Fő tartalom átugrása

Interjú

Bárdossy Tamás gyülekezeti referens, egyházmegyei felügyelő
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Bárdossy Tamással, a gyülekezeti és missziói osztály gyülekezeti referensével, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye felügyelőjével, egyben kántorral beszélgettünk.
Hafenscher Károly a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról
„Sebzett világban élünk, ahol nagy szükség van a tanúságtételre” – mondta a Kossuth rádió evangélikus félórájában Hafenscher Károly. A közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, az evangélikus és a katolikus felekezet közötti dialógusról a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnökével, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárával Stifner-Kőháti Doro…
Fabiny Tamás evangélikus püspök és a sport
Lelkész szülő gyermekeként sokáig ágált a lelkészi hivatás ellen, újságíróként, sporttörténészként vagy bölcsészként is szívesebben látta volna magát – hogy aztán mégse tudja elkerülni sorsát. Addig azonban mozgalmasan teltek a napjai: öttusázóként gólt rúgott Balczó Andrásnak, máskor levelet írt Gerd Müllernek, és volt, hogy a kályhából kellett kiszednie a Fradi-zászlója maradékát.
Győri András Timótheus a nagytarcsai életképekről
Aligha találhattunk volna alkalmasabb helyet a beszélgetésünkhöz kedves munkatársunkkal, mint a nagytarcsai falumúzeum árnyas fákkal szegélyezett udvarát. Győri András Timótheus operatőrnek a Luther Kiadó gondozásában nemrégiben napvilágot látott Merengő című kötetében ugyanis a Pest megyei település utóbbi évtizedeinek letűnt világa elevenedik meg. A harminchat írást olvasva nemcsak a hóborított…
Hazánk legelső, így legrégebbi állatkertjének százötvenötödik „születésnapját” háromnapos rendezvénysorozattal – közöttük bábelőadásokkal, kvízjátékkal és koncertekkel – ünnepelték a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az augusztus 7–9. között a híres „elefántos” bejáraton belépve a Főkapu téren a Bach mindenkinek fesztivál keretében Bach-muzsika is felcsendült a Cantores Ecclesiae rézfúvósegyüttes…
Hubert Gabriella az Evangélikus Országos Gyűjtemény üzenetéről
Új sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Dr. Hubert Gabriella irodalom- és könyvtörténésszel, az Evangélikus Országos Gyűjtemény igazgatójával a múlt értékeinek megőrzése iránti elkötelezettségről is beszélgettünk.
Az ars sacra segítségével átélhetjük azt a csodát, hogy az idő akár meg is állítható. Mert az nemcsak percekből, órákból és évekből áll, hanem szeretetből és odafigyelésből és törődésből. Főképpen szeretetből – mondta az Evangélium 21 című kortárs képzőművészeti tárlat megnyitóján a debreceni MODEM-ben Fabiny Tamás. A Gondola.hu kérdezte a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét.
Különleges szolgálat az ország legnagyobb pszichiátriai intézményében
Szentgotthárd az ország legnyugatibb városa Vas megyében, a magyar–szlovén–osztrák hármas határ közelében. A mintegy kilencezer lelket számláló településen mint várost a városban találjuk a Szentgotthárdi Szakosított Otthont, amely hétszázharmincnégy férőhelyével Magyarország legnagyobb, krónikus pszichiátriai betegeket gondozó intézménye. Többségében pszichiátriai betegek lakják az otthont, de g…
Mi fán terem a gasztroteológia?
A gasztronómia az étkezés kultúrája, a teológia pedig az Istenről való beszéd. Izgalmas a két szó összevonásából keletkezett kifejezés: gasztroteológia. Erről kérdeztük Orosz Gábor Viktor lelkészt, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének docensét. A Biblia egésze át van szőve az étkezésre vonatkozó fontos információkkal, kezdve az édenkerti almától a keserű füvekkel t…
A horgászbot mellett: Csadó Balázs
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Csadó Balázst, az Irsai Evangélikus Egyházközség lelkészét a dabas-sári csatornarendszernél horgászás közben kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
A szélsőségesek elenyésző kisebbségben vannak Nyugat-Európában, csak ők a leghangosabbak, provokálnak, és ezzel lejáratják az egyházat – jelentette ki lapunknak Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök. Szavai szerint a nyugati szélsőség ugyanakkor itthon elkerülhető, csak tartani kell a fő irányt, ami Krisztusé. Gáncs Péter beszélt arról az örömteli folyamatról is, amelynek keretében itthon…
Nevelőszülői hálózatának bővítésére készül a szeretetszolgálat
A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő, az ezredfordulón alapított, nyíregyházi székhelyű Oltalom Szeretetszolgálat sokoldalúan tevékenykedik a halmozottan hátrányos helyzetű emberek és családok között. Hajléktalanotthont, nappali melegedőt, népkonyhát, éjjeli menedékhelyet, átmeneti szállót, családoknak átmeneti otthont tart fenn, foglalkozik a szenvedélybetegek nappali ellátás…
Szomszédasszonyi beszélgetés sajtóról, műfajokról, hivatásról
A rádió hullámain keresztül sokak számára már szinte családtaggá vált, írásai az egyházi sajtóban közel húsz éve Krisztusra és az ő ügyére mutatnak – az Evangélikus Élet Írónád díjjal kitüntetett újságírójának, egyházunk rádiós szerkesztőjének, Stifner-Kőháti Dorottyának a személyéről mégis kevés szó esik. A sajtószabadság nemzetközi napjának apropóján újságírói pályájáról, személyes hitéről és a…
Kimle Mária Emília kihozza diákjaiból a fizikai maximumot
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ezúttal Kimle Mária Emíliát, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium matematika–fizika szakos tanárát kérdeztük a tanári pályáról és a tehetséggondozásról.
Beszélgetés Boronkay Péter paratriatlonistával elfogadásról, versenyszellemről, ökumenéről
A többszörös világ- és Európa-bajnok magyar paratriatlonista bal alkar nélkül született, de ma már hálás ezért az állapotért. A sport mellett kiemelten fontos számára, hogy életével jó példát tudjon adni azoknak a most felnövő fiataloknak, akik nehézségekkel küzdenek. A kezdeti megpróbáltatásokról, ifjúkori önértékelési problémákról, személyes hitéről és jövőbeli terveiről kérdeztük Boronkay Péte…
Exkluzív interjú Anne Burghardt észt lelkésszel, a Lutheránus Világszövetség első női főtitkárával
Néhány héttel ezelőtt a száznegyvennyolc tagegyházat számláló Lutheránus Világszövetség új főtitkárt választott Anne Burghardt személyében. A rendkívül fiatalos, negyvenöt éves észt evangélikus lelkésznő több szempontból is az első ebben a nagy felelősséggel járó pozícióban. Az Evangélikus Információs Szolgálatnak adott exkluzív interjúban saját egyházáról és azokról a kihívásokról is kérdeztük…
Interjú Regős Mátyás kétkötetes, fiatal, vallásos szerzővel
„Kőbányán értelmiségi, vallásos család gyermekének lenni izgalmas kettősséget hordoz” – vallja Regős Mátyás, akit már gyermekkorától kezdve foglalkoztat a költészet, és gimnazista kora óta szinte biztosan tudja, szeretne az írással komolyan foglalkozni. Első verseskötete, a Patyik Fedon élete 2019-ben jelent meg, és egy évvel később követte első regénye, a Tiki. A vallás nemcsak új regényéne…
Végre újra látogatóktól visszhangoztak az Evangélikus Országos Múzeum termei. A kiállítóhely is csatlakozott az egy év kihagyás után ismét megrendezett múzeumok éjszakája programhoz. Ifj. dr. Harmati Béla László, az intézmény vezetője már nagyon várta, hogy a sok-sok online alkalom után személyesen is találkozhassanak a kultúrakedvelő közönséggel.
Beszélgetés Hafenscher Károllyal az egyházi év elfeledett kincseiről
A keresztyénség számára az ünnep a Krisztusra mutatás eseménye. Ünnepköreinket és vasárnapi ünnepeinket ismerjük és megéljük, de mi van azokkal a napokkal, amelyek a gyakorlatunkban nem azok, de teológiánkból és hagyományunkból adódóan ismét ünnepek lehetnének? „Számos olyan jelképünk van, amely emlékeztet minket az élet igazi, mély titkaira” – fogalmaz az ünnepekkel kapcsolatban dr. Hafenscher K…
Tanév végi beszélgetés Varga Márta osztályvezetővel
Az elmúlt tanévben számos szakmai és lelki kihívással kellett szembenézniük evangélikus oktatási és nevelői intézményeinknek. Varga Mártával, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája (MEE OI) Nevelési és Oktatási Osztályának vezetőjével a 2020/2021-es tanév tapasztalatairól, kérdéseiről és a szakmai alapon történő innovációról is beszélgettünk.