Fabiny Tamás
Látvánnyá fordított látomások
Izgalmas kiállítás nyílt Budavárban
Balczó Mátyás
2021. november 16.
Tükör által címmel nyílt meg november 15-én Nagy Zoltánnak, a Semmelweis Egyetem professor emeritusának kiállítása a Budavári Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke úgy jellemezte a festőművészt, mint aki az agy tudósaként különleges módon látja és képes láttatni az ember arcán megmutatkozó érzelemvilágot. Kodolányi Gyula költő, irodalomtörténész pedig a személyes belső mozi naplójaként mutatta be Nagy Zoltán festészetét.
„Jézus a reménység, más nincsen!”
Beszélgetés az Ordass Lajos-díjas Madocsai Miklós nyugalmazott lelkésszel
interjú: Stifner-Kőháti Dorottya; laudáció: Fabiny Tamás
2021. november 13.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Ordass Lajos-díjában ez évben Madocsai Miklós nyugalmazott lelkész részesült. Évtizedeken át szolgált a budavári gyülekezetben, majd a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület újjászervezésében vállalt aktív szerepet. A díj átvétele után kértük rövid interjúra. [Az interjú végén a díjátadón elhangzott laudáció szövege is elolvasható – a szerk.]
Átadták egyházunk idei kitüntetéseit
V. J.
2021. november 11.
Kiemelkedő életutakat, példaértékű szolgálatokat ismert el a Magyarországi Evangélikus Egyház, amikor november 11-én idei kitüntetettjeit köszöntötte. Az Ordass Lajos-díjat ebben az évben Madocsai Miklós nyugalmazott lelkész, a Prónay Sándor-díjat pedig Nagy Panka diakóniai munkatárs, a pilisi Bizsu közösségi tér szakmai vezetője kapta meg.
Teljesült a régi álom
Sztehlo Gáborról nevezték el Hatvan egyik terét
Kovács Ottó
2021. november 11.
Többször megfogalmazódott már az igény a Hatvani Evangélikus Egyházközség tagjaiban, hogy oly módon is emléket állítsanak a templom- és gyülekezetépítő Sztehlo Gábornak, hogy közterület viselje nevét a városban.
Budakeszi és vecsési Jákóbok álma
Fabiny Tamás
2021. október 29.
„E városokban Isten egy-egy létrát helyezett el, hogy összekösse az eget és a földet. Itt is, ott is felépült Isten háza, megnyílt a menny kapuja. Folytatódjék ezért mindkét helyen a gyülekezetépítés szívós munkája” – fogalmaz a Budakeszin és Vecsésen felszentelt evangélikus templomok kapcsán Fabiny Tamás evangélikus püspök.
Nagytarcsai ünneplés
Baranka György
2021. október 25.
90 éves templomában ünnepelt a nagytarcsai evangélikus gyülekezet és adott hálát az 1931-ben épült hajlékért Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke igehirdetési szolgálatával. Az alkalom közös ebéddel zárult, amelyen a gyülekezet presbiterei, szolgálattevői vettek részt.
Rómában mutatkoztak be a roma szakkollégiumok
Ferenc pápa előtt szólt a cigány himnusz
Evangélikus.hu
2021. október 13.
A cigány himnuszt énekelték el a magyar roma fiatalok Ferenc pápának hagyományos szerdai audienciáját követően, miután előző nap egy konferencia keretében számoltak be a világon egyedülálló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) működéséről a Római Magyar Akadémián. Az alkalmon a nyíregyházi és a pécsi evangélikus intézmények képviselői is jelen voltak.
Határokon átívelő szövetségben
A Martin-Luther-Bund elnökévé választották Fabiny Tamás püspököt
Vitális Judit
2021. október 12.
Magyar egyházvezetőt választott a németországi, erlangeni székhelyű Martin-Luther-Bund elnökévé a szervezet közgyűlése október 8-án Wittenbergben. 2022. január 1-jétől dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke tölti be – a szövetség történetében az első külföldiként – ezt a tisztséget. Ötéves megbízatásának apropóján beszélgettünk vele.
Öröm az Úr házában
Ünnepi rendezvénysorozat Albertiben
Aszódi Zoltánné, Mányi Sándorné
2021. október 11.
Az Alberti Evangélikus Egyházközség megalakulásának 310. évfordulója alkalmából többnapos rendezvénnyel ünnepelt október elején a város és a gyülekezet közössége. Aszódi Zoltánné megbízott óvodavezető és Mányi Sándorné iskolaigazgató beszámolóját olvashatják.
Régi hagyomány a megújult templomban
Regionális csendesnap templomszenteléssel Tállyán
Boda Zsuzsa
2021. október 5.
Kívül-belül felújítva várta a tállyai evangélikus templom a Borsod-Hevesi Egyházmegye evangélikusait, valamint az alkalomra érkező nyíregyházi és nagycserkeszi gyülekezeti tagokat október 2-án a hagyományos regionális csendesnapra. Az istenházában, ahol egykor Kossuth Lajost megkeresztelték, több mint százan gyűltek össze, hogy evangélikus identitásukban megerősödjenek, lelkiekben töltődjenek, és hálát adjanak az Úristentől kapott ajándékokért.
Isten a pályán
Spiritualitás a sportban
Balczó Mátyás
2021. október 2.
Sport és spiritualitás, test és lélek, ember és Isten – néhány szópárban így foglalható össze annak a konferenciának a tartalmi gerince, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság szervezésében tartottak szeptember 28-án Hit/Vallás – Sport címmel a Magyar Sport Házában.
Az író dilemmája: pletykáló bulvárszerző vagy etikus alkotó?
Spiró György az etikai érzékenységről és a belső látásról
V. Gy.
2021. szeptember 30.
A budavári evangélikus szabadegyetem legutóbbi alkalmán, szeptember 20-án Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész és műfordító tartott előadást. A neves dráma- és regényíró ezen az estén Az ikszek (1981), A Jövevény (1990), Fogság (2005) és Messiások (2007) című regényeivel kapcsolatban osztotta meg gondolatait a megjelentekkel, akik zsúfolásig megtöltötték a gyülekezeti termet.
Jubilál a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat
Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat
2021. szeptember 27.
Tanévnyitó konferenciát tartott az idén tízéves fennállását ünneplő Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat a Zánkai Erzsébet-táborban. A kétnapos rendezvényre az ország minden tájáról érkeztek a tizenegy intézményből roma szakkollégiumi tanulók és oktatók.
Emlékeztünk… Emlékezzünk!
75 éve telepítették ki a Sopron környéki németeket
Heinrichs Eszter
2021. szeptember 22.
A Sopron környéki, ágfalvi és sopronbánfalvi németek kitelepítésére, otthonukból, gyülekezeteikből való elűzetésére emlékeztünk szeptember 18-án és 19-én. Idén először olyan emberek nélkül, akik közvetlenül átélték volna a borzalmakat.
Kinyitni a templomajtókat és keresni a megfelelő nyelvet
A kisebbségi egyházak szerepéről tartottak konferenciát
Kézdi Beáta
2021. szeptember 17.
A kisebbségi egyházak szerepe a 21. század Európájában címmel szervezett szemináriumot a Magyarországi Evangélikus Egyház és a FinnAgora kulturális intézmény Tapio Luoma finn érsek budapesti látogatásához kapcsolódóan. Az egyházunk székházában megrendezett konferencián – ahogyan köszöntőjében Eero Yrjö-Koskinen, a FinnAgora igazgatója is örömmel hangsúlyozta – három magas rangú egyházi vezető is kifejtette gondolatait a témában.
„Színtiszta evangélium volt”
Az eucharisztikus kongresszus értékelésére kértük Fabiny Tamást
Stifner-Kőháti Dorottya
2021. szeptember 13.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) vasárnapi záró szentmiséjét követően kértünk telefoninterjút dr. Fabiny Tamástól, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökétől, hogy meghallgathassák értékelését a Kossuth rádióban hétfőn elhangzó Evangélikus félóra hallgatói. Az alábbiakban a beszélgetés legfontosabb gondolatait foglaljuk össze.
Krisztus szeretetével – testvéri közösségben
Új időszaki kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban
Isó M. Emese
2021. szeptember 9.
A nemzetközi eucharisztikus kongresszus idejére időzítve nyílt meg szeptember 6-án – telt házas közönség előtt – az Evangélikus Országos Múzeum új időszaki kiállítása. A Szeretetnek eledele – A tápláléktól a valódi közösségig című tárlat „leleplezésekor” különleges élményben volt részük a résztvevőknek: nemcsak a tárgyak reprezentálták a nagy történelmi egyházak kultúra- és közösségteremtő erejét – nem elfedve különbözőségeinket, és rámutatva oly sok közös kincsünkre –, de személyesen is együtt…
A templom is létra
Egy álom valósult meg Vecsésen
H. I.–V. J.
2021. szeptember 9.
Templomszentelésre gyűltek össze szeptember 5-én, vasárnap a vecsési evangélikusok. Tizenegy évvel az első tervek után és öt évvel az alapkőletételt követően a gyülekezet egy nagy álom megvalósulásáért adhatott hálát. Az ünnepet a Vecsernye énekkar szolgálata tette még szebbé.
Az Úr közelében
Tanévnyitó az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
J. L. – V. J.
2021. szeptember 9.
Az aratásra és a munkásokra, valamint az Úristen közelségében való létezés örömére fókuszálva kezdték meg az Evangélikus Hittudományi Egyetem 131. tanévét szeptember 3-án a budapest-zuglói gyülekezet templomában.
Élő kövek ünnepe Budakeszin
Felszentelték az új evangélikus templomot
Evangélikus.hu
2021. szeptember 6.
20. és 21. században mártírhalált halt keresztényeknek dedikált templomot szentelt fel ünnepi istentisztelet keretében Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szeptember 4-én, szombaton Budakeszin. A Benczúr László tervezte épület ünnepi átadásán egyházi és állami vezetők is köszöntőt mondtak. A több száz ember részvételével zajló alkalom szeretetvendégséggel zárult.



















