottak.
(A Ladics család levelezése a Gyulai Erkel Ferenc Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára gyűjteményében található.)
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. december 26. – 2022. január 2-i, 86. évfolyam 51–52. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
