Fő tartalom átugrása

2022. február 14. 12:09

Van gyógyulás a sebesülésből!

Elkezdődött a házasság hete

„A férfi és a nő szövetsége, a házasság hasonlat, metafora más emberi közösség összetartozására is. Isten először a választott népét szólítja meg úgy, mint a kedvesét, a jegyesét, hol ujjongva, hol csalódottan” – fogalmazott Balog Zoltán püspök igehirdetésében a házasság hete országos programsorozat nyitó istentiszteletén vasárnap Budapesten, a káposztásmegyeri református gyülekezet templomában. Február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg hazánkban a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

„Isten terve Krisztus és az egyház kapcsolatában csúcsosodik ki. Lehet-e az áldás számára kijelölt hely a sebesülés helye, lehet-e börtön?” – tette fel a kérdést a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Be kell vallanunk, hogy igen, de vajon nem lenne-e jobb ezt elhallgatni a házasság hetén és valami emelkedettebbről beszélni? Az istentisztelet lekciójára (1 Sám 1,27–2,10 ) utalva elmondta, hogy Anna története arra tanít: nem kell eltagadni a sebeinket. Azért beszélhetünk kendőzetlenül róluk, mert bár az áldás helye a sebesülés helyévé lehet, de a gyógyulás helyévé lesz, ha akarjuk, ha készek vagyunk erre.

balog2

A házasság hetének mottójával kapcsolatban Csoóri Sándor Idegszálaival a szél című versének sorait idézte: „…s ha már sebesülésed ideköt, / ideköt gyógyulásod is.” Tehát maradjunk együtt! – emelte ki. – „Ne fuss el, ne menj el, maradj itt […], maradj a házasságban, maradjatok együtt, ha még nem tudjátok együtt keresni a gyógyulást, akkor keresd egyedül, úgy, hogy abban helye legyen a másiknak” – fűzte hozzá Balog Zoltán.

Anna és Elkána életének gyógyulása kiárad, továbbmegy a választott népre, az Isten által összegyűjtött közösség életére – folytatta a püspök.  Rávilágított, hogy a házasságok gyógyulása Isten népének biztató jel. Érdemes küzdeni, érdemes imádkozni több békességért, több szeretetért, több megértésért, a gyermekért, a gyermekekért, mert amikor eljön a gyógyulás ideje, az bizonyságtétel lesz.

Anna hálaéneke arról szól, hogy ebben a világban Isten minden igazságtalanságra nemet mond, enni ad a szegénynek, felemeli azokat, akiket kitaszítottak, kirekesztettek az életből, akik talán vesztesnek érzik magukat, és talán vesztesek is. Mi köze ehhez a textusnak az 5000 ember megvendégeléséhez? – kérdezte a püspök. Egyetlen mondattal válaszolt a történetből: „Ti adjatok nekik enni!” Ez azoknak szól, akik meggyógyultak, akik tanítványok lettek, és Isten rájuk bízott másokat.

„Ha nálatok, drága házaspárok, van gyógyulás a sebesülésből, ha nálatok van élet […], akkor azt adjátok tovább. […] Lehet, hogy nem tudunk boldogságrecepteket a kezébe adni senkinek. De az áldásból, amit kaptunk, abból adhatunk tovább. Nem baj, ha az nem olyan trendi” – mondta el végül Balog Zoltán.

A nyitó istentiszteletről bővebb tudósítás a Református.hu oldalon olvasható.

Hazánkban február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A jubileumi évben, a pandémiás időszak párkapcsolati kihívásaira válaszul, a szervezők a kapcsolatok tudatos gondozására kívánják irányítani a figyelmet.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a Házassaghete.hu, valamint a Házassaghete elnevezésű Facebook-, illetve Instagram-oldalon érhető el.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.