„Korántsem csak az a kérdés, hogy mi lesz az új énekeskönyvben, hanem az is, hogy fognak-e énekelni a gyülekezetekben” – mondja Ecsedi Zsuzsa egyházzenész. Az Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézet főmunkatársát annak apropójából kérdeztük, hogy szakmai vezetésével néhány hete megkezdődött az Evangélikus énekeskönyv megújítását célzó munka.
– Milyen előzményei vannak a most megindult munkának, és miként kapta ön ezt feladatául?
– Régóta azt éreztem, hogy ez az ügy rám van bízva. A doktori iskolát is azért kezdtem el huszonöt éve, hogy értsek az egyházzenéhez, ne csak lelkesedjek érte. Amikor a mostani, 1982 óta használatban lévő énekeskönyvünk negyedszázados volt, egy tudományos konferencián Trajtler Gábor, az énekeskönyv szerkesztőinek egyike úgy fogalmazott: egy ilyen gyűjtemény élettartama negyven, maximum ötven esztendő. Ezt akkor nagyon megjegyeztem, és ahogy egyre közeledtünk ehhez a „határidőhöz”, mind erősebb lett bennem az elhívás, hogy emlékeztetnem kell erre az egyházvezetést is. Végül Bence Gáborral, a fóti Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézet igazgatójával együtt szólítottuk meg a különféle döntéshozó testületeket, és tártuk eléjük, miért tartjuk fontosnak azt, hogy mielőbb megkezdődjön az énekeskönyv megújítását célzó munka. Így jutott el a kérdés tavaly novemberben a zsinat elé, amelynek tagjai végül megszavazták a munka elindítását, és biztosították a hozzá szükséges költségkeretet is.
– Nem új énekeskönyvről beszél, hanem a megújítás szót használja. Szándékosan, ugye?
– Így van! Az alapvető hozzáállásunk az, hogy elsősorban megőrizni és bizonyos helyeken felfrissíteni szeretnénk a mostani gyűjteményt, nem pedig kidobni belőle a kincseinket. Emellett hangsúlyos cél az is, hogy az éneklésre irányítsuk a figyelmet. Korántsem csak az a kérdés, hogy mi lesz az új énekeskönyvben, hanem az is, hogy fognak-e énekelni a gyülekezetekben. Az 1970-es években, amikor a mostanit szerkesztették, még elevenen élt Kodály hatása, sok ének-zenei iskola volt, kórusok sokasága működött. Ma úton-útfélen szól a zene – vagy inkább a zenének nevezett zajkeltés –, és ez leszoktatja az embereket arról, hogy ők énekeljenek. Pedig az éneklésnek még a fiziológiája is gyógyító hatású, ha megfosztjuk magunkat tőle, sokkal szegényebbek leszünk.
– Visszatérve a most elindult munkához: kik dolgoznak az énekeskönyv megújításán?
– A legszűkebb munkacsoportot Bence Gábor intézetigazgató, Németh Zsuzsa titkár és jómagam mint szakmai vezető alkotjuk. Rajtunk kívül az előkészítő munkacsoportnak tagja még lelkészi vezetőként Mekis Ádám esperes, himnológusként Hubert Gabriella irodalomtörténész, az Evangélikus Országos Gyűjtemény igazgatója, valamint az egyházkerületek egy-egy delegáltja: északról Kovács László Attila nyíregyházi igazgató lelkész, aki korábban Kolozsvárott már vett részt ilyen munkában, délről Hajduch-Szmola Patrik lelkész, aki a teológia előtt konzervatóriumi tanulmányokat is folytatott, valamint nyugatról Szücs Péter Pál, a püspöki hivatal munkatársa, akinek a színházi zene területén van jártassága. A munkánkat felügyelő szerkesztőbizottságnak hivatalból tagjai a püspöki tanács tagjai, az országos felügyelő, a zsinat lelkészi elnöke. A grémiumhoz tartoznak az egyházzenében jártas emberekként Ferenczi Ilona, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa; Finta Gergely orgonaművész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének vezetője és Kamp Salamon, a Lutheránia énekkar karnagya, a Zeneakadémia professzora. A lelkészek közül pedig Gáncs Péter, Bencze András és Koczor Tamás. És ebben a testületben is egy-egy taggal képviseltetik magukat az egyházkerületek: Pap Kinga Marjatta északról, Smidéliusz Gábor délről, Mészáros Tamás nyugatról.
– Bizonyára időről időre konzultálni fognak a munkában részt vevők.
– Az előkészítő munkacsoport a tervek szerint havonta, másfél havonta találkozik, a szerkesztőbizottság évi egy vagy két nagy üléssel számol. Hamarosan létrehozzuk a szövegi, a dallami és az imádságos bizottságot is.
– Mik voltak az első lépések, amelyeket a zsinati felhatalmazás óta meg tudtak tenni?
– Hosszú hetek munkájával összeállítottunk egy kérdőívet az énekeskönyvről és a használatáról. Ezt első körben a lelkészek és a felügyelők kapták meg azzal a kéréssel, hogy néhány gyülekezeti tagnak is juttassák el. Ezzel azt szeretnénk felmérni, hogy bizonyos énekeket használnak-e, vagy sem, melyek a gyülekezetek kedvenc énekei, mit tudnak fejből énekelni a hívek, vagy mi az, amit akár a dallam, akár a szöveg miatt kevésbé szeretnek; tehát akár érzelmileg, akár teológiailag hogyan viszonyulnak bizonyos énekekhez. Június 30-ig várjuk még a kérdőív kitöltését. Köszönjük mindenkinek a témára irányuló figyelmet!
– A teológiai mondanivalót említi.
– Elképzeléseink szerint a következő években az énekeskönyv valamennyi énekét megvizsgáljuk abból a szempontból is, hogy az eredeti forráshoz képest hogyan szerepelnek, a fordítás fedi-e az eredeti tartalmat, vagy akár a korábbi szerkesztés során hagytak-e el strófákat, amelyek nélkül viszont sérült a mondanivaló. De ugyanígy azt is megnézzük majd, hogy a Trajtler Gáborék által közölt, kiegyenlített ritmusú énekváltozatok mennyiben térnek el az eredeti kottától, és mérlegeljük, hogy akár két változatban is szerepeltessük ugyanazt az éneket – tudva, hogy ha a ritmushoz hozzányúlunk, akkor az a szöveg változtatását is szükségessé teheti.
– Milyen más szempontokat vesznek figyelembe az énekeskönyv szerkesztésekor?
– Tisztában vagyunk vele: lehetetlen, hogy mindenkinek minden tessék majd a megújult énekeskönyvben. Azt ugyanakkor megfogalmaztuk célként, hogy minden korcsoport, minden kegyességi irányzat találjon benne olyan énekeket, amelyeket szeret, és szívesen énekel. Sokszínű válogatás összeállítására törekszünk: az ismerteken túl újabb műfajok, például taizéi énekek vagy – akár korálokon alapuló – kánonok beemelésével. Bence Gábor úgy fogalmaz: új ének esetében az lesz a mérvadó, hogy korállá tud-e válni. Tehát lehetséges egy szólamban közösen énekelni akár kíséret nélkül, akár orgonakísérettel.
– Milyen határidőt tűztek ki?
– Prőhle Gergely felügyelő úr szeretné, ha 2030-ra, az Ágostai hitvallás elkészítésének ötszázadik évfordulójára megjelenne az új énekeskönyv. Indokolt az időbeli korlát, de összecsapni sem szabad a munkát, mert akkor a végeredmény nem lesz tartósan használható, márpedig a cél az, hogy hosszú évtizedekig érvényes gyűjteményt tudjunk kézbe adni.
– „Énekeljetek az Úrnak új éneket” – olvassuk a zsoltárban. Lesznek-e új énekek?
– Bár az „új éneket” kifejezés inkább az éneklés megújult lelkületére utal, és nem feltétlenül újonnan keletkezett művet jelent, bizonyára lesznek ilyenek is. A kérdőíves felméréssel azt is szeretnénk feltérképezni, hogy mely területek, témák kapcsán érzik úgy a lelkészek, gyülekezeti tagok, hogy nincs mihez nyúlniuk. Már most látszik néhány ilyen téma: felnőttkeresztség, egzisztenciális hitkérdések, az iskolai tanév eseményei, böjti, tehát nem kimondottan passiós, nagyheti korálok, illetve olyan gyülekezeti énekek, amelyekbe gyerekek is könnyen be tudnak kapcsolódni. Alaposan át kell gondolnunk, hogy a jelenlegi énekeknek hány százalékát hagyjuk tudatosan változatlanul, és mennyi új anyag kerülhet bele a kötetbe. Terveink szerint a szerkesztés alapja továbbra is a tematikus elrendezés lesz, nem az ének műfaja. És ugyanúgy, mint eddig, a verses gyülekezeti énekeken túl istentiszteleti rendek, liturgikus dallamok és imádságok is lesznek az új énekeskönyvben.
– Akiket érdekel, miként zajlik a megújítás folyamata, belepillanthatnak majd?
– A különböző területekről érkező munkatársak most közösen tanulják a feladataikat, alakítják ki a munkamódszerüket. Törekszünk arra, hogy egyházunk közvéleménye az elkövetkező években tájékoztatást kapjon minden munkafázisról. Így aki figyelmet szentel a témának, követheti a szerkesztés folyamatát. Mi a magunk részéről a vállalásunkhoz azt kérjük: „Mi Urunk, édes Atyánk, add nekünk Szentlelkedet!” [EÉ 233]
