Fő tartalom átugrása

2022. augusztus 27. 8:30

Amikor megsokszorozódik a segíteni akarás

Wolf Kati önkéntesként többet kap, mint ad

Hogyan inspirálta és gazdagította életüket a segítségnyújtásban való önkéntes szerepvállalás? Erről is vallottak tizenhatan – neves sportolók, színészek, tévés műsorvezetők – az És te mit kaptál? című, a Luther Kiadó gondozásában tavaly év végén megjelent kötetben. Az idei Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón Wolf Kati énekes, a kötet egyik megszólalója osztotta meg történeteit, az önkéntesség kapcsán megélt élményeit Boda Zsuzsával, a Luther Kiadó munkatársával, Kézdi Beátával, a könyv szerkesztőjével és persze a hallgatósággal.

Szelrozsa Gyula onkentesseg Wolf Kati foto Pete Dora 2

„Úgy éreztem, hogy kéne találnom egy olyan ügyet, ami mindentől mentes: az anyaságomtól, a zeneipartól, az énemtől; ami másról szól, és ami mellé oda tudok állni. Olyan szervezetet kerestem, amiben én hinni tudok” – fogalmazott az énekesnő, akit a 2011-es eurovíziós dalfesztivál alkalmával ismert meg az egész ország. Wolf Kati több éve csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezethez, és rendszeresen részt vesz különböző kampányokban.

Elmondta, hogy számára az önkéntesség egyfajta önfeladás, amikor nem kell kitalálnia semmit, egyszerűen csak azt teheti, amit mondanak neki. „Ez egyáltalán nem rólam szól. Nagyon jót tesz szerintem mindenkinek, ha van az életében egy olyan terület, ahol kikapcsolaz, hogy velem mi van, én hogy vagyok, rólam mi szól.” Sőt ezt a fajta munkát időnként receptre is felírná másoknak rossz hangulat ellen, mert a megrendítő helyzetekkel szembesülve eltörpülnek az ember saját problémái, és helyrerázza annak a tudatosítása, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Pont ezért tartja fontosnak Wolf Kati azt, hogy néha a két lányát is magával vigye például ételt osztani. Elmesélte, hogy ő is olyan családba nőtt bele, ahol természetes volt a szomszédságban az egymásra való odafigyelés.

Szelrozsa Gyula onkentesseg Wolf Kati foto Pete Dora 1

Ugyanakkor legutóbb a budapesti BOK-csarnokban az ukrán menekültek fogadása során azt is átélte, mennyire összehozza az embereket a csapatmunka. „Azért akartam egy szervezethez csatlakozni, mert szerintem van az emberekben jóság meg segíteni akarás, de ha ezt szervezetten teszed, akkor megsokszorozódik. A te kis segítségedből egyszer csak valódi adás lesz – vallott az énekes a segélyszervezethez való kötődéséről. – Tök jó dolog adni, tök jó dolog segíteni, jól érzed magad tőle. Tényleg azt gondolom, hogy amit én csinálok az önkénteskedéskor, az semmi ahhoz képest, amit én kaptam a szervezettől. Tényleg sokat épített az én lelkemen meg az én lelki egészségemen az, hogy részt vehetek ebben… Azért szoktam mondani mindenkinek, hogy önkénteskedjen, mert egy tök jó közösségbe kerül, ahol megtanulunk segíteni és együtt élni a másikkal, akárki az, akárhonnan jön”– summázta Wolf Kati.

Amint Kézdi Beáta, az És te mit kaptál? című kötet szerkesztője, lapunk főszerkesztője elmondta, az egyházunk által is alapított Ökumenikus Segélyszervezet átlátható, sokszínű munkáját szerették volna ismertebbé tenni a kiadvánnyal. A szervezet tevékenységét bemutató helyszíni riportok mellett tizenhat ismert önkéntesnek az egyéni története van benne. Olyan hiteles embereket válogattak be, akik nem csupán önreklámozásra használják az önkéntességet. „Az is volt a könyv célja, hogy felhívja az önkéntességre a figyelmet. Hogy mindig megtalálhatjuk azt a lehetőséget, akár a szűkebb közösségünkben is, hogy hol tudunk segíteni, és hol tudjuk ezzel gazdagítani az életünket” – foglalta össze a szerkesztő.

Wolf Kati személyében jól választottak. Az énekesnő alázatos, szolgálatkész hozzáállása és pozitív kisugárzása kedvet csinál az önkénteskedéshez. Személyes élménybeszámolója és a könyvben lejegyzett gondolatai – a többi interjúval együtt – arra bátorítanak, hogy próbáljuk ki, mennyi mindent adhat nekünk is, ha másokon segítünk.

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. augusztus 14–21–i 87. évfolyam 31–32. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

* * *

keszult magyarorszag korm tamogatasaval 2022

* * *

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.