Nem minden templomnak adatik meg, hogy a falai között lelkészavatásra kerüljön sor. A Nyugat-békési Egyházmegyéhez tartozó pusztaföldvári lelki hajlék történetében az október 16-i dátum különösen kiemelt helyet kapott: népes gyülekezet gyűlt össze, hogy részt vegyen Madarász Géza ordinációján. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológia mesterképzésének lelkész specializáció szakán elsőként végzett lelkipásztorral gyülekezetében beszélgettünk.
– Ön korkedvezménnyel nyugdíjba vonult rendőr alezredes volt, amikor 2019 februárjában elkezdte a lelkész szakos tanulmányait. Miért hozta meg ezt a döntést?
– Valójában egy régi álmom vált valóra ezzel. 2008-ban szereztem meg a hittanári végzettséget, azóta tanítottam is. Sokszor gondoltam azonban arra, milyen jó lenne, ha a hittudományi egyetem indítana másoddiplomás, levelező tagozatos lelkészképzést is. Annak idején, amikor egyházmegyei felügyelő voltam, Lázár Zsolt esperes úrral többször javasoltuk ezt Szabó Lajos rektor úrnak. Amikor végül 2018 végén a késői elhívásúak számára meghirdette az egyetem ezt a lehetőséget, az elsők között jelentkeztem rá.
– Szándékában pedig az akkori pusztaföldvári lelkész, Lászlóné Házi Magdolna erősen támogatta.
– A második házasságom révén 2017-ben költöztem Pusztaföldvárra, és természetesen csatlakoztam a gyülekezethez. A lelkésznő 2019. augusztus 31-ével ment nyugdíjba. Sokat aggódott amiatt, hogyan lesz utánpótlás a három gyülekezetében – Pusztaföldvár mellett Nagybánhegyesen és Magyarbánhegyesen –, hiszen lelkészhiány van, kis településre pedig különösen nehéz embert találni. Így aztán isteni csodaként éltük meg az egyetem bejelentését, hogy 2019 februárjától másoddiplomás lelkészképzést indítanak. A gyülekezetek tagjaival úgy éreztük: mintha az Istennek az lenne a terve, hogy ezekben a gyülekezetekben ne álljon le az élet, hanem legyen helyben lakó pásztor.
– A 2018. év nemcsak emiatt lehet emlékezetes, hanem azért is, mert a magyar rendőrség berkein belül ön lett az év iskolai bűnmegelőzési tanácsadója. Mit takar ez az elismerés?
– Miután 2008-ban korkedvezménnyel nyugdíjba mentem, még kétszer visszatértem a rendőrséghez oktatói munkakörbe. Bűnmegelőzési előadóként dolgoztam, és a kapitánysághoz tartozó összes iskolában megelőzési órákat tartottam a gyerekeknek.
– Milyen témakörben?
– Az úgynevezett DADA-programban vettem részt. A DADA a dohányzásalkohol-drog-AIDS szavak kezdőbetűiből összeálló mozaikszó, általános iskolai programot jelöl; ennek középiskolai változata az Ellen-szer, amelynek oktatása szintén feladatköröm lett.
– Miközben hittant is tanított. Nem furcsállták ezt a munkatársai?
– Nem, mert hittantanárként 2008-tól folyamatosan dolgoztam. Amikor nyugdíjazás után visszahívtak a rendőrséghez, a főnököm azt mondta, hogy ugyanazt kell csinálnom, mint az egyháznál: tanítani.
– A pusztaföldvári lelkésznő nyugdíjba vonulása után azonban a rendőrség kötelékéből kilépve átült az egyház hajójába.
– Az egyetemi képzés első, nyelvi félévét még a rendőrségi munkám mellett végeztem el, de 2019. szeptember 1-jétől az esperes úr megbízásából átvettem a három gyülekezet lelkipásztori teendőit. A vasárnapi istentiszteletek, a hittanórák megtartása és a hivatali teendők ellátása volt a feladatom. A kazuális szolgálatokat, amelyekhez Luther-kabátos lelkész kell – úrvacsoraosztás, esketés, keresztelés, temetés –, a továbbra is helyben lakó Lászlóné Házi Magdolna végezte.
– Mennyiben volt más az önök képzése, mint a nappali tagozatos lelkészhallgatóké?
– Mivel rövidebb volt – a hittantanári diplomám miatt nekem csak öt félévet kellett teljesítenem –, sokkal töményebb, emiatt jóval intenzívebb és nehezebb volt. Ráadásul szinte mindenki a főállású munkahelyi és a családi feladatok mellett ült – rendszerint éjszakánként – a tankönyvek fölött, és nem könnyítette meg a helyzetet a pandémia miatti online oktatás sem. Tantárgyakban volt átfedés a nappali képzéssel, de akadt példa eltérésre is. Az istentisztelet és liturgika elnevezésű tantárgyat például számunkra hozták létre. Nagy eltérést jelentett az is, hogy nekünk a képzés elejétől gyakorlati portfóliót kellett készítenünk, mivel nem volt egyéves szakmai gyakorlatunk.
– A teológiai tanulmányai végén hogy érzi: másképp lett evangélikus?
– Az evangélikus identitásom az újabb tanulmányokkal csak megerősödött.
– Az Istennel való kapcsolatát, az imaéletét megváltoztatták a hittudományi egyetemi évek?
– Úgy érzem, az Istennel való kapcsolatom erőteljesebb lett, az imaéletem pedig rendszeresebbé vált. Mióta lelkészhallgató lettem, nemcsak a vasárnapi prédikációk miatt, hanem úgy általában is sokat olvasok utána az egyes igék hátterének.
– Középkorú, másoddiplomás csoporttársaival világi helyekről érkezve, más-más élettapasztalattal ültek újra az iskolapadba. Véleménye szerint mennyire lesz más a prédikációjuk vagy az emberekkel való kapcsolatuk a nappali tagozaton frissen végzett lelkészekéhez képest?
– Szerintem lesz különbség. Nemcsak a saját tapasztalatainkat tudjuk majd beépíteni, de egymástól is sokat tanultunk a mögöttünk hagyott időszakban. Valóban sok helyről jöttünk – volt közöttünk például tanár, diplomata, jogász, biokémikus kutató –, és ez további pluszt adott a számunkra. Arról nem is beszélve, hogy mi már valamennyien betöltünk valamilyen funkciót az egyházban, tehát belülről is ismerjük.
– Az október 16-i ordinációja után hivatalosan is ön a pusztaföldvári, a nagybánhegyesi és a magyarbánhegyesi evangélikusok lelkésze. Mik a gyülekezetekre vonatkozó további tervei?
– Igyekszem ezt a maroknyi evangélikusságot továbbra is erősíteni, egyben tartani. Pusztaföldváron szintén nagyon kevés az evangélikus, bár egyre jellemzőbb az, hogy Orosházáról kiköltöznek ide a fiatalok. Mivel az adottságaink nagyon jók – nemcsak a templomunk szép, hanem 2012 óta vadonatúj gyülekezeti épületünk is van –, többféle csoportot szeretnék elindítani. Nemcsak ifjúsági bibliaórát, hanem például baba-mama kört vagy férfikört szeretnék életre hívni. Hosszabb kihagyás után egy hónappal ezelőtt szerveztünk újra felnőttbibliaköri alkalmat. Jól sikerült, van igény a folytatásra.
– És hogy érzi magát a szószéken?
– Nagyon jól. Számomra korábban sem okozott gondot, ha nagyobb tömeghez kellett nyilvánosan szólnom. De templomban igét hirdetni különleges élmény. Például a vizsga-istentiszteletem első részében természetesen volt bennem drukk, de amikor felmentem a szószékre, úgy éreztem, minden teher lehullott a vállamról, és teljesen elmúlt az izgalom. Békesség és nyugalom áradt szét bennem, olyan volt, mintha az Isten tartott volna a kezében, és mintha ő mondta volna, hogy mi az, amiről beszélnem kell. Igét hirdetni egészen különleges érzés.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. október 31. – november 7-i, 86. évfolyam 43–44. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
