Evangélikus Élet magazin
Abban biztos vagyok, nem én vagyok a legkompetensebb, hogy írjak erről a missziói területről. Azonban abban is biztos vagyok, hogy az érzés közös azokkal a gyülekezetvezetőkkel, önkéntesekkel, akik már napok, hetek, hónapok, akár évek óta fogadnak be rászorulókat, jelen pillanatban menekülteket. Az érzés pedig az a nagyon erős, elementáris erővel rám törő belső késztetés, hogy nem tehetek mást! E…
„Megtagadunk valamit magunktól, de vágyakozunk utána. Nemet mondunk valamire, de sóvárogva pislogunk utána. Biztos, hogy ez a helyes módja az önuralom fejlesztésének vagy éppen a böjtnek?” Hegedűs Attila jegyzete.
Színpadon megelevenedő csodák
Az aranyecset című verses-zenés családi mesejáték ősbemutatója
Idén országszerte centenáriumi programsorozattal emlékeznek Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költőre, műfordítóra, esszéíróra és pedagógusra születésének századik évfordulójának alkalmából. Az 1922. január 3-án többgenerációs református lelkészcsaládba született irodalmi személyiség egyik legismertebb művét, Az aranyecset című verses mesét a Zichy Szín-Műhely vitte színpadra verses-zenés családi me…
Az egyház egysége nem emberi törekvések összerendezését jelenti. Nem emberek valósítják meg a maguk erőfeszítéseivel, hanem Krisztus teremti meg. – Fabiny Tamás elnök-püspök publicisztikája.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
Kiskáték a nádfedeles kunyhó asztalán
A mozambiki ébredés pillanatképei
Öt éve jelent meg az első híradás az Evangélikus Életben dr. Bálint Zoltán vízmérnök, korábbi afrikai misszionárius és felesége, Bálintné Kis Beáta tollából a Mozambikban kezdődött és a mai napig tartó ébredésről. Evangélikus gyülekezetek születnek, lelkészi pályára elhívott fiatalok tanulnak s állnak szolgálatba, kereszteléseket ünnepelnek. Örömükben osztozni most nem csupán imádsággal tudunk, d…
A böjt általános vallástörténeti jelenség, amelynek gyakorlata szinte minden vallási közösség életében jelen van. Beszélgetőpartnereinkkel – Kőszeghy Miklóssal, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Teológia Tanszékének egyetemi tanárával és Seben Glória teológussal, pszichológussal, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének tanársegédével – többek között arra ker…
Polgári egyház polgári államban?
Törvényjavaslat a kiművelt emberfőkért 1848-ban
2022-ben természetes, hogy a választásokon minden nagykorú, cselekvőképes állampolgár élhet szavazati jogával. Minden bizonnyal sokan tudják, hogy ez az állapot egy hosszú történelmi folyamat eredménye. Mint oly sok minden, ez a történet is 1848-ban kezdődött Magyarországon.
Fészek az Úristen közelségére vágyakozóknak
Bemutatkozik a Fóti Evangélikus Egyházközség
A fóti evangélikus templomból közvetít evangélikus istentisztelet március 13-án, böjt második vasárnapján 10.04-től Kossuth rádió. Igét hirdet Cserhátiné Szabó Izabella lelkész. Alább az egyházközség rövid bemutatkozását olvashatják. (A szerk.)
Egy püspöki hagyaték kincsei
Túróczy Zoltán iratai Győrben
Tavaly év végén emlékeztünk meg Túróczy Zoltán halálának ötvenedik évfordulójáról. Egyházpolitikai szerepének megítélése talán a mai napig kissé ellentmondásosnak hat, ugyanakkor kétségtelenül a 20. század kiemelkedő formátumú evangélikus lelkészei közé tartozik, akit a gyülekezetek háromszor választottak meg püspöknek, s akit a politikai erő háromszor mozdított el hivatalából. Ötven év távlatábó…
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
Anyanyelv és apanyelv
Teológia és nyelvhasználat a 16. századi Magyarországon
Népszerű teológia rovatunk mostani írásának témája Luther Márton korába repít minket vissza. Az egyháztörténész szerző többek között arra az izgalmas kérdésre keresi a választ, hogy a többnyelvű Magyarországon hogyan befolyásolta a nyelv a felekezethez tartozást.
A pótolhatatlanság tényállása
Róm 1,18–25
„Ősrégi módszer. Amióta csak ember az ember, ezt teszteli. Hogy meddig mehet el, és hogyan cserélheti le egy »helycserés támadással« a Teremtőt a teremtményre, hogy olyan valakit – magamagát, egy kreált bálványt – ültessen a trónra, aki éppen olyan, mint akire, amire szüksége van.” – Gáncs Tamás jegyzete.
Személyes múlt, közös emlékezet
Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja
A kommunizmus áldozatainak emléknapja, február 25. alkalmából Ordass Lajos püspök naplójából közlünk részletet, Isó Gergely történész bevezetőjével.
A mai magvetésből nőhet a jövő egyháza
Bányai Tamás a gyermek- és ifjúsági munkáról
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Bányai Tamással, a gyülekezeti és missziói osztály gyermek- és ifjúsági referensével, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szeniorával beszélgettünk.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
„»Maradjunk együtt!« Kihez szól ez a két szó? A szerelem tüzében égő friss házasokhoz vagy a kiüresedett, sivár párkapcsolatban élőkhöz? Esetleg a váláson gondolkodókhoz? Vagy egyszerűen minden házaspárhoz?” – Baranyayné Rohn Erzsébet lelkész jegyzete a jubileumi, 15. házasság hete mottójáról.
Isten igéje szenzációs!
Ígéretes plántálás Budakalászon és Pomázon
Pest megyében, a Szentendrei Evangélikus Egyházközséghez tartozó Budakalászon elkezdődött a jelenléti istentiszteletek és bibliaórák sora, Pomázon pedig újraéledtek az alkalmak. Az utóbbi városban már a hetvenes évektől az ige köré gyűlhetnek az evangélikusok, vendégségben a reformátusoknál, Budakalászon azonban teljesen új fejezet nyílt azzal, hogy január 2-án megtartották az első istentisztelet…
Végre megérkezni oda, ahova mindig is tartoznunk kellett volna
Keresztelő, konfirmáció – felnőtt fejjel
„Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” – ígéri Jézus a 2022. év igei mottójául kijelölt evangéliumi szakaszban (Jn 6,37). Hogy nemre és életkorra való tekintet nélkül milyen változatos utakon lehet hozzá megérkezni, azt jól tükrözi összeállításunk. Öt élettörténeten keresztül mutatjuk be, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak interjúalanyaink azáltal, hogy felnőttként részesülhettek a keresztség…


















