Nem hétköznapi témákat és nem a megszokott módon járt körül Fábri György tudománykommunikációs kutató és fejlesztő a Szertár című podcastsorozat május 21-én közzétett részében. „A suttyósodást értéknek kezdtük tekinteni; itt a hiba!” című beszélgetésnek már az időzítése sem volt véletlen, mivel ekkor zajlott az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoportjának vezetője szervezésében az a rangos nemzetközi online konferencia, ahol az egyetemi rangsorok szerepe, módszertana, elfogadottsága és értékelése volt a fő téma.
Fábri Györgyöt, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjét Zsiros László Róbert, a Szertár című podcastsorozat alapítója és üzemeltetője kérdezte. Az adás középpontjában a magyar és a nemzetközi tudományos élet és felsőoktatás helyzete, lehetőségei és korlátai álltak. Szóba került mindemellett az értelmiség, azaz a kutatók, az oktatók és az egyetemek felelőssége, a tudománykommunikáció lehetőségei és határai, a tudományos kultúrák különbségei, tudományfilozófiai kérdések, sőt a vallás és tudomány szerepe és viszonya is.
Fábri György szerint a globálizált tudományos piacot, sőt a tudományipart jellemzően az amerikai típusú tudományos, illetve egyetemi intézményi kultúra hatékonysága dominálja: az amerikai professzori rendszer a nagyon magas tanszéki – és összegyetemi autonómiát – és az USA-ban minden területen jellemző versenyszellemet ötvözi. Ez a kombináció pedig évtizedek óta verhetetlennek bizonyul, sem a nyugat-európai, sem a skandináv, sem az ázsiai országok egyetemei nem tudnak sikeresebb, eredményesebb, a kutatókat hatékonyabban ösztönző és jobban finanszírozott felsőoktatási rendszert kialakítani. A német típusú professzori-tanszéki modellen alapuló struktúra a teljes autonómia és kutatási szabadság mellett olyan finanszírozási lehetőségeket teremt, amilyenekről még a nyugat-európai egyetemek oktatói is csak álmodhatnak.
A nemzetközi egyetemi rangsorok vonatkozásában Fábri György egy alapvető statisztikai kérdésre hívta fel a figyelmet: mit mérnek, mit mutatnak meg, miről szólnak valójában? A politikai döntéshozók által túlértékelt globális sorrendek az egyetemek produkálta mérhető tudományos eredményeknek, a magasra értékelt publikációknak a száma alapján alakulnak ki. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a legkevésbé mutatják az egyetemek eredeti funkcióját, azaz az oktatás minőségét, és nem veszik figyelembe a diákok elégedettségét, munkahelyi elhelyezkedési lehetőségeit vagy akár a diploma megszerzése utáni boldogulását, az életükkel való megelégedettségüket.
Globális összehasonlításban ily módon az európai kultúra olyan alapvető intézményeinek számító egyetemei is alig láthatók, mint a Sorbonne, a Humboldt vagy a tübingeni egyetem. Fábri szerint valódi összehasonlítást a regionális, országcsoportonkénti rangsorok adhatnak, hiszen hiába globális a felsőoktatási piac, a diákok túlnyomó többsége számára nem igazán életszerű és nem jelent valódi választást az a lehetőség, hogy bármelyik kontinensen tanulhat. A továbbtanulási preferenciákat jellemzően a diákok érdeklődése, a családi hagyományok és a közelben lévő egyetemek határozzák meg. A hallgatói elégedettség mérése is nehezen mutatna valódi nemzetközi rangsort, hiszen a diákok véleménye és érzete nehezen összehasonlítható, szakonként és tudományterületenként is változó. Számukra a legfontosabb az őket oktatókkal való kapcsolat, az órák minősége, az oktatók elérhetősége. Hiába vannak Nobel-díjas professzorok egy egyetemen, sőt akár az adott tanszéken, ha a gyakorlatokat a végsőkig alulfinanszírozott, szellemileg kizsákmányolt tanársegédek és doktoranduszok tartják.
A beszélgetés legfontosabb üzenete az egyetemi oktatás, a kutatás és a magas kultúra elsőbbségének fenntartására szólít fel: a tudomány mindig az élvonalat, a legmagasabb szintű kutatást képviseli, a kulturális élet nem emelheti be egyenrangúként a tömegkultúra termékeit csak azért, mert annak magasak a nézettségi adatai, az egyetemi oktatás pedig minden esetben az oktatási rendszer csúcsa kell, hogy legyen. Ebből a – Fábri György által vállaltan elitista – pozícióból pedig nem engedhetünk a tömegkultúra javára a népszerűség vagy akár a hallgatói létszámok növelése érdekében. A tudomány ugyan felvette a globális piac iparszerű elemeit, de Fábri szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudomány: más!
A podcastbeszélgetés további számos elgondolkodtató kérdést felvet: milyen csatornákon lehet manapság közvetíteni a tudomány legfrissebb eredményeit, meg tud-e jelenni a tudomány a média piacán? Meddig húzható még a magyar felsőoktatás és tudomány alulfinanszírozottsága, a méltánytalanul alacsony bérezés, a döntéshozók, vezetők és a kutatók, oktatók között feszülő bizalmi válság? Álmodhatunk-e egyáltalán a világ élvonalában is megjelenő magyar tudományról és magyar felsőoktatási intézményekről?
A szerző történész, egyetemi kutatástámogatási szakember.
* * *
A beszélgetés ingyenesen meghallgatható a Szertár Spotify-oldalán.
