Méretében és szellemi üzenetében is kimagaslik a város evangélikus temploma. Ugyanis nem pusztán a település múltját, hanem a jelenét és reménység szerint a jövőjét is szimbolizálja. A Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség – Evanjelický cirkevný zbor a. v. v Slovenskom Komlóši szeretetszolgálatában, szlovák nemzetiségi és népi hagyományaiban, de önellátó gazdálkodásban is továbbviszi eleinek példáit, és mindinkább a város, egyben egy újfajta egyházmodell jelképévé válik. Miként valósítható meg mindez a 21. század kihívásai közepette? Szpisák Attila evangélikus lelkésszel beszélgettünk a település arculatáról.
„Még nem értük el azt, ami a háború előtti időszakban volt Tótkomlóson – például az oktatási intézmények közül csak óvodánk van –, de már ott tartunk, hogy nemcsak egy templomba zárt gyülekezet vagyunk, hanem olyan közösséggé váltunk, ami része a város vérkeringésének. Az emberek tudják, hogy számíthatnak ránk, és mára elértük, hogy közösségszervezésben, közösségmegtartásban és munkáltatásban is a település megkerülhetetlen tényezőivé váltunk” – mondja Szpisák Attila.
Az evangélikus lelkész büszkén mesél arról, hogy bár a rendszerváltást követő évtizedekben számos kihívással kellett szembenéznie a településnek és az egyházközségnek is, de a múlt értékeire támaszkodó, ugyanakkor innovatív szemlélet gyümölcsöző változásokat eredményezett. Ennek jele egyrészt a kiépülő intézményrendszer – amely az óvodán, a szeretetházon, a nappali ellátási rendszeren túl kiterjed a mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenységre – és a lelkiségi megújulás is. Utóbbit jelzi az ifjúság folyamatosan növekvő létszáma és a rétegalkalmak megerősödése. Az egyházközség mára elérte, hogy több lábon áll.
Jó földet találtak
Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1746-ban alakult meg a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség. Az elődök a Felvidékről érkeztek – elsősorban Árva megyéből, Nógrádból, Hontból – Békésszentandrásra, ahol katolikusok és evangélikusok rövid ideig együtt éltek. „A bárónak nem tetszett, hogy a telepesek nem a munkával, hanem a felekezeti ellentétekből fakadó feszültségekkel vannak elfoglalva, ezért Rudnyánszky József úgy döntött, hogy az evangélikusok máshol telepedjenek le. Elengedte őket Komlóspusztára. Oda csak szlovák evangélikus telepesek mehettek, azaz más felekezet és más nemzetiség nem tarthatott velük” – tájékoztat Szpisák Attila.
Komlóspuszta akkor meglehetősen kietlen, mocsaras terület volt. 1746. április 24-én, az állatok legelőre hajtásakor, azaz György napján lelkész és tanító vezetésével érkezett meg nyolcvan evangélikus család Tótkomlós leendő földjére.
„Az első néhány év nagyon regényes lehetett. Megérkezésük után azon kellett dolgozniuk, hogy olyan életkörülményeket alakítsanak ki, hogy át tudják vészelni a telet” – idézi fel a kezdeteket a lelkész.
A letelepedés nehézségeit azonban – az adókedvezményeknek is köszönhetően – gyors felvirágzás követte. Erre utal, hogy a kezdetben fából készült kápolna helyére nagyobbat építettek, majd azt is gyorsan „kinőtték”. Ennek oka, hogy a hír, miszerint jó földet találtak, gyorsan eljutott a Felvidékre, ahonnan családok érkeztek, hogy új otthonra leljenek. „1793-tól 1795-ig épült mostani, kétezer-ötszáz férőhelyes templomunk. Ez azt jelenti, hogy a 18. század végén már több mint háromezer fős volt a gyülekezet, illetve a település. Akkor még fordított folyamat volt az asszimiláció. Mivel mindenki szlovák evangélikus volt, ha valaki itt akart letelepedni, akkor megtanult szlovákul, és evangélikus lett” – meséli Szpisák Attila.
Meghatározó evangélikus lét és tudat
Az 1800-as évekre az evangélikus egyház határozta meg a tízezres lélekszámot meghaladó Tótkomlós szellemi és kulturális arculatát. Ekkor kerületekre osztották a települést, amit a gyülekezetbe járás indokolt. „Bár a templomunk befogadóképessége nagy, de a hívek nem fértek el, ezért kerületi felosztás szerint jártak az istentiszteletre. Az első kétszáz évben az evangélikusság nemcsak a gyülekezetben élt, hanem lényegében maga alkotta az egész települést. A háromlelkészes gyülekezet végezte Tótkomlós teljes oktatását, azaz csak evangélikus iskolák működtek itt. Tizenöt kántortanítója volt a tizenegy iskolának. A kántortanítók és a lelkészek aktívan részt vettek a város szellemi életében, ők voltak a civil szervezetek vezetőségi tagjai. Így meghatározó volt az evangélikus lét és tudat” – számol be a lelkész. Az önfenntartást jelzi, hogy az egyházközségnek százötven hektár földterülete mellett szárazmalma és két olajmalma is volt. Ezeknek a jövedelmei a gyülekezet vagyonát gyarapították, amely ebből finanszírozta a segélyezést is. Például támogatta a nőegylet szolgálatát, a háború vagy a spanyolnátha idején árvaságra jutottakat.
A település és a gyülekezet életében nagy veszteséget jelentettek az 1946–1948-as évek. „A lakosságcsere idején háromezer-ötszáz gyülekezeti tagunk hagyta el a szülővárosát. Helyükre ezerötszáz magyar katolikust telepítettek be. A település arculata ettől kezdve megváltozott: az addigi kis katolikus gyülekezet megerősödött, az evangélikus egyházközség pedig elveszítette azokat a gyülekezeti tagjait, akik addig mindenben aktívak voltak” taglalja Szpisák Attila. A következő törést a kommunizmus jelentette, amikor minden intézményétől és földjétől megfosztották a gyülekezetet. Az evangélikus közösség erejét azonban jelezte, hogy ebben az időszakban is közel hatvanfős konfirmanduscsoportjai voltak az egyházközségnek.
Felvirágzás, új távlatok
„A rendszerváltás után a kárpótlás villantotta fel azt a lehetőséget, hogy a visszakapott vagyoni értékből valami új indulhasson. A presbitérium elhatározta, hogy zöldmezős beruházásként ötvenfős szeretetotthon megépítésével bővíti a szolgálatát. 1994-ben indult a gyülekezet diakóniai szolgálata. Az evangélikusság visszakapta egyik iskolaépületét. Ebben háromcsoportos óvoda tudott elindulni 1992-ben – sorolja a lelkész, majd kitér a gazdálkodás kezdeti lépéseire is. – A szeretetotthon melletti földön teheneket és disznókat is tartott a közösség. Többen földet adományoztak a gyülekezetnek, ahol meg lehetett termelni az állatoknak való takarmányt, az állatok pedig hozzájárultak a szeretetház élelmezéséhez.”
Szpisák Attilát 2007-ben választotta lelkészéül a gyülekezet. Ez az időszak újabb intézményhálózati felvirágzást eredményezett. „Azt kerestük, hogy a meglévő óvodán és a diakónián túl mely területeken tud kiteljesedni a szolgálat. Rájöttünk, hogy ha a leendő szolgáltatásokat be tudjuk vinni a gyülekezet épületeibe, akkor az nagyban segítheti az egyházközség rezsijét. Eddig óvodásokkal és idősekkel foglalkoztunk, majd ez alapszolgáltatásokkal, valamint szenvedélybetegek nappali ellátásával bővült. Mindezek új perspektívát nyitottak. Ekkoriban kaptunk ajándékba néhány bárányt. Rájöttünk, hogy a szenvedélybeteg ellátottaink számára felajánlott terápiás munka lehetőségével is tudunk segíteni. Elindult az állattenyésztés és növénytermesztés. Utóbbit sikerült úgy megszerveznünk, hogy az így megtermelt konyhakerti zöldségek nemcsak intézményeinkben hasznosultak, hanem a többletet a piacon is értékesítettük. Az így keletkezett bevételeket visszaforgattuk a gazdaságokba” – részletezi a lelkész. A minőségi munkára figyelést jelzi, hogy a juhállomány egyben törzstenyészet is, azaz a gyülekezet törzsállatai szigorú szabályoknak megfelelően, adminisztrációval követhetők. Ezáltal a gazdaság az őshonos mezőgazdasági állatfajták megőrzését célzó program tagjává vált, és számos sikert ért el.
Igazi mintagazdaság
Többéves előkészítő munka, üzleti terv kidolgozása előzte meg azt, hogy egyházunk zsinatának felhívásához csatlakozva újabb fejlesztésekbe kezdett a néhány éven belül annyi hozamot termel, hogy a gyülekezeti életben szponzorként is jelen lehet.”
A kapcsolat azonban nemcsak a fenntartás oldaláról, hanem a lehetőségek szintjén is megjelenik. A gyülekezet az ifjúság számára jövőre juhásztábort is szervez, valamint a szenvedélybetegterápiában is további lehetőségeket lát. A szintén a gyülekezet tulajdonában álló Mesterségek Házában pedig elindították szövőműhelyüket, ahol a juhok gyapjából szőnyegek születnek. „Ezek mind találkozási lehetőségek is. A szövőklubnak a településről és környékéről érkező harminc tagja számára például áhítatot tartok, amit ők nyitottan fogadnak” – tudjuk meg a lelkésztől.
Tótkomlóson sétálva az az érzésünk támad, mintha az evangélikusság mindenhol jelen lenne. Először egy biciklist látunk meg, ruháján a gyülekezet logójával, majd egy fehér autó fordul be, oldalán ugyanazzal az emblémával. „Figyelünk a megjelenésre. A gyülekezetnek és szolgálatainak egységes logót készítettünk, amelyekkel felmatricáztuk a munkaruhákat, a járműveinket. A kivonuló házi szolgálat kerékpárokkal, autókkal közlekedik a városban. Nyolcvannyolc alkalmazottal dolgozunk – sorolja a lelkész. Majd hozzáteszi: – Így valóban láthatóakká váltunk.”
És hogy mit szólnak ehhez a fajta jelenléthez a település lakói? „A tótkomlósiak látják, hogy az evangélikus intézmények minőséget képviselnek, és figyelnek az emberekre. Másrészt a lakók rájöttek, hogy az egyház számos területen eljut az emberekhez, nemcsak ünnepnap, hanem a hétköznapokban is jelen van, és segít.” Szpisák Attila elmondása szerint az iskolás gyermekek szállításába is besegítenek, valamint számos civil szervezet működéséhez adnak közreműködő segítséget.
Nyüzsgő gyülekezeti élet
A tótkomlósi evangélikusság példája mutatja, hogy gyülekezetként lehet és talán kell is több lábon állni, a település életében aktívan és segítően jelen lenni ahhoz, hogy megtaláljuk az evangélium hirdetésének és a gyülekezet szellemi és anyagi erősödésének útját. Mindehhez nemcsak profizmusra törekednek, nemcsak a pályázatokat figyelik, de a szolgáltatásaikat áthatja a keresztény szellemiség.
A 21. század kihívásairól Szpisák Attila ekként vélekedik: „A tradicionális gyülekezetek szétesésének korát éljük. Ezt észre kell vennünk.” Míg a vasárnapi főistentisztelet közössége csökkenőben van, addig szombat este közel harmincfős ifjúsággal gyűlnek össze, valamint családi istentiszteleteik látogatottsága gyakran meghaladja a százötven főt.
„A gyermekeknek nemcsak rengeteg programot szervezünk, de általuk olyan családokat is elérünk, amelyek korábban közönyösek voltak a gyülekezet iránt – folytatja a lelkész. – Ezekkel a missziós lehetőségekkel igyekszünk élni, vagyis az újfajta gyülekezeti életre nem csak a gazdaság oldaláról próbálunk berendezkedni. Ezért vannak rétegalkalmaink is, mint a baba-mama kör, a férfiközösség órája, bibliaórák, munkatársi bibliaórák. Ezek nyüzsgő gyülekezeti életet eredményeznek. Abban bízunk, hogy a hagyományos gyülekezeti formák felbomlását követően ezek az alkalmaink lehetőséget teremtenek arra, hogy missziói közösségként tudjunk majd működni.”
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. október 3–10-i, 86. évfolyam 39–40. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
