A kommunizmus áldozatainak emléknapja, február 25. alkalmából Ordass Lajos püspök naplójából közlünk részletet, Isó Gergely történész bevezetőjével.
A naplók egyedi élményt nyújtó sajátossága, hogy írójuknak személyes nézőpontjából, hétköznapjainak napról napra ütemezett ritmusából pillanthatunk bele mindannyiunk közös múltjába. Ordass Lajos püspök egy átlagos péntek este vetette papírra az itt olvasható sorokat, felidézve aznapi élményeit, s ezáltal akaratlanul számunkra is kis ablakot nyitott az emlékezéshez. Az átlagosan, már-már unalmasan induló és hasonlóan befejeződő bejegyzés a közepén teljesen hirtelen, felkészítés nélkül rántja bele az olvasót a második világháború utáni időszak nyomorúságába.
Hartát a háború végéig zömében német (sváb) nemzetiségűek lakták. Kálváriája a szovjet megszállással kezdődött, amikor a hadifogolykvóták teljesítése okán hurcoltak el a faluból civileket szovjet hadifogoly- és munkatáborokba. A bejegyzésben Ordass ezeket a lényegében emberrablásokat tévedésből munkaszolgálatnak nevezi, mi azonban tudhatjuk, hogy a hírhedt „málenkij robotra” gondolt.
A következő csapás a kitelepítés volt. A nyilas-náci időszakot túlélő fajgyűlölet a Harmadik Birodalom veresége után a német nemzetiségű, többségében azonban magyar identitású lakosságot vette célba. Kovács Imre parlamenti képviselőtől származik az a jelszó, hogy a németek „takarodjanak, úgy, ahogy jöttek: egy batyuval a hátukon”. Egyes adatok szerint 1945 és 1948 között több hullámban a hatóságok összesen kétszáznyolcvanhét hartai családot kényszerítettek rokonaik és minden tulajdonuk hátrahagyásával otthonuk elhagyására, és telepítettek ki Németországba.
A kitelepítések az evangélikus egyházat is húsba vágóan érintették, számos gyülekezetnek okoztak nagy csapást, hiszen a német etnikumból igen jelentős számban voltak evangélikus hitűek.
Maga Ordass – eredeti nevén Wolf – püspök is német családból származott. Bizonyára olvasóink közül is sokan büszkélkedhetnek német felmenőkkel.
Ezek voltak a szikár történelmi adatok. Már ezek is sokkolóan hatnak. A naplóbejegyzés különleges értéke viszont, hogy a hartai tragédiát egészen személyes közelségbe hozza. Az adatokból hús-vér emberek lesznek. Szívesen csatlakoznánk magunk is Ordasshoz, amikor leírja: „Tehetetlenségemben sírni tudtam volna.” És gondoljunk bele: a hartai helyzet csupán egyetlen példa volt a sok közül!
1948. január 30., péntek
Tegnap szabadnapot tartottam, Kellerman Lászlóval és Weltler Jenővel autón Zsámbokra mentem vadászatra. Hét nyulat lőttem.
Ma valósággal rohamot intéztek ellenem látogatóim. Farkas Sándor, négy teológus (búcsúlátogatás), dr. Gallé Miklós, Grünvalszky Károly, Sándy Gyula építészprofesszor, Ruttkay Elemér, Leskó Béla öccse, Csepregi Béla, Sokoray Károly, Dietz Henrik, dr. Hilscher Rezső, Lázárné Kelenföldről, Benedicty Béla és Gyöngyösi Vilmos egymásnak adta a kilincset. Majdnem mindegyiknek bajos dolga volt. A legelkeserítőbb az a közlés volt, melyet a hartai gyülekezet sorsáról kaptam. Innen a háború befejezésekor elvittek már néhány száz férfit és nőt Oroszországba munkaszolgálatra. Hogy ebből mennyi szomorúság szakadt az egyes családokra, annak már az 1946 őszén végzett hivatalos egyházlátogatásomkor voltam tanúja. Azóta kitelepítettek jó sereg embert annyira, hogy a hajdani erős gyülekezetnek már csak a romjai maradtak meg. Már a kitelepítés alkalmával vittek olyan embereket, akik sem a politikába nem keverték bele magukat, sem pedig németeknek nem vallották magukat. Egyházunk tiltakozó memorandumaiban ezekre a jelenségekre ismételten rá is mutattunk. Most azonban valósággal hajtóvadászatot indítottak a falu lakossága ellen. Kedden, 27-én hajnalban háromszáz rendőr körülfogta a falut. Egybeterelték az embereket. Sűrűn osztottak ütlegeléseket is. Egy anyának egyik kis gyermeke otthon, a másik tanyán volt. Nem engedték meg neki, hogy otthon lévő gyermekét is tanyára vigye, sem azt, hogy tanyán lévő gyermekét is magával vihesse. Így hurcolták el. Egy másik asszonyt temetetlen férje mellől hurcolták el. Az apró részletek, melyeket tudomásomra adtak, mind embertelen bánásmódról szólnak. Tehetetlenségemben sírni tudtam volna. Nincs másra lehetőségünk, mint memorandumokat szerkeszteni. Ezeket soha senki meg nem hallgatja. Jó egynéhány ilyet írtunk már. Most, ha részletes és tárgyilagos leírást kapok, valamilyen erélyesebb fellépést sürgetek, mert nehézzé válik ez a dolog az ember lelkiismerete számára.
Délután a Magyar Bibliatársulat igazgatósági ülésén és választmányi tanácskozásán vettem részt, ahol megszerkesztettük az evangélikus lelkészi híványt.
Este feleségemmel, dr. Kekenékkel, Zalánfy Aladárral és Weltler Jenővel Höher Vilmoséknál voltunk vacsorán.
* * *
Naplóm. Ordass Lajos evangélikus püspök naplófeljegyzései 1948, 1956–1957.
Luther Kiadó – Nemzeti Emlékezet Bizottsága – Ordass Lajos Alapítvány, Budapest, 2021.
A Luther Kiadó könyvesboltjában és webáruházában.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. február 27. – március 6–i 87. évfolyam 7–8. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
