Az eukharisztia, az oltáriszentség a keresztény élet és küldetés forrása, amely egyben elősegíti a népek és a nemzetek közötti kiengesztelődést és egységet is – erre az alapgondolatra építkezve rendezik meg szeptember 5. és 12. között Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a Zsolt 87,7-ből vett mottóval: „Minden forrásom belőled fakad”. Az egyhetes, több helyszínen zajló esemény hatodik napjának, a „hit napjának” fő témáit idézzük.
A kongresszus szimbóluma, a három méter magas, Ozsvári Csaba alkotta missziós kereszt nem csupán vizuálisan határozza meg a világesemény arculatát. A tölgyfából bronzborítással készült alkotás, amely leveles-indás díszítéseivel a magyar életfa motívumát és az ókeresztény páva szimbólumát idézi, egyben az esemény gondolati tartalmát is meghatározza.
Térben, szívben és szóban
Péntek reggel Josip Bozanić bíboros, zágrábi érsek 2Kor 12,9b–10 alapján tartott szentbeszédében megállapította, hogy Isten logikája a kereszt misztériumában éri el a tetőpontját, és feje tetejére állítja szokványos, berögzült meggyőződéseinket. Dominik Duka bíboros, a prágai főegyházmegye érseke pedig előadásában válaszútnak nevezte a keresztet, amelynek közepén Krisztus áll, aki a szeretet törvényét adta, és aki soha nem feledkezik meg rólunk; akiről tanúskodnak, és aki maga is tanú, aki Isten jóságáról, igazságáról és szeretetéről győzött meg minket.
Tanúságtétellel Áder János köztársasági elnök szolgált. Mint mondta, Salvador Dalí Keresztes Szent János Krisztusa című festményén kozmikussá válik a keresztre feszítés, egyszerre érzékeljük a megfeszítés, a feltámadás és a mennybemenetel misztériumát, majd rámutatott, hogy Weöres Sándor Kereszt-árnykép című verse is éppen ezt a kozmikusságot jeleníti meg a költészet eszközeivel: „A keresztnek felső / ága égre mutat, / nagy örömhírt tudat: / »itt van a te utad« / a kereszt két karja a légbe szétszalad, / rajta sovány kezek tört vért virágzanak: / »vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad, / kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad« / a keresztnek alsó / ága földre mutat: / »vesződj: itt áss kutat, / lásd benne arcodat.«”
Múlt, jelen és jövő egysége
Duka bíboros a kongresszus eredetét mutatta be előadásában, kiemelve, hogy a kezdeményezés ötlete egy francia asszonytól, Emilia Tamisiertől származott, és 1874-re nyúlik vissza, Avignonba, de az első kongresszust a kedvezőtlen politikai helyzet miatt később, 1881-ben, Lille-ben tartották. A világ katolikusságát megmozgató eseménynek utoljára 1938-ban adott otthont Magyarország.
A reggeli imaórán szolgáló Bozanić bíboros idézte vértanú elődjének, Alojzije Stepinacnak az 1938-as budapesti kongresszuson elhangzó szavait, amelyek hidat vertek múlt, jelen és jövő között: „Az eukharisztia a szeretet aranykapcsa, ami egyesíti az embert az Istennel, az egyéneket, a családokat, a népeket és a nemzeteket.”
A nyolcvanhárom évvel ezelőtti események azonban alapot adtak arra is, hogy a jelen és a jövő kérdései kerüljenek előtérbe. Duka bíboros a koronavírus nyomán kialakult helyzettel kapcsolatban VI. Pál pápa gondolatait idézte, aki szerint „a mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha meghallgatja a tanítókat, azért teszi, mert ők egyben tanúk is”. Ez a gondolat – amelyet Duka bíboros a magyar kereszténység meghatározó alakjaira, többek között I. Istvánra, az Árpád-házi szentekre, valamit Mindszenty József bíborosra is érvényesnek tartott – figyelemre méltó kapcsolatot teremtett Pacelli bíboros 1938-ban, a második világháború előtti feszültségben elhangzott, korunk számára is aktuális gondolataival: „»Tanúim lesztek!« – ezekkel a szavakkal búcsúzott az Üdvözítő tanítványaitól, […] akiket szétküld ebbe a szeretetszegény és gyűlölettel teli mai világba mint az ő szeretetparancsának apostolait, hírnökeit és követőit.”
Ökumenikus árnyalatok
A kongresszus kimondottan római katolikus rendezvény, de a liturgiába a hét nyelven, gondosan összeállított füzetek által könnyen be lehetett kapcsolódni, megtapasztalva, hogy a zsoltárok közös imádságaink és a szent zene közös kincsünk. A szentmise állandó tételeinek zenei anyagát, egy igazi „ökumenikus” kompozíciót Pejtsik Péter héber dallamokra épülő új műve, a Budapest Klezmer Mise adta, amelyben a klasszikus egyházzene, a klezmer, a jiddis és a magyar népzene ötvöződött filmzenei elemekkel. A darabot a VoiceStation kórus és a Magyar Állami Operaház zenekara szólaltatta meg a szerző vezényletével, a mise változó tételeit a Kodály Zoltán Kórusiskola énekkara énekelte.
Bár nyilvánvalóan nem minden elhangzó teológiai megállapítással értettem egyet, az ökumené szempontjából mégis kiemelendőnek találtam Jean-Claude Hollerich luxemburgi bíboros homíliáját és Etienne Vető magyar származású professzor előadását. A bíboros Lk 6,39–42 alapján hangsúlyozta, hogy a hitet a hit tárgya és alanya, maga Isten táplálja, és hogy a szemünkben lévő gerendák miatt nem látjuk meg a másik emberben a felebarátot és az utat, ahol Krisztus hív minket. A professzor pedig az eukharisztia zsidó gyökereit feltárva előadásában a Szentírás – protestánsoktól is tanulható – tiszteletére és szeretetére is kitért, valamint a két szín alatti áldozás lehetősége mellett foglalt állást.
