A szükséges szervezeti változásokat megalapozandó hitbéli, teológiai megújulást szorgalmaz Fábri György. Az Északi Egyházkerület felügyelője a 2023. évet a jövőre esedékes tisztújításra való felkészülésre szánja, hogy minél szélesebb kört lehessen majd bevonni az ilyen típusú felelősségvállalásba.
– Felügyelő úrnak milyen emlékképei vannak a saját konfirmációjáról?
– Nálunk, Csömörön az életünk, felcseperedésünk természetes állomása volt a konfirmáció. Ugyanazokkal az iskolatársaimmal vettünk részt a konfirmációs oktatásban, akikkel együtt nőttünk fel, jártunk hittanra, családi és falusi eseményekre. Lelkészemmel, az áldott emlékű Solymár Péter tiszteletes úrral különösen szoros kapcsolatom volt, hiszen kisgyerekkoromtól kezdve hat éven át jártam hozzá németórára. Ezért aztán a konfirmációs igémet is a mai napig hatóan személyre szólóan választhatta ki: Máté 7,14–15. Két kép villan be visszaemlékezve: először is az, hogy az úrvacsorás istentisztelet előtt – akkoriban még két vasárnap zajlott nálunk a konfirmáció – reggel végigjártam a rokonokat, keresztmamámat, hogy útra bocsátást és bocsánatot kérjek tőlük. A második képnek társadalomtörténeti tanulsága is van: a konfirmáció előtti szombaton, az utolsó iskolai óra után összehívtak minket, konfirmandusokat az iskolában, és az igazgató, akinek semmilyen egyházi kötődéséről nem volt tudomásunk – vélhetően párttagként tölthette be a pozícióját –, és még csak csömöri sem volt, egy nagyon szép beszéddel bocsátott utunkra minket. A konfirmáció után az ifiben folytattuk az együttléteket, de már akkor is jellemző volt a többség elmaradása, templomba is csak néhányan jártunk.
– Személyes élete tehát egészen korán összefonódott a gyülekezet életével. Most, amikor egyházkerületi felügyelőként szolgál, mekkora elfoglaltságot jelent ez a mindennapjaiban?
– A felügyelői szolgálatot nem időben mérem, inkább a tartalom oldaláról közelítem meg. A döntéshozatal és a jó rend betartásának munkálataiban, felelősségében osztozunk elnöktársammal, Fabiny Tamás püspök úrral, illetve az országos presbitérium, a zsinat tagjaival, valamint az egyházmegyék vezetőivel, gyakran pedig a gyülekezetek szolgálattevőivel is. Mivel a püspöknek a lelki támogatás és a pásztorok pásztorolása kiemelt dolga, felügyelőként óhatatlanul több jut nekem a helyenként talán ridegebb célszerűségből, illetve a konfliktusokba való beleállásból. Civil szaktudásomat is igyekszem az egyház javára fordítani adatelemzésekkel, a kommunikációs tapasztalatok átadásával, a társadalomtudományi, illetve bölcsészeti ismeretekkel. Emellett pedig – és ez egyre fontosabb számomra! – az evangélikusság hitvallásos megélését, valamint a teológiai, egyházpolitikai nézetek világos megfogalmazásának szorgalmazását is dolgomnak tartom. A világról, értékrendről, társadalomról, családról folytatott viták során az a fő kérdés, hogy képesek vagyunk-e biblikus, keresztény alapon folytatni azokat, anélkül hogy külső politikai, ideológiai igazodási pontok befolyásolnának minket.
– Említi az evangélikusság megszólítását. Az egyházkerületi – de ugyanígy az egyházmegyei és a gyülekezeti – felügyelők mit tudnak tenni azért, hogy másokban is megszülessen, megerősödjön az elhívás a gyülekezet, az egyház életében való tevőleges szerepvállalásra?
– A gyülekezetek, az egész egyház ügye nem terhelhető rá kizárólagosan a lelkészekre és az egyházi munkavállalókra. Istennek hála, sokan vannak, felügyelők, presbiterek, gondnokok, gyerekfoglalkozás-vezetők, gyülekezeti munkatársak vagy éppen eseti közreműködők, akik működtetik a gyülekezetet. A szándék tehát sokakban megvan, a gyülekezeti-egyházi vezetőknek az a dolguk, hogy célszerű munkaszervezéssel, a feladatokhoz való görcsös ragaszkodásokon túllépve teret adjanak a dolgozni akaróknak. De persze a munka sok, a munkás kéz mindig kevés. Meg kell tanulnunk azokat a szervezeti megszólító technikákat, amelyek értelmet adnak azok számára is a feladatvállalásnak, akik nincsenek a megszokott „belső körökben”. Ehhez éppen azt a jól ismert belterjességet kell elkezdenünk feloldani, ami a gyülekezetektől kezdve az országos egyházig nemritkán tapasztalható az evangélikusságban. Tudom, hogy természetes és otthonos, sok tekintetben pedig biztonságot adó erre hagyatkozni, de nem mondhatunk le a mind szélesebb kör bevonásából származó erőről, energiáról. 2024-ben általános tisztújítás lesz. Arra biztatok mindenkit, s magam is azon fogok dolgozni a következő időkben, hogy ez a tisztújítás minél kevésbé formális legyen. Az egész egyházat átható beszélgetéssorozat legyen arról, hogy mit szeretnénk csinálni a következő ciklusban. Mi a kitűzött célunk, ki mit vállal ebben személyesen – s ebben adjuk meg a bizalmat egymásnak.
– Isten munkájának kézzelfogható jelenlétét számos eseményen megérezhettük 2022-ben, és közben nem várt nehézségekkel is szembesültünk.
– A világ hullámzik körülöttünk. Ugyanakkor mintha lettek volna már nehéz idők az egyház történelme során… Megkockáztatom, nehezebbek is, mint a mostaniak. A nagyszüleink egy Magyarországon tomboló háborút éltek át! Nem lebecsülve, de tekintsük mértékkel a nehézségeinket. Hol vannak attól, amit eleinknek sokszor át kellett élniük? Megtanítanak a mértékletességre a mindennapi életünkben, megtanítanak arra, hogyan segítsünk egymásnak, és leginkább: megtanít minket a helyünkre. Luther egy agresszív, keleti hatalom fellépését – akkor a török agressziót – úgy nézte, hogy mi az, ami ebben nekünk, keresztényeknek a lehetőség. Megtalálta benne az üdvtörténeti helyet is, a saját életében való helyét is. Nekünk is ez a dolgunk. Bármilyenek legyenek is a körülmények, a legeslegfontosabb üzenetet kell ma is megfogalmaznunk, amit már Luther Márton megfogalmazott: mi a jézusi tanítás érvénye ma?
Akár egyházvezetőként, akár egyháztagként nézem: mi annyi ügyetlenséget, annyi hibát követünk el, annyit botladozunk! A Szentlélek munkája, hogy mégis élünk, és itt vagyunk. Annak idején azt a címet adtam az egyházi stratégiának, hogy Láthatóan evangélikus. Attól lehetünk láthatóak, hogy a krisztusi tanítást – „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” [Jn 13,35] – éljük meg. Ha ez az egymás iránti szeretet, elfogadás és az ebből jövő pozitívumok ki tudnak tartani, akkor minden ki tud tartani. Az elmúlt évben egyébként számomra egyértelműen a népszámlálási kampányunk hitvallásos jellege és az evangélikus presbiterek országos találkozójának [EPOT] felemelő, lélekkel teli s egyben professzionálisan lebonyolított együttléte volt a legfontosabb egyházi mozdulás. Emellett az egyházkerületünk küldöttségének norvégiai látogatásakor szerzett élmények és együttműködési perspektívák adtak ösztönzést számomra.
– Az evangélikus presbiterek országos találkozóján szekciót is vezetett ifj. Zászkaliczky Pállal közösen a felelős gazdálkodásról.
– A gyülekezet, az egyház önfenntartása – a hitéleti tevékenységek önálló finanszírozása – egyszerre teológiai és gyakorlati ügy. Az anyagi áldozatvállalás révén a kincsünk is ott van, ahol a szívünk. Van egy modellszámítás, amelyet az EPOT-on is bemutattam. Ez azt a kérdést teszi fel: képesek lesznek-e a következő években a keresettel rendelkező egyháztagok fizetésük nem több mint bő másfél, a nyugdíjasok a nyugdíjuk kevesebb mint egy, a tanulók az ösztöndíjuk fél százalékát odaadni az egyháznak? Összegszerűen ez – a mai árakon számolva – nem haladja meg a havi 5000, 2083, illetve 285 forintot. Utóbbi egy fagyi ára sincs… Meg kell értenünk: az egyház, a gyülekezet fenntartása közös ügyünk! Fontos erről őszintén beszélni!
– Utalt már a 2024-es tisztújításra. Addig azonban még előttünk áll az idei év is. Milyen tervei vannak?
– 2023-ban a legfontosabb szervezeti-szervezési teendőmnek a gyülekezeti választások előkészítésének támogatását tartom. Egyházkerületünk valamennyi gyülekezetével találkozni fogok, és aktívan támogatni szeretném, hogy a presbitériumokba való jelölések során szólítsunk meg minél több tenni akaró testvért. Legyen egészséges egyensúly a hűségesen szolgált, tapasztalt presbiterek és a fiatalok között a különféle testületekben! Mindezen szervezeti törekvések azonban csak akkor lehetnek egyházépítők, ha mögöttük ott munkál majd egyházunk teológiai megújulása. Egyértelműen és őszintén rá kell kérdeznünk arra, hogy megszokott sémáink a „keresztény értékekről”, a bűnösségről, a megigazulásról vajon valóban biblikusak, evangéliumiak, lutheriek-e, nem pedig a külvilág értékzavarainak és ideológiai-politikai játékainak beszűrődései – s ennyiben valójában a kényelmes utat jelenti ezekkel foglalkozni a krisztusi örömhír és a megtérés súlya és felszabadító ereje helyett. Félretolva minden óvatoskodást és hamis tapintatot, erről fogok mind több közösségünkben beszélni, beszélgetni. A népszámlálási eredmények elemzése, a konfirmációs év kutatásai, a tudomány és a hit viszonyának szakmai elemzései mindennek fényében zajló teendőim lesznek.
