„Jelenti magát Jézus / háromszor esztendőben, / […] / Először jelenti nagykarácsony napján, / […] / Másodszor jelenti hangos húsvét napján, / […] / Harmadszor jelenti piros pünkösd napján.” E középkori eredetű moldvai népénekben felsorolt Jézus-ünnepek adják az ívét annak a koncertnek, amely három zenész – Albertné Joób Emese, Bolya Mátyás és Szitha Miklós – közös örömzenéléséből született.
– A közel ötvenperces előadás anyagát tizenegy, a néphagyományban fennmaradt népének teszi ki.
Albertné Joób Emese: Műsorunkban a felcsendülő énekeken keresztül sorra vesszük az egyházi esztendő főbb ünnepeit, a karácsonyt, a húsvétot és a pünkösdöt. Akárcsak a misztériumjátékokban, ezekben a népdalokban és népénekekben egyszerre vannak jelen hétköznapi mozzanatok és mély hitigazságok. Úgy, ahogyan megénekelték eleink a természetben rejtőzködő Istent, az örvendezést a szülés-születésben, az intimitást a Mária-Jézus kapcsolatban, az állhatatosságot a böjtben, a veszteséget és fájdalmat a Mária-siralomban, a reménységet a feltámadásban.
– A koncerten elhangzó anyag alapvetően vokális. Emese gyönyörű énekét azonban szívet melengetően egészíti ki Mátyás koboz- és citerajátéka, Miklós ütőhangszerei pedig varázslatosan színesítik mindezt. Hogyan alakult ki az instrumentális kíséret?
Szitha Miklós: Közösen alakítottuk ki. A koncerten mindig van egy dallamhangszer, amely általában a vibrafon. Az ütőhangszerek közül azokat választottam, amelyek inkább hangulatfestők, mert ezeknél a daloknál nem annyira a ritmuskíséret a fő szempont. A műsor azzal kezdődik, hogy egy kis csengettyűszerű hangszerrel elkezdek csilingelni, majd egyszer csak megszólal a citera. Ezáltal igazi angyali hangulat teremtődik, amely nagyon szépen megágyaz az énekhangnak. A hangszereléssel az volt a célunk, hogy minél jobban kiszolgáljuk az énekeket. Emellett azonban Emese prózában is megszólal, van, hogy egy gyerekjátékot mutogat el, és ettől nemcsak változatossá, hanem családbaráttá is válik az alkalom.
A. J. E.: Izgalmas volt számunkra a kérdés, hogyan lehet megragadni azokat a hétköznapi pillanatokat, amelyek amúgy benne vannak ezekben a dalokban. Ahogy például a kiválasztott kendős-kukucskálós kis gyerekjátékban is ott van: „Szemem, szemem pillája, / Bol-dogasszony mintája, / piszok esett szemembe, / Isten látta, kivette.”
– A műsort már több vidéki városban előadták, legutóbb pedig a budahegyvidéki evangélikus templomban hallhatták az érdeklődők Adventi hangoló címmel december 7-én. Ad valami pluszt az, hogy templomban szólalnak meg ezek a népénekek?
Bolya Mátyás: Ha az ember kiemelt helyen játszik, főleg, ha az egy szakrális tér, akkor az mindenképpen hozzáad a zenei élményhez. A népzenére az évszázadok folyamán a vallásos zene és a világi zene egyaránt hatott. Így a műfajtól egyáltalán nem idegen, ha a nép között fennmaradt énekek templomban csendülnek fel – főként, ha eredetileg temp-lomi használatban is voltak.
A. J. E.: A moldvai magyarság őrizte meg leghangsúlyosabban ezeket a vallásos énekeket. Nem véletlenül, hiszen közel százötven-kétszáz évig nem tarthattak anyanyelvű miséket. Vallásosságukat ezért a néphagyományban, a magyar nyelvű népdalaikban, népénekeikben őrizték és adták tovább.
Sz. M.: Mindez ráadásul azt a lutheri gondolatot erősíti, hogy minden népnek joga van a saját anyanyelvén tartani az istentiszteletet, ezáltal azt még inkább a sajátjának érezve. Népdalaink pedig nem véletlenül hordoznak sok egyházi tartalmat, illetve nem véletlenül követik az egyházi ünnepeket, hiszen a vallásosság és a hit az emberek mindennapjainak része volt.
– Benne éltek…
A. J. E.: S hogy az életüknek mennyire természetes részei voltak az egyházi szimbólumok, azt például a Virágok vetélkedése című népdal is mutatja. Ebben hárman azon versenyeznek, melyikük a jobb vagy a szebb a másiknál. A búzavirág azt mondja, hogy azért ő a legszebb, mert őt az oltárra viszik, és Jézus szent testének nevezik, míg a szőlővirág azzal érvel, hogy ő is az oltárra kerül mint Jézus szent vére.
– Más hatása van, ha a koncertjüket egy városi – különösképpen is egy fővárosi – közösségben adják elő, mint amikor egy kis falu közösségében?
A. J. E.: Igen. Tapasztalatom szerint egy városi ember ezt jobban áhítozza.
B. M.: A zenélésben az is különleges, hogy amint a művész eljátssza a darabot, az azonnal önálló életre kel. Sokszor nem is sejtjük, hogy a játékunk mit vált ki másokból. Még a nyíregyházi főiskolán az egyik kórusvezető tanárunk egyszer azt kérdezte tőlünk: „Tudják maguk, hogy olyan képességet kaptak a Jóistentől, amellyel olyan sebeket is be tudnak gyógyítani, amelyek létezéséről még csak nem is tudnak?” Egy városi közegnek lehet, hogy más a befogadó attitűdje, mint egy vidéki kis közösségnek, de mi igyekszünk mindenhol a legjobb tudásunk szerint átadni az üzenetet. Ez aztán önálló életet élve kifejti a hatását, és reményeink szerint olyan sebeket is begyógyít, amelyekről mi nem is tudunk.
– Önök szívesen veszik és várják is a további fellépési lehetőségeket, hiszen ez a koncertanyag nemcsak adventben, hanem böjtben vagy pünkösdkor is igazi ráhangolódást nyújt az ünnepre.
B. M.: Ezek a népénekek segítenek a léleknek ünneplőbe öltözni. Egy rohanó és embertelen világban próbálunk talpon maradni, amikor az idő múlását gyakran csak a sárga csekkek érkezése jelzi. Jó lenne ezeket olyan útjelzőkkel felcserélni, mint amilyeneket az ünnepek jelentettek a közösségek számára akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. Ezzel a koncerttel ezeket az útjelzőket igyekszünk újra felidézni.
Szitha Miklós Liszt-díjas ütőhang-szeres művész, zeneszerző, zenetanár. A gödöllői Frédéric Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszeres tanszakának tanára. A Liszt-díjas Talamba ütőegyüttes alapító tagja. Lelkészcsaládból származik: anyai nagyapja, Megyer Lajos evangélikus lelkész volt.
Albertné Joób Emese népzenész, a gödöllői Frédéric Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola népzenei tanszak tanszakvezetője. Népzenei ismereteket tanít, emellett koboz-, citera- és zongoratanár. Lelkészcsaládból származik: nemcsak apai nagyapja, Joób Olivér volt evangélikus lelkész, de többek között nagybátyja, ifj. Joób Olivér, bátyja, Joób Máté és férje, Albert Gábor is az. Pályaválasztáskor édesapjának, Joób Árpád zenetanár, karnagy, népzenekutatónak a nyomdokaiba lépett.
Bolya Mátyás népzenész, tanár, kutató, szakíró és zeneszerző. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének docense, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa, a népzene- és néptánckutató osztály és archívum részlegvezetője.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. december 26. – 2022. január 2-i, 86. évfolyam 51–52. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
