Keresztényként élni és életben maradni Afganisztánban

Van még hely a világon, ahol egy Biblia birtoklása egyenlő a halálos ítélettel, és ahol teljes illegalitásban mégis több ezren Krisztus-követőnek vallják magukat. Persze csak csendben, csak otthon, csak maguk között, ha ugyanis nyíltan tennék, már nem lennének életben.

A politikai és társadalmi környezet ismert. Az Amerikai Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után az USA és szövetségesei megdöntötték a tálibok uralmát a káoszba süllyedt Afganisztánban. Húsz év eltelte és több ezer milliárd dollár elköltése után a nyugati szövetségesek küldöttségei és utolsó katonái feladva pozícióikat épp most hagyt/ják el a közép-ázsiai országot. Így a kormányzás nagy eséllyel ismét a szélsőséges iszlamizmus egyik ágát, a vahabita irányzatot követő tálibok kezébe kerülhet.

A világot nyilván elsődlegesen a gazdasági hatások és az iszlám terrorizmus esetleges felerősödése érdekli. Sokan a zsidó-keresztény alapokon álló Nyugat újabb nagy vereségét említik, és Kabul elestét a vietnámi háború utolsó akkordjához, Saigon elestéhez és kiürítéséhez hasonlítják. Le lehet majd folytatni az arról szóló vitákat, hogy volt-e értelme Afganisztán amerikai lerohanásának, és lehet-e demokráciát exportálni oda, ahol a társadalom elsődlegesen még mindig családban, nemzetségben és törzsben gondolkodik, és ahol az „ország” és az „egységes nemzet” olyan fogalmak, amelyekről lehet, hogy hallott már az ott élő emberek többsége, de nem biztos, hogy értelmezni is tudja őket.

A 38 milliós Afganisztán lakosságának több mint a fele 20 év alatti, és elképesztő nyomorban él. A gazdaság 80 százaléka (!) a feketegazdaságból és az illegális herointermelésből származik. Ez az a hely, ahol a korrupció nélküli világot értelmezni sem tudják. Ilyen körülmények között él, mint csepp a tengerben, az afgán keresztények maroknyi gyülekezete.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.