Gőzmozdonnyal karácsonyig (Jn 1,1–13)

Forrás: Evangélikus Élet
Szerző: Gáncs Tamás

Ádventnek olyannak kellene lennie, mint egy gőzmozdony. Elegáns, lassú, korszerűtlen, de a lényegét tekintve a célját betölti. Ha ádvent napjait állomásoknak tekintjük, akkor karácsonykor joggal mondhatjuk ki: végállomás, kérem, szálljunk le a vonatról! Megérkeztünk. Vége az utazásnak, és bármilyen szép volt is a táj, és hangulatos a beszélgetés a vagonokban, el kell most engedni, s csomagjainkkal, bőröndjeinkkelegyütt leszállva fel kell venni az új hely ritmusát.

Az új hely neve: karácsony. Békesség. Ezzel együtt tegyük fel őszintén a kérdést magunkról magunknak: tényleg megérkeztünk? Valóban megérkeztünk az ünnepbe? Valóban képesek vagyunk már nem várakozni, nem ezerfelé figyelni, hanem megállni, körülnézni és befogadni és elfogadni azt, ahol éppen vagyunk? Ki tudjuk mondani a vallomást: ünnepek ünnepe, az vagy nekem, mint távolságnak a találkozás?

A jánosi prológusból, jól tudjuk, hiányzik a „klasszikus, karácsony alakú forma”. Csak a tartalom, csak a lényeg lüktet benne. Olyan ez a jánosi igeszakasz, mint a borok között a tokajiaszú-esszencia. Benne van minden, ami bor, sőt még annál is több. Önmagán túláradó csodát rejt. Ha valaki, akkor János pontosan tudta és értette, hogy a csoda mennyire integráns része az életnek, hiszen az ő evangéliumában a csoda mint jel jelenik meg. Jel, amely őrá mutat, a várva várt Messiásra. Ez maga a nulladik csoda. A mindent és mindenkit megelőző csoda.

Maga az Ige csoda: hogy mindenekelőtt – térben és időben egyaránt – létezett, és Istennél volt a Logosz, amely Jézus szüle tésében realizálódott. Testet öltött. Inkarnálódott. Megszületett. Felsírt. Igen, Isten belesírta magát a földi valóságba. És ebbe a sírásba beleremegett a föld. Távolságból találkozás lett. Közelség lett. Sár lett, és szenvedés lett. Halál lett. De feltámadás lett, és mennybemenetel lett. De minden, valóban minden és mindenki előtt ő már volt. Fantasztikus örömhír ez az idei na gyon nehéz, nagyon összetett ünnepünkön is. Olyan Urunk van, akinek léte nem következmény, hanem minden nek a fundamentuma. És aki mégis, csak azért is közel jön, hogy megszabadítson, hogy megváltson mindentől, amibe belesüllyedtünk, amibe belera gadtunk, amibe cél nélkül kapaszkodunk, amire értelmetlenül felhúztuk életünk cifra palotáját.

Hiszen ő nem azért született bele az emberi létezésbe, mert Istennek így egyszerűbb vagy kényelmesebb lett volna, hanem azért, mert Isten szeretete, rajongása az ember felé mindennél fontosabb volt, ma is az, és az lesz örökkön örökké.

Nem szégyellem, hogy én nagyon szeretem a karácsonyt.

Szeretem az illatát, az ízeit, a hangulatát, a kellékeit, a dallamait, a szokásait, a hagyományait. Mindent. Mindent is. Sze retek felkészülni rá, sok-sok karácsonyi zenét hallgatni, utazni ezen a bizonyos komótosan zakatoló gőzmozdonyon és meg érkezni a végállomásra. Oda, ahol a megérkezés ajándék, és ahol tudom, hogy vár valaki az ünnepen.

Tudom, hogy végre találkozunk, hogy a betlehemi gyermekben az Örökkévaló a találkozásra voksolt a menekülés helyett. A bizalomra szavazott az elzárkózás helyett. A gyógyulásra mondott igent a szorongató félelem helyett. Igen, az örökkévaló Isten Krisztus világra jöttével azt jelentette ki neked és nekem, hogy: folytatjuk! Hogy nincs vége. Hogy a világosság nem illúzió, hanem valóság. Ez a világosság pedig közöttünk lakik, szó szerinti fordításban: közöttünk sátorozik, közöttünk veri fel a sátrát. Vagyis aktívan jelen van, közel van, velünk vándorol, és betölti szeretetével az életünket.

A Logosz diadalának ugyan is a lényege éppen maga a szeretet. A jánosi prológus pedig ennek az esszenciája. Isten maga a szeretet. Minden eb ből érthető meg: hogy tudniillik Isten szeretete áll minden mögött, ami történt, ami történik és történni fog. Nincs más. Minden más spekuláció, álhír és dogmatizmus. Küldetésünk az idei, szívbe markoló pandémiás időkben is az, hogy továbbadjuk, amit mi is kaptunk szent örökségként, hogy karácsonykor megszületett a Megváltó, az Ige testté lett.

Megszületett a hit, a remény és a szeretet, e három, még pedig benne. Benne, aki ma is képes legyőzni a félelmünket. Benne, aki képes ma is megszabadítani attól, ami rabul ejtett. Benne, aki ma is szeret, ma is átölel, ma is új utat mutat.

Ádventi gőzmozdonyunk lelassul, lefékez, leáll. Végállomás. Karácsony. Megérkezés. Ugyanakkor indulás is.

A cikk az Evangélikus Életmagazin85. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2020. december 20-án.

Az Evangélikus Élet magazinkapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.