Fő tartalom átugrása

2021. augusztus 29. 10:00

Maga előtt látja a gyülekezeti arcokat

A templom előtt: Rosenberger Tamás

Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak, milyen környezet veszi őket körül. Rosenberger Tamást, a Galgagyörki Evangélikus Egyházközség lelkészét a település fölötti dombtetőn álló, a 18. században épült impozáns templom kertjében kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.

Rosenberger Tamas foto Magyari Marton 2

Templom. A templom előtti térről nemcsak a Cserhát festői vidéke, hanem a település házai is jól kivehetők. „Templomunk egy dombon áll. Ezáltal itt nemcsak fizikai, hanem lelki magasságot is megélek – mondja a lelkész. – Készülés közben szeretem magam előtt látni a gyülekezet tagjainak arcát, érezni jelenlétüket, hiszen nekik szól az igehirdetés. Tudom, hogy az én készülésem csupán emberi próbálkozás, Isten Szentlelke adja az összeköttetést az igével és a gyülekezet tagjaival. Hétköznap gyakran állok meg itt, a dombtetőn, hogy Isten igéjére figyeljek, és imádkozzak a galgagyörki és a váckisújfalui gyülekezetért, a tagjaikért.”

Jegyzetek. „Hétfőn, az iskolai óráim után szeretek a templom mellé kijönni, leülni, elolvasni a következő vasárnap textusát és imádkozni. Onnantól kezdve egész héten keresztül foglalkoztat, hogy miként tudom Isten igéjének üzenetét a lehető legérthetőbben és legközvetlenebbül átadni – árulja el. – A hét százhatvannyolc órájából mindössze negyedóra az igehirdetés. Amit meg tudok tenni azért, hogy ebben a tizenöt percben létrejöhessen a találkozás a jelenlévők és Krisztus között, azt minden erőmmel igyekszem elvégezni.”

Rosenberger Tamás számos jegyzetet készít igehirdetéséhez, prédikációiban nem hagyja el a hétköznapi életből vett példákat sem: „Hiszem, hogy Isten igéjének mindig van aktuális mondanivalója. Igyekszem én is a lehető legtisztábban és érthetőbben átadni ezt.” A lelkész kommentárokat és exegézist olvas, eredeti nyelven is megvizsgálja az igét. „Az igehirdetés egy hét összefoglaló munkája. A végleges készülést szeretem pénteken, a hajnal csendjében elvégezni.”

Szó szerint leírja az igehirdetéseit, sőt a kauzális szolgálatok után kézbe is adja a jelenlévőknek a prédikációt. „Több visszajelzés is mutatja, hogy ezáltal jobban meg tudják a hívek élni az Istenhez kapcsolódást.”

Rosenberger Tamas foto Magyari Marton 1

Imádságdoboz. „Meghatározók számomra a beszélgetések a gyülekezet tagjaival – mondja. – Ez nemcsak lelkigondozói szolgálatot jelent, hanem azt is megtudom közben, ki hogy van. Ez aktualitást is ad, azaz az ige szerint meghatározza, hogy miként mutassak Krisztusra a prédikációban.”

Galgagyörkön és Váckisújfalun húsvét után, az imádság vasárnapján vezették be az imádságdobozt. „Több hazai és külföldi gyülekezetben is láttam, hogy milyen jó, ha ilyen módon is teret adunk az imádságnak. A gyülekezet imádságos életének színesítését szolgálja. Az imádságokat az istentisztelet végi egyetemes könyörgő imádságokban szoktam elmondani, valamint a következő heti igehirdetéseimre is hatással vannak a megfogalmazott fohászok.”

Temető. A templomot körülvevő temető és az élő egyház összefüggéséről is kérdeztük Rosenberger Tamást. „A temető szomszédsága arra emlékeztet, hogy itt nincsen maradandó városunk. Bár most mi ülünk a padsorokban, és én vagyok, aki most hirdetheti itt Isten igéjét, de életünknek van egy örökkévaló célja, ami egyben hitünk tartalma is: Krisztus a kereszthalála által előkészítette nekünk az örök életet. Így a templomot körülvevő temető nem búskomor környezet, hanem annak a valósága, hogy most még itt vagyunk, és ha Krisztusban bízunk, akkor egykor ővele folytatódik majd minden.”

 * * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. július 25. – augusztus 1-i, 86. évfolyam 29–30. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.