Bár a járvány harmadik hulláma mostanra talán elmúlt, a lelki hatásait még sokáig érezhetjük. Dorn Krisztina pszicho-, pár- és családterapeutát arról kérdeztük, miként élték meg a különböző korosztályok a járvánnyal járó bizonytalanságot és félelmet, és mit tehetünk annak érdekében, hogy enyhítsük a járvány okozta mentális problémák hosszú távú hatásait. A KötőSzó-blog interjúja.
– Több helyen lehetett arról olvasni mostanában, hogy a járvány elmúltával „mentálisbetegség-cunami” várható, hiszen az elmúlt időszak sokak számára nagyon megterhelő volt lelkileg. Hogy áll most a lelki egészségünk, mit tapasztal a praxisában?
– Kisebb-nagyobb gyerekekkel, családokkal is dolgozom, ezért látok egy bizonyos keresztmetszetet az emberek életéből. Vannak átfedések, amelyeket mindenki tapasztal, ilyen például a lassú felengedés: ki-ki vérmérséklete szerint kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Emlékszünk arra, amikor először megnyitották a teraszokat, micsoda népünnepélyt tartottak sok városban. Ez a felszabadulás mindenkiben közös valószínűleg, hiszen annyira feszültek voltunk, annyira fojtott volt a hangulat a karantén alatt, hogy természetesen most mindenkiben van egyfajta megkönnyebbülésérzés.
Ami különbözik, hogy míg vannak, akik gyorsan szeretnék visszakapni a régi életüket – bár ez sok szempontból sajnos nem lehetséges –, addig mások még mindig nagyon félnek. Ez a történelemnek egy nagyon nehéz időszaka volt, az idősek azt mondják – és ezzel nagyon egyetértek –, hogy olyan, mintha elloptak volna egy jelentős szakaszt a kevéske földi idejükből. Talán a fiatalok nem így látják, mert úgy érzik, végtelen idejük van…
– Azért a fiataloknak is a legszebb éveiből tűnt el egy hosszú időszak, pont, amikor a legtöbb élményt szerezhették volna kortársaik körében.
– Igen, gondoljunk csak bele, hogy egy kilencedikes szeptemberben találkozott az új osztálytársaival, majd másfél hónap után újra otthonról kellett tanulnia… Ugyanakkor ez a korosztály már úgy szocializálódott, hogy a legfontosabb kapcsolatait is sokszor online éli. Online barátkoznak, online szerelmesek, de ez már a járvány előtt is így volt. Az, hogy így kell kapcsolatot tartaniuk, számukra elképzelhetőbb, könnyebben megszokható volt, mint az idősek számára.
– Ha jól értem, a fiatalok könnyebben alkalmazkodtak a járvány okozta változásokhoz. Kiket érintenek akkor leginkább a járványból adódó mentális problémák?
– Minden korosztályt sajátosan. A fiatalok kevésbé betegedtek meg, vagy körükben talán kevésbé volt súlyos a vírus lefolyása, nem kellett magukat annyira félteniük, ilyen szempontból könnyebb volt nekik. Ugyanakkor a kamaszoknak a legfőbb referencia a kortárscsoport véleménye, ennek hiányában sokan küzdöttek identitásbizonytalansággal, szorongással. Az introvertált gyerekek, akik korábban is szívesebben voltak magukban vagy kevés ember társaságában, jobban bírták a karantént. Sőt ez még alibiként is szolgálhatott számukra, mert nem kellett annyit megnyilvánulni a közös térben, nem volt ciki a többiek előtt megszólalni. A társaságkedvelőknek sokkal nehezebb volt. Sokan erős magány-, üresség- és tétlenségérzésről számoltak be, nem volt céljuk, összezavarodtak a nappalok és éjszakák. Ez pedig további nehézséget okozott később, amikor év vége előtt egy hónappal vissza kellett térni az iskolába, és újra fel kellett kelni, meg kellett írni a házit, figyelni kellett, stb. Többen beszámoltak arról is, hogy féltek az osztálytársakkal való újbóli találkozástól: mit fognak szólni a többiek, ha azt látják, hogy meghíztam, lefogytam, pattanásos lettem?
Az interjú folytatása a KötőSzó-blogon IDE kattintva olvasható.
