Aligha találhattunk volna alkalmasabb helyet a beszélgetésünkhöz kedves munkatársunkkal, mint a nagytarcsai falumúzeum árnyas fákkal szegélyezett udvarát. Győri András Timótheus operatőrnek a Luther Kiadó gondozásában nemrégiben napvilágot látott Merengő című kötetében ugyanis a Pest megyei település utóbbi évtizedeinek letűnt világa elevenedik meg. A harminchat írást olvasva nemcsak a hóborította, száncsengős utcákat, napperzselte szántóföldeket járhatjuk be, nemcsak az egykori mesteremberek műhelyeiben pihenhetünk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a nagytarcsai evangélikus gyülekezet, illetve a népes lelkészcsalád mindennapjaiba is. Az interjú ezúttal, tekintettel arra, hogy a beszélgetőtársak jó ideje kollégák, tegeződve készült.
– Téged alapvetően filmes emberként ismerünk, akinek munkái közül egyházunk honlapján, az Evangélikus.hu-n több mint hatezer videó tekinthető meg. Miért pont a filmezést választottad?
– A pályaválasztás idején sok minden érdekelt, a csillagászattól kezdve a biológián és a kémián át a földrajzig és a zenéig bezárólag. Azonban egy nyolcgyermekes evangélikus lelkészcsalád hatodik gyermekeként születtem 1957-ben, így az egyetemre való jelentkezés eleve kizárt volt számomra. Az Úristen – hívő életemnek több izzó és válságos korszaka után – végül a helyemre tett. Negyvenévesen a Protestáns Média Alapítvány alkalmazottjaként részt vehettem egy tömegkommunikációs kurzuson Kanadában, majd a Zákeus Médiacentrum égisze alatt keresztény tévéműsorokat készítettem. Kilenc éve az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársaként rögzítem az egyház és a Luther Kiadó fontosabb eseményeit.
– Mikor kezdtél el írással foglalkozni?
– Gyerekkoromban minden év elején megvettem egy naptárt, ebbe írogattam a természetközeli megfigyeléseimet – például, hogy április 24-én megszólalt az első béka. Emellett nagyon sok barátom volt, és mivel akkor még nem volt internet vagy mobiltelefon, levelezőlapokat küldtem nekik. Sok mindenről ejtettem szót ezeken, ezért meg kellett tanulnom, hogy tömören fogalmazzak, mert gyakran még a bélyeg helyét is képes voltam teleírni. Keserves lecke volt, de a későbbiekben nagy hasznomra vált, mert a filmezésnél is tudni kell, hol a határ. Amikor beköszöntött az internet világa, félévente írtam családi beszámolót a rokonságnak. Ezt azért is szerettem, mert ezeket az elektronikus leveleket fotókkal is illusztrálhattam.
– Mi volt az első írásod, amely nem családi vonatkozású volt?
– Egy katonakori élményem. Húszoldalasra sikeredett, ennek ellenére a családom tagjai és közeli barátaim elolvasták, és folytatásra buzdítottak. Így a következőkben a nagy kedvenceimről, a madarakról kezdtem el írni.
– Ezeket az írásokat a Merengő című kötetben egy külön fejezetben találjuk. A könyv másik három fejezetében azonban egy falusi világ letűnt korszaka elevenedik meg a te szubjektív szemüvegeden keresztül. Miért tartottad fontosnak papírra vetni ezeket?
– A gyermekeimnek sok mindent elmeséltem az életemből, a gyerekkoromból, de a szó elszáll. Unokáim szaporodtával rádöbbentem, hogy mennyi minden szép, múltbeli dologról soha nem fognak tudni, ha én nem írom le. Így kezdtem el merengeni múlt századi gyerekkoromról, szülőfalumról, Nagytarcsáról, az emberekről és eseményekről. Mivel a családi albumokban, illetve a falumúzeum fotóarchívumában sok fénykép fellelhető ezekből az időkből is, az írásokat gazdag képanyag illusztrálja. A QR-kódok segítségével pedig fekete-fehér mozifilmek, videók is elérhetők. Abban bízom, hogy a segítségükkel még szélesebb rálátást nyernek az olvasók arra a világra, amelyet az írásokkal szerettem volna bemutatni.
– A Vakáció! című írásból is kiderül, hogy nem voltál magányos gyerek. Mit jelent neked a közösség, a barátság?
– Nagyon sok barátom volt. Nemcsak a szomszéd gyerekek vagy az osztálytársaim, de természetesen a gyülekezet gyermek-bibliakörösei is. Édesapám kiváló kézügyességű, kreatív ember volt, a parókia hatalmas kertjében a sok gyümölcsfa és a konyhakert mellett egy vidámparkot alakított ki a hét gyermekének. Volt benne homokozó, hinta, mérleghinta és szökőkút is aranyhalakkal, kis vízimalommal. Ez a vidámpark azonban nemcsak a mienk volt, hanem a gyermek-bibliaórásoké és a barátainké is. Ezenkívül az otthoni teendők ellátása után „mienk volt” az egész falu, állandóan a szabadban voltunk. Télen együtt szánkóztunk, nyáron együtt horgásztunk. Számomra a barátság azon a közhelyen túl, hogy segítjük egymást, jóban-rosszban együtt vagyunk, többet jelent. Az írásokban gyakran felbukkanó Tóth Miska barátom kisgyerekkorom óta a legközelebb áll hozzám. Ahogyan nagy különbség van a bibliai Dávid és Jonatán nemes barátsága, valamint Hofni és Fineás csibész haversága között, minket is összefűz egy nagyon erős lelki szál: 1971. január 21-én János Sámuel bátyám bizonyságtételének hatására mindketten átadtuk életünket az Úr Jézus Krisztusnak, és hívőkké lettünk.
– Ha már a lelki dolgokat említed, a történetek jelentős része a helyi evangélikus gyülekezet tagjairól szól, illetve a saját családi legendáriumból is mesélsz. Megelevenedik lelkész édesapád, Győri János – akiről néhány éve teret neveztek el Nagytarcsán –, szerető édesanyád és a testvéreid. Neked milyen útravalót adott az, hogy lelkészcsaládban nőttél fel?
– Az első és legfontosabb az, hogy édesapám és édesanyám példamutató életet éltek. Nem frázisokat hallottunk tőlük, hanem Isten igéjét, a Krisztus-követést ők valóban megélték a mindennapokban. Számomra nagyon sokat jelentettek a reggeli és esti áhítatok, az istentiszteletek, az azokat követő otthoni beszélgetések, amelyekben közösen továbbgondoltuk az igehirdetésben elhangzottakat. Ezek arra neveltek, hogy a hitet meg kell élni, nem pedig mások előtt felszínesen megjátszani magunkat. A másik, amit édesapámtól láttam: ő nem volt személyválogató. Neki mindegy volt, hogy egy öreg nénit kellett lelkileg pátyolgatnia, vagy egy fiatalt. Ő mindenkiben a megváltandó embert látta, akinek át kell adni az üzenetet, az evangéliumot. Az ő példáját is szem előtt tartva magam is igyekeztem a filmekkel vagy a könyvben olvasható történetekkel az igazi értékből valamit átadni. Remélem, sikerült.
* * *
Nyitó fotó: Győri András Timótheus (középen) a Merengő című könyv bemutatóján Kertész Józseffel és az interjú készítőjével
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. július 25. – augusztus 1-i, 86. évfolyam 29–30. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
