„Protestánsként az evangélium határozza meg az életemet. De az evangéliumnak nem egy színe van. Az evangélium nem lutheránus, nem református, nem uniált, nem ortodox, nem katolikus, hanem mi is hozzájárulunk a magunk színével az evangélium sokszínűségéhez” – vallja Enno Haaks. A Gusztáv Adolf Segélyszervezet főtitkárát Budapestre szervezett tanulmányi kirándulás alkalmával kérdeztük.
– A Gusztáv Adolf Segélyszervezet minden évben tanulmányi kirándulást szervez teológushallgatók számára egy európai országba. Idén kik alkották a csapatot?
– Tizennyolc teológushallgatóval érkeztünk, akik Németország egészen különböző teológiai egyetemein – Tübingenben, Mainzban, Heidelbergben, Neuendettelsauban, Lipcsében, Göttingenben, Hannoverben és Berlinben – tanulnak. Tehát mindannyian német nyelvűek, akik a német tartományi egyházakban lesznek lelkészek. Az utazás előtt a legtöbben nem ismerték egymást.
– Milyen céllal szervezik meg ezeket az utakat?
– A négynapos tanulmányút célja, hogy a hallgatók tapasztalatokat szerezzenek a kisebbségi protestáns egyházakról: hogyan élnek, milyen az egyházvezetés, hogyan működik az oktatás egy olyan országban, ahol a protestánsok kisebbségben vannak, hogyan fejlődik az egyház? Mindent meg kell tapasztalniuk. Hogy miért, annak egészen egyszerű az oka: Németországban sokan – az egyházi struktúrában, de a lelkészek között is – nincsenek tisztában azzal, hogy mivel foglalkozik a Gusztáv Adolf Segélyszervezet, hogy milyen feladataink és kötelességeink vannak. A legfontosabb, hogy hangot adjunk a protestáns kisebbségnek, hogy láthatók és hallhatók maradjanak. Ezért támogatjuk az egyházi intézményeket, parókiákat, egyházi iskolákat. Szeretnénk, hogy a partneregyházaink a maguk természetes helyzetében láthatók és hallhatók legyenek. Ez csak úgy lehetséges, ha kilépünk a német teológiai karok komfortzónájából. Voltunk már Strasbourgban, Brüsszelben, Varsóban, Prágában, Pozsonyban, Bécsben, Kolozsváron. Már régen járhattunk volna Budapesten is, ha a koronavírus-járvány nem jön közbe. Most más idők járnak; örülünk, és hálásak vagyunk, hogy itt lehettünk, és hogy vendégszeretettel fogadtak bennünket.
– A Magyarországi Evangélikus Egyház jól működő partnerkapcsolatot ápol a Gusztáv Adolf Segélyszervezettel. Mik a legfontosabb összetevői ennek az együttműködésnek?
– Sokkal többet jelent az együttműködés annál, hogy különböző projekteket támogatunk. A projektek abban segítenek, hogy kapcsolatban maradjunk, és hogy ezeket a kapcsolatokat felhasználva erősítsük annak a tudatát, hogy egy világban élünk, egy közös Európában élünk. Hiszem, hogy protestánsokként, közösségként szükségünk van egy jó intézményre Európában. Természetesen ezt a célt szolgálja az Európai Protestáns Egyházak Közössége is, ahol Cselovszkyné Tarr Klára is tanácstag. Segélyszervezetként igyekszünk kivenni ebből a részünket; vannak finanszírozási feladataink is, azonban az, hogy a protestánsok hangját hallassuk, nem finanszírozási kérdés. A pénzügyi támogatás struktúráját igyekszünk fenntartani, de a lehetőségeinkkel, kiadványainkkal, folyóiratainkkal vagy évkönyvünkkel protestáns partnereinknek szeretnénk hangot adni.
– Ebben az évben emlékezünk meg a Leuenbergi konkordia aláírásának ötvenedik évfordulójáról. Ön miként tekint a protestáns egységre?
– Egészen komoly jelentősége van az egységnek. Közös munkát, közös alkotást jelent egy társadalomban. Egy olyan társadalomban, amely a szekularizáció kihívásával küzd. Sok az olyan ember, aki azt a kérdést teszi fel magának, hogy miért legyen még mindig keresztény. Szükségünk van egy közös hangra, szükségünk van egységre, szükségünk van arra, hogy az igére összpontosítsunk, és elmondjuk, hogy az igére figyelésnek mi a következménye számunkra a társadalomban. Isten igéjét nem kezelhetjük címkeként, és nem tekinthetünk rá úgy, mint ami lehetőséget ad arra, hogy megerősödjünk a saját politikai preferenciáinkban vagy bármi másban.
– A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023-ra meghirdette a konfirmáció és az elköteleződés évét. Mit jelent az ön számára a konfirmáció és az elköteleződés?
– Azt jelenti, hogy természetes módon a protestáns egyház és a protestáns hit mellett döntök, tehát egy fontos lépés az életemben: protestánsként az evangélium határozza meg az életemet. De az evangéliumnak nem egy színe van. Az evangélium nem lutheránus, nem református, nem uniált, nem ortodox, nem katolikus, hanem mi is hozzájárulunk a magunk színével az evangélium sokszínűségéhez. Egyetlen felekezet sem képes egyedül hordozni az evangélium teljességét – de szükség van az én hangomra és a konfirmációmra is. Egy hangként, egy színként belenövekszem az evangéliumba. Fedezzük fel, mit adhatunk hozzá protestánsként a sokféleséghez, az ökumenikus nyitottsághoz. Az evangéliumnak szüksége van a protestánsokra, de másokra is.
