Az elmúlt napokban két statisztikai vonatkozású téma bukkant fel a(z egyházi) közbeszédben. Egyfelől a Németországi Protestáns Egyház taglétszámának változása, másrészt egy internetes magazinnak az állam és az egyházak kapcsolatáról indított országos felmérési eredménye került a figyelem fókuszába. De vajon jól értelmezzük-e a számok üzenetét? Dr. Fábri György egyetemi docensnek, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjének írása.
A Big Data [a digitalizáció révén világszerte és napi szinten előállított óriási adatmennyiség – a szerk.] világában egyházi ügyekről is egyre inkább gyakorlattá válik a számok segítségével szólni. Ez megnyugtató fejlemény, hiszen amikor bő egy évtizede kvantitatív, azaz mennyiségekkel dolgozó kutatások és statisztikai elemzések eredményeit mutattam be egyházi közösségekben, még meglehetős elutasítás fogadta. („A Szentlélek üzenete nem fordítható le számokra” – volt az egyik szlogen.) A numerikus bűvölet társadalmi-ismeretfilozófiai-kommunikációelméleti háttere önmagában is izgalmas, teológiai s egyben ekkléziológiai vonatkozásokkal bíró téma, segítségével például a laikus világ nyelvére is lefordítódnak egyházi folyamatok és következményeik. Azonban a „félrehasználat” (misusing) veszélye itt ugyanúgy megvan, különösen, ha nem kellően szakszerű és/vagy ideológiai beállítódások által befolyásolt a számok használata.
Két ilyen esettel is találkozhatott az egyházi ügyek iránt érdeklődő közönség szűkebb és szélesebb körben. Evangélikus lelkészi levelezőlistákon terjed annak az egyházstatisztikai adatnak az értelmezése, amely a Németországi Protestáns Egyház (Evangelische Kirche in Deutschland) taglétszámában zajló folyamatos csökkenést mutatja. Eszerint német testvéregyházunk létszáma tavaly húszmillió alá csökkent, évente mintegy negyed-fél milliós veszteséggel. A körözvény kapcsán vannak, akik ezt a német egyházra jellemző genderügyi nyitottságnak, a menekültek aktív segítésének és az ökoérzékenységnek, összességében pedig a Krisztus-hit gyengülésének tudják be.
Természetesen a német evangélikusok felelős aggodalommal és önvizsgálattal foglalkoznak ezekkel a folyamatokkal – például komoly kutatásokat végeznek az egyházakat elhagyók motivációiról. (A katolikusoknál is csaknem hasonló mértékű a csökkenés.) Ebből kiderül, hogy a legfőbb okok között (különösen a katolikusoknál) első helyen a gyerekekkel szemben elkövetett abúzusok ügyét, utána a pénzügyi visszaéléseket, majd a nem tetsző egyházi állásfoglalásokat említik a kilépők. Emellett a katolikus egyház esetében kiugróan magas arányban szerepel a melegek elutasítása az egyház elhagyásának motivációjaként.
Tovább árnyalja a képet, ha mindezt a magyar evangélikusok adataival vetjük össze. Egyházunkat nem lehet azzal vádolni vagy dicsérni (kinek-kinek ízlése szerint), hogy gyors léptekben követné a nyugati trendeket, óvják is ettől sokan. A népmozgalmi hatás a német adatokkal összevetve látszik:
Évtizedes távlatban pedig:
Vagyis a magyar evangélikusok létszámának csökkenése a némelyek szerint egyházi aranykornak számító elmúlt évtizedben gyorsabb és nagyobb arányú volt, mint német testvéreinké – ráadásul a legnagyobb létszámú gyülekezeteink egyikénél-másikánál a veszteség aránya eléri az egyharmadot is.
Sok és mély önvizsgálat, elsősorban a hitmegélésünk, Krisztus-követésünk teológiai tisztaságának, jól értésének és hitelességének terén tartott bűnvallás kell a folyamatok értelmezéséhez. Ezt szükségképpen kiegészíti a társadalmi folyamatok, egyházszervezeti és ‑működési nyomorúságaink számbavétele. Az viszont bizonyos, hogy a számok egyoldalú, meglévő koncepciókat illusztráló használata elfedi az igazságot, ahelyett, hogy felrázna, és a megtérés evangéliumi, tehát nem politikai-ideológiai felhangú szavát hirdetné.
Ugyancsak ez az ideologikus lóláb kandikál ki egy minap nyilvánosságra került „felmérés” bemutatójából is. A sokszínű egyházi tematikájú internetes jelenlét egyike, a Szemlélek elnevezésű oldal a népszerű magazinok kedvelt kattintásgyűjtő módszerét alkalmazva kérdőíves közvélemény-kutatást indított az egyház és az állam kapcsolatáról. Az Országos felmérés a magyar állam és az egyházak kapcsolatáról alcímmel közzétett eredményeket azóta az oldal (ismerten irányzatos) partnerei is hivatkozták, magától értetődőnek tekintve, hogy érvényes adatokkal dolgoznak.
Pedig nem kell hozzá magas szintű survey-statisztikai [közvélemény-kutatói – a szerk.] jártasság, hogy belátható legyen, miért nem használható a jelzett akció arra, hogy érdemi állításokat tegyen bárki is az adott témában létező vélemények százalékos megoszlásáról. A kérdőívnek az adott oldalon zajló online kitöltése eleve drasztikusan megszűri és nagyban egyneműsíti a véleménymondók körét, ami rendkívül távol áll bármiféle reprezentativitástól, vagyis attól, hogy a magyar társadalom egészét vagy akár csupán az egyházzal foglalkozók körét képviselje. Ráadásul semmiféle súlyozást nem alkalmaztak, tehát nem vetítették rá a válaszadók megoszlását a lakosság különféle szempontú (nem, lakhely, iskolázottság stb.) jellemzőinek arányaira.
Azt persze nem állítja az oldal, hogy a „felmérés” reprezentatív lenne. Egyrészt azonban nem is hívja fel a figyelmet arra, hogy csupán egy viszonylag homogén orientációjú csoport véleménynyilvánítása. Másrészt az egész anyag százalékokat, arányokat mutat be, azt a látszatot keltve, mintha objektív adatszolgáltatásról lenne szó.
Pedig maga a probléma, a fentebb bemutatott népmozgalmi kérdéshez hasonlóan, mind teológiai, mind egyházszervezeti szempontból kiemelkedően fontos. Erről bő tíz éve készítettünk evangélikus egyházi körben reprezentatív felmérést, amely teljes megosztottságról tett tanúbizonyságot az egyház közéleti szerepvállalását illetően. Mostanra vélhetően még élesebben és többrétűbben elválnak egymástól az álláspontok, amit feltárni csak komoly kutatással lehetne. Ez azért is volna szükséges, mert ez a marketingakció legfeljebb a készítők ideológiai álláspontjának, az unalomig ismert közhelyeknek az ismételgetésére alkalmas.
Pedig közösségi hitelességünk azon is múlik, mennyire következetesen és milyen önértékűséggel vagyunk képesek képviselni a prófétai küldetést, a szociális felelősségvállalást, a kordivatokkal szembeni értékőrzést állami-nemzeti közösségeinkben, s ennek milyen támogatottsága van egyházon belül és kívül.
Azonban a számokban akkor találjuk meg az igazságot, ha nem a meglévő vélekedéseink, (elő)ítéleteink propagandájára használjuk őket, hanem a megismerés igényével és képességével keressük.
