A szlovéniai evangélikusok önállósodásának, egyházzá szerveződésének, a Muravidéki Evangélikus Esperesség megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték október 31-én – amely Szlovéniában munkaszüneti nap – Muraszombatban (Murska Sobota), a Luther Márton evangélikus templomban. Az egyúttal a reformációról is megemlékező alkalmon a népes gyülekezet előtt beszédet mondott Fabiny Tamás, egyházunk elnök-püspöke és Borut Pahor, a Szlovén Köztársaság elnöke is.

A gondosan előkészített istentiszteletre Ausztriából, Szerbiából, az Egyesült Államokból és Magyarországról is érkeztek lelkészek, egyházi és világi vezetők, az ökumené jegyében más felekezetek képviselői is.
A liturgiában a Szlovéniai Evangélikus Egyház lelkészei működtek közre, igehirdetéssel Leon Novak püspök szolgált. Prédikációjában János evangéliumának 13. fejezete alapján arról szólt, hogy a szeretet hiánya nyilvánvaló, és a következményei fájdalmasak. Utalt az Ukrajnában és a világ más részein kialakult fegyveres konfliktusokra, majd a Jézustól kapott új parancsolat nyomán úgy fogalmazott: legyen ez útmutatás számunkra a 21. század e zűrzavaros és válságos időszakaiban, hogy mi is, ahogyan Primož Trubar (1508–1586), a szlovén irodalmi nyelv megteremtésében hatalmas szerepet játszó protestáns lelkész, író, bibliafordító írta: „Szívünkből szeressük felebarátunkat, és jót tegyünk vele, amennyit csak tudunk.” Ha ez az irányadó kapcsolatainkban – zárta gondolatait Novak püspök –, akkor békésebb, tiszteletteljesebb lesz az együttélésünk, és a fiatal generációnak is lesz perspektívája a jövőjére nézve.

Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökeként és a németországi székhelyű Luther Márton Szövetség (Martin-Luther-Bund) elnökeként is köszöntötte a hallgatóságot. „A mai háborús helyzetben különösen is törekednünk kell arra, hogy kimondjuk: nincsen szent háború, csakis szent béke” – mondta beszédében. Ő is megemlítette Primož Trubart, és beszélt Kuzmics István (Štefan Küzmič) lelkészről is, aki a két nemzet – a magyar és a szlovén – együttműködéséért fáradozott. Beszédét a Galatabeliekhez írott levél 3. fejezetének 28. versével zárta: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.”

A nap második felében a magyarul is kiválóan tudó Mitja Andrejek szlovén evangélikus lelkész és felesége, Andrejek-Györfi Judit lelkésznő látta vendégül Fabiny Tamást Domonkosfán (Domanjševci). A magyar gyülekezet néhány tagja is csatlakozott, érdeklődéssel hallgatta a püspök reformációi áhítatát. Luther Márton bibliafordítása kapcsán Fabiny Tamás arról beszélt, milyen fontos, hogy anyanyelven lehet olvasni a Szentírást. Az áhítat után a helyiek mutatkoztak be, beszéltek a faluról, majd büszkén mutatták a kétszázhetven fős település nemrég elkészült néprajzi könyvét. A jó hangulatú beszélgetés után a felújított templomot is megmutatták. A templom érdekessége, hogy az oltárkép két oldalán Luther és Philipp Melanchthon fából faragott szobra látható.