„Bízzál az Úrban, és tégy jót…” Somlainé Kiss Viktória akár életmottójául is választhatná a 37. zsoltár szavait. A budapest-cinkotai evangélikus gyülekezet aktív tagjának ugyanis lételeme, hogy minél több embernek segítsen. Ez vezérelte őt akkor is, amikor négy évvel ezelőtt játék macik varrásába kezdett, hogy kórházban fekvő gyermekeknek ajándékozhassa őket a gyorsabb gyógyulás reményében. Minderről harmincöt mackó társaságában beszélgettünk.
– Miért kezd el valaki a szabadidejében plüssállatokat varrni?
– Négy évvel ezelőtt a születésnapomra egy mackókészítő tanfolyamra szóló ajándékutalványt választottam. Az egynapos alkalmon rengeteget tanultam, és lelkesedésemben elhatároztam, hogy ezentúl „gyógyító” macikat fogok varrni beteg gyerekeknek. Annyira komolyan gondoltam, hogy hazafelé mondtam a férjemnek: álljunk meg a méteráruboltnál, hogy megvehessem a hozzávalókat. Azon a hétvégén kiszabtam az első harminc macit, majd nekiláttam megvarrni őket.
– Gondolom, hamar akadt jelentkező rájuk.
– Nem igazán. A róluk készített fotókat egy levél kíséretében több gyermekkórházba, hospice-házba, illetve alapítványhoz elküldtem, de hetekig sehonnan sem jött válasz. Már épp elkeseredtem, amikor a Bethesda Gyermekkórházból megkerestek, hogy örömmel fogadják a felajánlást. Azóta tart ez a kapcsolat.
– A pandémia előtt a gyermekeknek személyesen adhatta át az ajándékot. Hogy fogadták a kis betegek a meglepetést?
– Nagyon örültek neki, és bevallom, nagyon hiányzik már a személyes találkozás. Alkalmanként kétdoboznyi – azaz hatvan darab – macival szoktam kórteremről kórteremre járni Tímár Juliannának, a kórház lelkigondozójának a kíséretében. Odamegyek a gyerekek ágyához, elmondom nekik, hogy „gyógyító” macit hoztam, mert bátorságot ad a műtéthez, vagy segít a gyorsabb gyógyulásban. Mindig ők választhatják ki, melyiket szeretnék. De nemcsak a gyerekeknek adok szívesen a plüssökből, hanem a hozzátartozóiknak is. Olyan csodálatos ilyenkor látni az örömöt az arcukon!
– A macikhoz egy négysoros vers is jár.
– Még a kezdetekkor részt vettem egy rendezvényen, ahol Döbrentey Ildikó írónő verset mondott. Az alkalom végén odamentem hozzá, elmeséltem neki a tervemet, és tanácsot kértem tőle, milyen formában adhatnám át a macik üzenetét. Ő arra bátorított, hogy próbáljam meg versben. Akkor fabrikáltam a következőket: „Megérkezett egy puha kismedve / A szeretet cérnájával öltögetve, / Bátorságot ad majd neked, / Gyógyulni fogsz, ha megöleled.”
– Úgy tudom, több kisgyermeket úgy tolnak be a műtőbe, hogy a kezében szorítja az öntől kapott macit.
– Ez így van. Számomra nagyon sokat jelent ez, mert ilyenkor úgy érzem, elértem a célom. Azt, hogy az elesett, beteg gyermekben a kívülről jött bátorítás hatására megerősödik az a belső hit, hogy jobban lesz, és meg fog gyógyulni. Tudom, hogy a műszerek és a szakszerű orvosi segítség létfontosságú, de éppúgy hiszek a lélek hozzáadott erejében. A szülők sokszor megkérdezik, hogy mivel tartoznak a maciért. Mindig meglepődnek, amikor azt válaszolom, hogy semmivel sem, mert nekem az a legfontosabb, hogy örömöt szerezzek a gyermeküknek. Ez az én „fizetségem”.
– Beszélgetésünkkor már az ötszázharminchatodik macinál tart. Számokban kifejezve mennyi hozzávalót jelent ez?
– Körülbelül húsz méter szőrme, ezer méter cérna, sokzsáknyi tömőanyag, kétszázhetven méter színes szalag, több mint ezer fekete gyöngy, valamint a piros szívekhez négy A/4-es méretű dekorgumi fogyott el eddig. Egy macit most már másfél óra alatt varrok meg – kezdetben azért tovább tartott.
– A családja mit szól ehhez a hobbihoz?
– Teljesen támogatnak. Két nagyobb gyermekünk van, ők már nem igényelnek annyi törődést. Az sem jelent otthon problémát, ha a házimunka néha háttérbe szorul. Előfordult, hogy a vasalnivaló már tornyosult. Ránéztem a kupacra, majd a macis dobozra, és egyértelmű volt, hogy inkább az utóbbit választom…
– Képszerkesztőként dolgozik egy fotócégnél. Munkaidőn kívül azonban nemcsak „gyógyító” macikat varr, hanem a Vöröskeresztnél önkénteskedik – például besegít a Mikulásgyárban vagy a rászorulók adományainak kihordásában, illetve rendszeresen ad vért. Emellett a cinkotai evangélikus gyüle-kezetben is sok mindenben lehet önre számítani. Mi motiválja minderre?
– Én nem tudok másként élni. Ez a Szentlélek indíttatása. Érzem a folyamatos erőt és késztetést, a meg nem szűnő lendületet arra, hogy valahol mindig segítsek. Csendességgel indítok, és ha úgy érzem, hogy az ötlet jó, akkor átgondolom, mi kell a megvalósításhoz, és megteszem. Az tesz a legboldogabbá, ha valaki örül annak, hogy a segítségemmel megoldódott a problémája. Hiszek a jó cselekedetek erejében. Ha pedig rákérdeznek, el szoktam mondani, hogy Isten személyében van egy jó támaszom, de senkit sem „agitálok” a hit dolgaira.
– Mondhatjuk, hogy a macivarrás az ön számára egyfajta imádság?
– Teljes mértékben! Miközben készítem az adott macit, abban bízom, hogy a beteg kisgyereknek vagy az aggódó hozzátartozónak bátorítást, örömforrást fog jelenteni a szomorúságában, elesettségében. Ez engem is energiával, örömmel tölt el. Számomra a macivarrás a hitemnek egy kifejezésmódja.
– Bizonyára kap utólagos visszajelzéseket a macik sorsáról.
– Igen. A versikés papíron a nevem is rajta van, így az internet segítségével vagy a kórházon keresztül gyakran megkeresnek, hogy elküldjék a fotót, amely megmutatja, kis gazdájának a szobájában hol „lakik” a maci. Ez mindig nagy örömmel tölt el. Azonban akkor sem lennék szomorú, ha ezt nem tennék meg, mert nekem az a tudat is teljesen elég, hogy valaki boldogabb lett egy kis időre.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. május 16–23-i, 86. évfolyam 19–20. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
