A Johannita Rend Magyar Tagozatának tagjai az idei évben a festői vasi városban, Kőszegen gyűltek össze lovagi napokra. Itt tartották meg éves közgyűlésüket is május második teljes hétvégéjén.
Május 13-án, pénteken este kötetlen vacsora keretében örültek a viszontlátásnak a johanniták. A másnapi program a lovagok látványos vonulásával indult a Fő térről az evangélikus templomba, ahol ünnepélyes istentiszteleten vettek részt. Baranyay Csaba, a Kőszegi Evangélikus Egyházközség lelkésze hirdette Isten igéjét Pál apostol korinthusiakhoz írt második levele 4. fejezetének 15–16. verse alapján, hangsúlyozva az igeszakaszban rejlő biztatást, bátorítást és a másfajta látást, amellyel Pál apostol előretekintett, tudva, hogy bármit is hoz a jövő, élete Isten kezében van, ő erőt ad, és meg tud újítani. Az ünnepi istentiszteleten négy lovagot tüntettek ki, közülük hárman személyesen vették át az elismerést. Az evangélikus templom kertjében elfogyasztott ebédet követően a résztvevők a trianoni békediktátum Vas vármegyét sújtó következményeiről hallgathattak előadást a gyülekezet dísztermében.
Míg a lovagok elfogadták a beszámolókat és megvitatták a fontos kérdéseket a közgyűlésen, addig hozzátartozóik városnéző sétán ismerkedtek a helyi nevezetességekkel.
A zárónapon, vasárnap a napjainkban Ausztria területén fekvő Lékára látogattak az egyesület tagjai. A vár kápolnájában Gregersen-Labossa György rendi káplán tartott áhítatot annak emlékére, hogy a rendszerváltozás előszelében, 1987-ben Lékán találkoztak a nyugat-európai ispotályos lovagok. Ezen az emlékezetes alkalmon már jelen voltak a Magyarországon élő rendtagok, hiszen a kommunizmus korábbi éveiben nem volt lehetőségük arra, hogy részt vegyenek a szervezet életében.
A sokrétű szolgálat mellett nagyon fontos a lovagok számára, hogy évente legalább egyszer, a lovagi napok keretében személyesen is találkozzanak egymással, és együtt ünnepeljenek – éljenek bár Magyarországon vagy külföldön. Talán ezekben az időkben még inkább nélkülözhetetlen ez a találkozó, hiszen az utóbbi időszak a johannitákat is új kihívások elé állította.
„Mindannyiunkat mélyen megérintették a világban zajló szomorú történések, viszont örömteli volt látni, hogy a renden belül ezek az események beindítottak »szunnyadó erőket«” – emelte ki érdeklődésünkre Tomcsányi István, a magyar tagozat kommendátora, aki elárulta, hogy korábbi folyamatos segítő tevékenységük mellé újabb feladatokat vállaltak. A koronavírus-járvány idején egészségügyi dolgozókat támogattak, míg az ukrajnai háború kitörése óta rendszeresen visznek segélyszállítmányokat Kárpátaljára. A határ magyar oldalán fekvő falvakat matracokkal és ágyakkal segítik a menekültek befogadásában. A Pető Intézettel együttműködve pedig eddig három csoport sérült gyermeket és édesanyjukat hozták el Budapestre háromhetes speciális rehabilitációra, a kezelések betanítására, miközben gondoskodtak budapesti ellátásukról, majd a visszajutásukban is segítették őket.
A több mint kilencszáz éves johannita lovagrend története a keresztes háborúk előtti időkre nyúlik vissza: Itáliából, Amalfi városából laikus testvérek telepedtek le Jeruzsálemben azért, hogy az odaérkező zarándokoknak szállást, ellátást, gyógyítást és segítséget nyújtsanak. 1113-ban pápai jóváhagyással egyházi renddé alakultak. Kettős céljuk máig érvényes: a keresztény hit védelme és a betegek, szegények, szenvedők támogatása, ápolása. A rendet Keresztelő Szent János védelme alá helyezték, innen kapták nevüket: johanniták, illetve János-lovagok, más elnevezésük szerint ispotályosok.
Magyarországon a második világháború után betiltották a rendet, amelyet csak 1993-ban ismert el újra a magyar állam. Közben az emigrációban élő rendtagok kezdeményezésére megalakult a Johannita Segítőszolgálat. A Johannita Rend Magyar Tagozata és a Johannita Segítőszolgálat bár két különálló jogi személy, működésük mégis szorosan összefonódik. Éppen ezért a két szervezet önálló logóját a közelmúltban felváltotta egy közös, amelyen a nyolcágú kereszt látható, felette pedig a Johanniták felirat olvasható.
