Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkoz-hatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Dr. Cserhátiné Szabó Izabellát, az Északi Egyházkerület püspökhelyettesét, a Fóti Evangélikus Egyházközség lelkészét íróasztalánál kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
Két asztal és emlékek lenyomatai. „A parókián lévő asztal azért kedves a számomra, mert dupla íróasztalunk van, azaz kétszékes. Férjemmel volt az életünkben egy olyan szakasz, amikor munkahelyi, hivatásunkból adódó elfoglaltságok miatt alig volt időnk egymással találkozni. Ekkor eldöntöttük, hogy olyan íróasztalunk lesz, ahol egymástól karnyújtásnyira lehetünk. Így munka közben megérinthetjük egymást, ha jólesik, és hallhatjuk a másik szuszogását” – mondja a lelkésznő.
Az íróasztal falán lévő alkotásokra és tárgyakra is felhívja a figyelmet: „Ide szoktuk kitűzni azokat a gyermekeinktől, unokáinktól kapott műveket, fotókat, amik különösen is fontosak a számunkra. Kapcsolódási pontok, közös emlékek »lenyomatai«”.
A másik asztal a gyülekezeti irodában található. „Kemenesmihályfán, első szolgálati helyemen olyan lelkészi munkaközösségnek lettem tagja, ahol Józsa Márton vezetésével minden héten együtt készültek az igehirdetésre a kemenesaljai lelkészek. Győrbe kerülve ez folytatódott, mert első apósom, Tekus Ottó korábban ehhez a Vas megyei közösséghez tartozott, és továbbvitte új szolgálati helyére, hogy ige körül együtt lenni lelkészi közösséget formáló erő. Fótra kerülve hiányzott a közös készülés, ezért az itteni egyházmegyében már én lettem ennek a megalapítója és motorja. Így a különböző lelkiségű lelkész testvérekkel itt is minden hétfőn találkoztunk. Ez a szokás akkor bicsaklott meg egy kicsit, amikor az iskolai hitoktatás miatt átalakultak a szolgálati időpontjaink, és túlterheltek lettek a délelőttjeink. Most ismét lelkesek vagyunk, és néhányan próbálunk újra találkozni.”
Kereszt. „Egyik konfirmandus csoportomtól és szüleiktől kaptam ezt a keresztet.” A lelkésznő felidézi a taizéi közösséghez kötődő emlékeit, majd a számos kiváló fényképet megszemlélve megtudjuk, hogy azokat fia, Tekus András készítette. „Ezek is jelzik, hogy a kapcsolatainkból is táplálkozunk, ajándékok vagyunk egymás számára.”
Füzet, Biblia és könyvek. „Lelkésznek lenni szüntelen próbálkozások és útkeresések története” – vallja az igehirdetésekre készülés szépségét hangsúlyozva Cserhátiné Szabó Izabella. Arról is szól, hogy egy-egy prédikációt hosszú folyamat előz meg. „A kapcsolataimból, az emberekkel való találkozásokból, a beszélgetésekből szerzem azokat a nagyon erőteljes inspirációkat, amik a prédikációimra is hatnak. A lelkészi közösségben elhangzó gondolatokból sokat felírok a füzetembe. De az olvasmányaim, kom-mentárok, szépirodalom, versek is, a Lelkipásztor folyóirat, Varga Gyöngyi áldáskötetei, a Békesség nektek! gyülekezeti munkaprogramok is segítik, meghatározzák a készülést. Az igehirdetéseimet mindig kézzel írom. Teológus koromban és kezdő lelkészként csak vázlatom volt. Bár az igehirdetés számomra szóbeli műfaj, amelyben helye van a »pillanat ihletettségének«, idővel leírva is egyre jobban kidolgoztam a prédikációimat.”
Cserhátiné Szabó Izabella a fóti Oltalom Idősek Otthonában is tart áhítatokat. „Az ott élők többsége demens. Számukra a tömör és csattanós történetek, az énekek könnyebben célhoz érnek. Mindig nagy ajándék, és az ápolók számára is öröm, amikor látják megnyílni a gondozottakat, bekapcsolódnak a közösségbe, dudorászva, kinyílt szemmel, olykor kiegészítve a mondataimat.”
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. január 16–23–i, 87. évfolyam 1–2. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
