A Lutheránus Világszövetség, a világ evangélikusainak mintegy kilencvenöt százalékát összekapcsoló, tagegyházain keresztül hetvenhétmillió hívőt támogató közösség tanácsa június 19-én Anne Burghardt személyében megválasztotta a szervezet új főtitkárát.
A tanács egy észt és egy zimbabwei jelölt közül választott: Anne Burghardt (1975-ös születésű) az Észtországi Evangélikus Egyház ökumenikus és nemzetközi tanácsadói és a teológiai intézet fejlesztési vezetői posztjáról, Kenneth Mtata (1971-ben született) a zimbabwei egyházak ökumenikus tanácsának éléről pályázott a főtitkári pozícióra.
Mindketten ökumenikus és nemzetközi téren nagy tapasztalattal rendelkező, ordinált lelkészek, akik korábbi munkatársként a genfi iroda működéséről is közvetlen tapasztalatot szerezhettek. Kiváló igehirdetők, határozott teológiai identitásuk tudományos alapokon nyugszik. A két jelölt között huszonnyolc : húsz arányban oszlottak meg a szavazatok.
Jelöléstől a megválasztásig
A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) november 1-jén hivatalba lépő főtitkárának elődje, Martin Junge második hétéves főtitkári ciklusának derekán jelentette be lemondását a genfi központú szervezet vezetői posztjáról. Elnöktársa, a főtitkárral ellentétben nem főállású Musa Panti Filibus nigériai érsek várhatóan a 2023-as krakkói nagygyűlésig folytatja szolgálatát.
A „személyeket felkutató” nemzetközi bizottság tagjaként számolhatok be a kiválasztás tíz hónapos előkészítő munkájáról – noha a folyamat részletei természetesen továbbra sem nyilvánosak. Magam a közép- és kelet-európai régió képviseletében vettem részt a folyamatban, társaimat pedig a többi hat LVSZ-régió delegálta. (Történelmi okokból Európa továbbra is három részre oszlik.) A területi elv jelent bizonyos prioritásokat, de természetesen egy világméretű szervezet egésze számára elfogadható vezetőt kerestünk, így magam is régióhatárokat „átszelve” igyekeztem tájékozódni az igényekről.
A bizottsági egyeztetések ezúttal végig személyes találkozás nélkül, de a maximális őszinteség és a hatékonyság jegyében folytak. Érdekesség, hogy a világszövetség összes testületére vonatkozó elvek (férfiak és nők, ordinált és laikus személyek arányos jelenléte, harminc év alattiak képviselete) dacára a „kutatóbizottság” egyetlen laikus tagja voltam. Az itthoni egyházi testületekben szerzett tapasztalatoknak hála, ez nem jelentett akadályt arra nézve, hogy olykor éppen én hívhassam fel a figyelmet a teológiai szempont fontosságára.
A bizalmas konzultációkat és az LVSZ száznegyvennyolc tagegyháza számára nyitva álló jelölési lehetőséget követően feladatunk volt a terítékre került jelöltek körültekintő szűrése, és hogy számukat végül kettőre csökkentsük – közülük választhatott most a világszövetség legfőbb döntéshozó testülete, a tanács.
Óriási a felelősség
A leendő vezető kritikus helyzetben, szervezeti és anyagi változások közt, a pandémia hatásaitól sújtva veszi át a hetvenfős genfi iroda és a világszerte mintegy ötezer munkatárssal dolgozó hálózat irányítását, százötvenmillió eurós éves költségvetés felett vállalva felelősséget.
Fontos feladat az egyre bővülő diakóniai szolgálat (úgynevezett World Service) működtetése a tagegyházak teológiai közösségének megóvása mellett. Hiszen lelki szempontból folyamatos párbeszédet kell folytatni száznegyvennyolc evangélikus egyházzal kilencvenkilenc országban, azok minden teológiai, kulturális és politikai komplexitásával – mindezt a hétévente megrendezendő nagygyűlés előkészítésének véghajrájában. Isten kegyelméből és a választók bizalmából nem kis feladatra vállalkozott tehát az LVSZ hivatalba lépő operatív vezetője.
Főtitkár kisebbségi egyházból
Anne Burghardtot egyházunk közvetlenül is jelölte a pozícióra. A komoly teológiai hátteréről ismert, számos nyelven beszélő lelkész többek közt a 2017-es reformációi évforduló teológiai előkészítését irányította Genfben. Ökumenikus párbeszédekben megérlelt tapasztalatait tükrözi az is, hogy doktori munkájában orosz ortodox teológiai kérdéseket elemez.
A közép- és kelet-európai régió szempontjából kiemelkedő eredmény, hogy a szervezet alapítása óta első alkalommal érkezik innen a főtitkár. A régióból korábban alelnökként Ordass Lajos, majd Fabiny Tamás és Urmas Viilma, elnökként Káldy Zoltán került kiemelt pozícióba.
A nyelvrokon nép evangélikus egyházával az első köztársaság (1918–1940) ideje óta aktív kapcsolataink dacára kevesen ismerik közelről az észt evangélikusságot. Az Észtországi Evangélikus Egyház egyházunkhoz hasonlóan az LVSZ alapító tagja. Mivel Észtország 1947-ben kényszerű okokból már a Szovjetunió része volt, a lundi alapító ülésen csak az észt exil egyház vezetője, Johan Kõpp lehetett jelen, így formai szempontból ez az egyház (EELK) lett a világszövetség alapító tagja. A Szovjet-Észtországban működő – az emigrációba kényszerültek szemszögéből nem szalonképes – EELK-t csak 1963-ban kooptálta a világszövetség a nemzetközi szervezetekben igen aktív Jaan Kiivit érsek közreműködésével. Az önálló államiság 1991-es helyreállítását követő egyházi fellendülés dacára az evangélikus egyház ma erős történelmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi egyház. A szekularizált országban újabban az ortodoxok száma felülmúlja az evangélikusokét: az 1,3 milliós országban száztízezer fő vallja magát evangélikusnak.
Anne Burghardt tehát egy változékony történelmi keretek közt hitvallóan kitartó, az egyház megszüntetésére irányuló nyomás után ma is sokszor ellenséges környezetben működő egyház tapasztalatait hozza magával. Személyiségéből fakadóan a megfontolt teológiai alapokon nyugvó, magas szintű intellektuális párbeszéd és az egészséges humor eszközével kezdhet bele számos kihívást tartogató munkájába. Többek számára szimbolikus jelentőségű az is, hogy a világszövetség történetében először választottak női csúcsvezetőt.
Imádkozzunk a világ sokszínű evangélikusságáért, mely a 2023-as krakkói találkozó kapcsán – a sokak emlékeiben élénken élő 1984-es budapesti nagygyűléshez hasonlóan – hamarosan ismét a mi régiónkra irányítja figyelmét.
