Rendkívül illusztris vendég tisztelte meg látogatásával a magyar standot a Kirchentag második napján. Christian Kopp megválasztott bajor püspököt – aki ez év november 1-jétől tölti majd be a Bajorországi Evangélikus Egyház tartományi püspökének tisztét – Fabiny Tamás elnök-püspök kérdezte a két egyház testvérkapcsolatáról, a német egyház előtt álló feladatokról, de megismerhette a hallgatóság a rendkívül közvetlen egyházi vezető családi hátterét is.
– Mit jelent önnek és a bajorországi egyháznak, hogy most Nürnbergben tartják a Kirchentagot?
– Mindenekelőtt üdvözletemet küldöm innen a magyar standtól a Magyarországon élőknek. Számunkra igazán nagy ajándék, hogy házigazdák lehetünk. Már most, a második napon is, amikor ezt az interjút adom, látszik, hogy remek a hangulat, csupa kedves ember gyűlt össze. Úgy gondolom, jó házigazdák vagyunk, a bajorországi evangélikus egyház nagyon örült a lehetőségnek. Legutóbb 2010-ben volt Bajorországban – Münchenben – ökumenikus Kirchentag, de itt voltam az 1979-es nürnbergi egyházi napokon is. Újra itt lenni csodás érzés.
– Emlékszem, teológushallgatóként annak idején olvastam erről. Nálunk, Magyarországon 1979-ben nemhogy Kirchentagra jönni, de sokaknak templomba járni is küzdelmeket jelentett. Ezért is fontos számunkra, hogy a rendszerváltozás után a bajor és a magyar evangélikus egyház testvéri kapcsolatot épített ki. Hogyan értékelik ezt a már több mint harmincéves partnerséget?
– A környező országokkal való szoros kapcsolat révén egyházunkra rányomta a bélyegét Európa történelme. Ezért is fontos az egyház számára és személyesen számomra is, hogy intenzíven ápoljuk a testvérkapcsolatokat. Fontos, hogy a gyülekezeti közösségek egymással szoros partneri kapcsolatban legyenek; ugyanilyen intenzív a tartományok közötti kapcsolat. Michael Martin és más egyházi vezetők évtizedek óta dolgoznak ezen, sok szép és megható történetet ismerek a partnerkapcsolatokról rajtuk keresztül is. Magam pedig örömmel várom az előttünk álló találkozásokat.
– Milyen tapasztalatai, élményei vannak Magyarországról, a magyarokról? Járt már esetleg hazánkban?
– Olyan gyülekezetben szolgáltam éveken át, amely erdélyi magyar és szász közösségekkel volt testvérkapcsolatban, így sokat utaztunk, vittünk adományokat is. De jártam már Szegeden és Budapesten is. És azt se felejtsük el, hogy Münchenben és környékén munkavállalóként is sok magyar él, így velük is volt már alkalmam találkozni.
– Németország-szerte sok helyen szolgált – arra kérem, pár mondatban meséljen magáról.
– Pályafutásom első éveit Ingolstadtban töltöttem, majd egyetemi lelkész voltam Nürnbergben és projektmenedzser egy kommunikációs kezdeményezésben. Kettőnket kicsit összeköt a Nürnberg melletti Kraftshof gyülekezetéhez fűződő sokéves barátság; ebben a gyülekezetben működtem lelkészként tíz éven át.
– Igen, erlangeni ösztöndíjasként feleségemmel együtt 1994 húsvétján jártunk abban a gyönyörű templomban. Ott vettünk részt életünkben először húsvéthajnali istentiszteleten. Annyira megtetszett a liturgia, hogy a következő évtől a magunk kőbányai gyülekezetében is tartottunk ilyet, és azóta is él nálunk ez a hagyomány. Lelkészként elsősorban milyen feladatai voltak?
– Szívügyem volt a szegényebb sorban élők segítése, különösen a prevenció területén. Majd esperes voltam a déli nürnbergi területen. 2019 óta Münchenben körzeti püspökként szolgálok. Ez a nagyvárosi közeg újabb kihívásokat jelent.
– Mit tudhatunk a magánéletéről?
– A feleségemmel, aki szintén lelkipásztor, hosszú évek óta élünk boldog házasságban. Ő félállásban a nürnbergi Sankt Sebald gyülekezet lelkésze, elsősorban a kulturális feladatokkal és a turizmussal összefüggő munkát végez. Van egy lányunk és két unokánk. Volt egy fiunk is, akit sajnos elvesztettünk. Éppen ma lenne a születésnapja.
– Nemrég zajlott a püspökválasztás, amely ezúttal szokatlanul izgalmas volt.
– Talán túlságosan is izgalmasra sikerült…
– Az első hat választási fordulóban egyik jelölt sem kapott többséget. Hogyan élte meg ön mindezt? És hogyan gondol október 29-re, amikor a beiktatása lesz?
– A püspökválasztás jelöltjeként kiállni, az egyház első emberének tisztségére jelöltetni – ez komoly kihívás. Persze önnek mondom ezt, aki maga is egyházának az első embere… Sokat kell imádkoznom azért, hogy kész legyek a feladatra. Maga a választás nagyon fárasztó volt. A folyamat alapjai mind a négyünket, mindegyik jelöltet mélyen érintették. A zsinati tagok számára alighanem az jelentette a nehézséget, hogy mennyiben képesek kompromisszumok mentén haladni. Mindenképpen ragaszkodnak-e a korábbi álláspontjukhoz, vagy készek elfogadni más megoldásokat. Ez a választók számára nagy kihívás volt, ezért van ennek a választásnak nagy értéke. Ami engem illet, minden döntéssel együtt tudtam volna élni, de most már megkaptam ezt a feladatot, és Isten segítségével ennek a szolgálatnak kell megfelelnem. Sok ember kérdezheti, mit is csinál egyáltalán egy püspök. Az én feladatom az egyházat és a gyülekezeteket támogatni, a közösségeket kísérni. És persze tanulni is tudok, akár öntől, a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetésétől is.
– Magyarországon sokan imádkozunk önért és a szolgálatáért. Egyházaink sokféle nehézséggel küzdenek. Érdekes lenne beszélgetnünk a magyarországi tapasztalatokról is, de most a német egyház gondjairól kérdezem. Hallani az egyházból való kilépésekről, az egyházkritikus véleményekről. Ön szerint milyen kihívásokkal küzd napjainkban a németországi evangélikus egyház? És milyen feladatot jelent ez önnek?
– A világ igen összetett manapság, ezt életünk minden területén érezzük, így az egyházban is. Valóban csökken azoknak a száma, akik a tagjainkként az adójukkal támogatják az egyházat. Magának a szervezetnek a lélekszáma is csökken ezzel együtt, ez szomorú. Nemcsak anyagi szempontból szomorú, hanem azért is, mert ez azt mutatja, hogy valamit nem jól csinálunk. Azt jelzi, hogy az emberek máshová helyezik életük súlypontját. Ezzel egy időben a legnagyobb kihívás a munkaerő-utánpótlás a különböző egyházi munkaágakban, akár éppen a diakónia területén. A legtöbb egyházi munkakört az én korosztályom tölti be. Ezért nagyon kreatívnak kell lennünk, hogy megszólítsuk a fiatalokat ezeken a területeken.
– A magyar standon láthatjuk, hogy itt is fiatalok dolgoznak, és öröm, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban egyre több fiatal talál feladatot. Ám ahogy ön is fogalmazott, fontos, hogy a jó gyakorlatokat eltanuljuk egymástól, németek a magyaroktól és magyarok a németektől egyaránt. Főleg most, amikor háború dúl a szomszédunkban, és számtalan krízis érinti a kontinensünket, fontos, hogy együttműködjünk, és lehetőség szerint egyeztessük egyházaink álláspontját. Ezért is Isten áldását kívánjuk a szolgálatára! Hadd fejezzem be beszélgetésünket a magyar evangélikusok köszöntésével: „Erős vár a mi Istenünk!”
– Hűha, ez nem könnyű, de megpróbálom: „Erős vár a mi Istenünk!” Isten áldását kívánom én is a Magyarországon élő evangélikus testvérekre!
