A lutheri reformáció után egy évszázaddal újra a figyelem középpontjába került az evangélikus korálkincs. Ez annak köszönhető, hogy MichaelPraetorius, korának egyik legjelentősebb német komponistája átfogózenei munkásságát szinte kivétel nélkül az evangélikus egyházi éneknekszentelte. A komponista kereken négyszáz éve, 1621. február 15-én hunytel. Születési dátuma bizonytalan, egyes források ezt 1571. február 15-éreteszik. De akár kettős a mostani évforduló, akár nem, Praetorius mindenképpen megérdemli, hogy jobban megismerjük életművét.
Több mint negyedszázada kezdődött bensőséges kapcsolatom Michael Praetorius műveivel. A Mandák kórus Deák téri koncertjére csempésztem be egy kis tételt, de úgy, hogy megszólalása a kórustagok számára is meglepetés legyen. Az Erstanden ist der heilige Christ bicíniumot láttam el magyar szöveggel („Feltámadott…”), és egy másik húsvéti korálfeldolgozás előtt énekeltük el, kettesben a húgommal. A koncert után többen kérdezték, ki volt a harmadik énekes.
Hogyan volt képes „becsapni” az értő hallgatókat ez a kompozíció? Úgy, hogy Praetorius kétszólamú műveire hallatlanul nagy motivikus és ritmikai gazdagság jellemző. Harmóniák helyett egymással vetélkedő dallamrészletekre, imitációkra épülnek ezek a darabok. Azóta szombathelyi és budahegyvidéki kántorként törekedtem arra, hogy Praetorius-művek is megszólaljanak istentiszteleteinken.
EGY SOKOLDALÚ MŰVÉSZ ÉLETÚTJA
Michael Praetorius Creuzburgban született, evangélikus lelkészcsalád hatodik, legkisebb gyermekeként. (Creuzburg Türingiában, Eisenach közelében fekszik; szimbolikus lehet, hogy Eisenachban jött a világra Johann Sebastian Bach.) A család neve eredetileg Schulteis/Schultheiß – a Praetorius e név latinosított alakja.
Michael tíz évig tanult Torgau latin iskolájában, ahol tovább élt a Johann Walter-i kántortradíció (Waltert nevezik az első lutheránus kántornak, Luther Márton munkatársaként ő adta ki az első kórusénekeskönyvet 1524-ben). 1585- ben az Odera menti Frankfurt egyetemén kezdte meg teológiai és filozófiai tanulmányait. Itt élt két lelkész bátyja is. Az ő haláluk után – „inkább természetes hajlama, mintsem a kapott oktatás alapján” – a Marienkirche orgonistája lett. Ebből élt addig, amíg 1589/1590-ben ismeretlen okból, az egyetemet félbehagyva, elhagyta Frankfurtot.
Praetoriust 1594-től Heinrich Julius braunschweig–wolfenbütteli herceg, halberstadti püspök udvarában kamaraorgonistaként alkalmazták. Sokoldalú képzettsége okán a titkári teendőket is ellátta a herceg oldalán.
A wolfenbütteli (Alsó-Szászország) rezidencia mellett Heinrich Julius a püspöki székhelye közelében, Gröningenben díszes reneszánsz kastélyt is építtetett. A kastély kápolnájában David Beck orgonaépítő pompás, ötvenkilenc regiszteres orgonát állított fel. Praetorius az építés minden fázisát nyomon követhette. Az orgona – a korabeli Németország harmadik legnagyobb hangszere – felavatása alkalmából, 1596-ban a herceg nagy ünnepséget rendezett, ötvenhárom orgonistát hívott meg az egész országból próbajátékra. Az ünnepség alatt az ifjú muzsikusnak alkalma nyílt arra, hogy híres kollégáit, többek közt Hans Leo Haßlert és Hieronymus Praetoriust megismerje.
1604 decemberében udvari karmesterré nevezték ki, és továbbra is Wolfenbüttelben élt. Felelős volt az udvari zenei együttes (Hofkapelle) tizennyolc énekeséért és hangszereséért, és gondoskodnia kellett a kápolna istentiszteleti muzsikájáról, az ünnepi és privát étkezések asztali, valamint az udvari ünnepségek tánczenéjéről. Ezenkívül az is a feladatai közé tartozott, hogy a herceg gyermekeit hangszerre oktassa. A járandósága akkora volt, mint a magasabb udvari beosztásban lévő tisztviselőké. A karmesterség mellett továbbra is kamaraorgonista maradt. Ebben az időben a herceg megbízásából vagy kíséretében sokat utazott, leggyakrabban Regensburgba, Prágába és Drezdába.
Karmesteri kinevezése után nem sokkal adta ki Praetorius az első opusait. A zeneszerzés művészetét valószínűleg autodidaktaként sajátította el.
1603-ban vette feleségül a halberstadti Anna Lakemachert; két fiuk született, Michael és Ernst. 1613 júliusában meghalt Heinrich Julius herceg, és a gyászév alatt a zene elhallgatott. Praetoriust a drezdai választófejedelmi udvarba szabadságolták. Ezután ismét Wolfenbüttelben dolgozott az új herceg, Friedrich Ulrich szolgálatában, de a „Capellmeister von Haus aus” címe Drezdához, Szászország fővárosához is kötötte. Ez azt jelentette, hogy alkalmanként ünnepi előadásokra odautazott. Hasonló pozíciót töltött be 1616-tól az érseki udvarban, Halléban is.
Praetorius 1621. február 15-én hunyt el Wolfenbüttelben, és a Marienkirche orgonakarzata alá temették (sírkőlapja nem maradt fenn).
NAGYSZABÁSÚ TERVEK ÉS ÉLETMŰ
A komponistának ideális körülményei voltak szolgálati helyén: nagy kapacitású zenei együttes és műértő herceg, aki – bár sok időt töltött a prágai császári udvarban – muzsikusát erőteljesen támogatta. Ezek a feltételek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a zeneszerző átfogó, az egyházzene minden területét érintő művek kiadását tervezze. A nagyszabású terv végrehajtását 1602–1603-ban kezdte el egy latin nyelvű motettákat és zsoltárokat tartalmazó gyűjteménnyel. Már itt megmutatkozik a cantus firmus-feldolgozások kiemelkedő szerepe, amely Praetorius egész életművére jellemző lesz.
Összesen húsz kötetben jelentek meg a kompozíciói. Ezek csúcsa a Musae Sioniae (Sion múzsái) kilenc része, mely 1244 korált és énekfeldolgozást tartalmaz; a lutheri reformáció zenei örökségét veszi alapul, szűk évszázaddal az énekek keletkezése után. Az 1–4. rész többkórusos (nyolc–tizenkét szólamú), a 6–8. rész négyszólamú, az 5. és 9. rész két–hét szólamú műveket ad közre. A vokális tételek között néhány orgonadarab is található.
1612-ben látott napvilágot a Terpsichore-táncgyűjtemény. Ez az opus már jelzi, hogy a komponista a díszesebb, impozánsabb műfajokat is kedveli.
Későbbi művei pompás hangzásúak és változatos hangszerelésűek. Az újfajta zeneszerzési technikákat Praetorius akkor ismerte meg, amikor a kitűnő drezdai és hallei zenekarral dolgozott. Ehhez társult még az új, koncertáló és basso continuóval ellátott stílus tanulmányozása Claudio Monteverdi és Giovanni Gabrieli műveiben. Praetorius egyesíti az új elveket és a meglévő korálfeldolgozás-technikákat.
A Syntagma musicum napjainkban a kora barokk német előadói gyakorlat legfontosabb forrásának számít. Ebben a háromkötetes műben Praetorius gyakorlati tevékenységének elméleti megalapozását és leírását teszi közkinccsé – mint teológus, zenetörténész és rendszerező tudós. Az első kötetben leírja a templomi és világi zene történetét a bibliai időktől kezdve, megalapozva ezzel a protestáns egyházzenének a lutheri teológián nyugvó felfogását. A második kötetben bemutatja kora összes hangszerének játékmódját, hangzását, kinézetét és eredetét. A harmadik kötetben pedig megmagyarázza a zenei fogalmakat és az új itáliai stílus előadásmódjait.
NÉLKÜLE NINCS KARÁCSONY
A reformáció megindulásának századik évfordulójára Polyhymnia Jubilaea címmel ünnepi művet komponált, amelyet Heinrich Schütz mutatott be Drezdában (1617, a kompozíció nem maradt fenn). 1618-ban Samuel Scheidttal együtt indította újra a magdeburgi Dommusikot. 1619-ben Scheidt, Schütz és Johann Staden társaságában avatta fel a bayreuthi városi templom Fritzsche-orgonáját.
Levelezett Seth Calvisiusszal, és ismeretségben állt Johann Hermann Scheinnal. Kiterjedt levelezést folytatott itáliai nyomdászokkal és kiadókkal. Mivel Itáliában nem járt, így ismerte meg az ottani komponisták műveit.
Az Evangelisches Gesangbuch nyolc tétele köthető valamilyen módon Praetorius nevéhez. A mi énekeskönyvünkben két dallama (EÉ 94 és 153) és egy kánonja (EÉ 583) található. A szélesebb közönség leginkább az Es ist ein Ros entsprungen (Egy zsenge rózsatőről, EÉ 157) harmonizálását ismeri – enélkül nem is lehet igazi karácsonyunk.
Zenehallgatási javaslat Michael Praetorius műveiből
1. Böjti korálok
Krisztus, ártatlan Bárány és Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél – Polyhymnia gyűjtemény
2. Koncertfelvétel
Korálfeldolgozások – Musae Sioniae gyűjtemény
3. Christmette – Karácsonyi ünnepi istentisztelet
Paul McCreesh összeállítása Praetorius többkórusos (Musae Sioniae) és concertáló (Polyhymnia) műveiből
4. Korálfantázia orgonára
Erős vár a mi Istenünk
5. Táncgyűjtemény
Válogatás a Tepsichore sorozatból
A cikk az Evangélikus Életmagazin86. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2021. február 21-én.
Az Evangélikus Élet magazinkapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
