Jaskó Irén és Jaskó Tamás kerek ötven éve hagyták el Magyarországot, nyolc évet Skóciában töltöttek, jelenleg a Londonhoz közeli Watfordban élnek. Magyar és protestáns gyökereik egyaránt meghatározók maradtak számukra, 1988-ban kapcsolódtak be az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) munkájába. Jaskó Tamás 2002 óta – rövid megszakítással – az egyesület elnöke, felesége öt éve az évenként megrendezett akadémiai napok egyik fő szervezője. A szervezet jelenéről és jövőjéről, protestáns elköteleződésükről kérdeztük a természettudós házaspárt.
– Egyházunk idénre a konfirmáció és az elköteleződés tematikus évét hirdette meg. Az, hogy önök több mint harminc éve aktívan részt vesznek az EPMSZ munkájában, tagjainak összetartásában, komoly elköteleződésről árulkodik. Milyen szerepet töltött, tölt be az egyesület, és miként van jelen ez a tevékenység az önök személyes életében?
Jaskó Tamás: Külföldön élő magyar értelmiségiként igényem volt arra, hogy magyar nyelven is hallgassak tudományos, protestáns szellemiségű előadásokat. Az évente változatos helyszíneken és témák szerint megrendezett konferenciákon pártállástól függetlenül felszólalhattak a résztvevők. Helyi, országos és európai politikai viták folytak a szabadegyetem keretében. Rövid ideig – és ezt talán kissé túlértékeltük – a szabadegyetemnek egész Magyarországra kiható szerepe volt, egyre többen tudtak eljönni Nyugatra előadóként vagy hallgatóként. Az EPMSZ-konferenciákat egyfajta fórumként használták politikai vitáik lefolytatásához. Mindezek mellett a rendszerváltozás után komoly igény mutatkozott a Kárpát-medencei magyarság összefogására, a külhoni helyzetből fakadó kérdések és nehézségek megtárgyalására, melyek sokszor közelebb álltak a nyugat-európai magyarság gondjaihoz, mint az anyaországéihoz: az oktatás problémája, a templomok megmaradásának problémája, az a tény, hogy a magyar nyelv milyen fontos szerepet tölt be a magyar közösségek életében.
– Milyen más szervezetekkel ápolnak kapcsolatot, és mennyire hangsúlyos a konferenciákon a keresztyén összetartozás megélése?
Jaskó Irén: A Nyugat-európai Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetségének is aktív tagja vagyok, melynek szeptemberben Kolozsváron lesz a következő nagygyűlése. Az EPMSZ az ökumené jegyében, a keresztény felekezetek egymáshoz való közeledése érdekében együttműködési megállapodást kötött és több közös konferenciát tartott a Magyar Pax Romanával – amely azonban néhány évvel ezelőtt felbomlott – és az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciával is. Alapvető fontosságú az egyházi vonatkozás. A konferencián minden napot azzal kezdünk, hogy áhítatot tartunk. Evangélikus, református, unitárius résztvevők is vannak, és mindig jelen van néhány katolikus érdeklődő is. Ökumenikus nyitottság jellemzi az egyesületet, a konferenciák légkörét. Idén evangélikus részről a megnyitón Fabiny Tamás elnök-püspök szolgált, a záró istentiszteleten Csoma Áron piliscsabai református lelkész mellett Kézdy Péter piliscsabai, a reggeli elcsendesedéseken pedig Hajduch-Szmola Patrik kecskeméti és Franko Mátyás tatai evangélikus lelkész tartott áhítatot.
– Evangélikus gyülekezet már nem működik Londonban, amióta a néhai – 2021-ben elhunyt – Pátkai Róbert püspök nyugalomba vonult. Önök jelenleg egy igen sokszínű gyülekezet tagjai Watfordban, de a családjuk is többfelekezetű.
J. T.: Angliában nagyon kis egyház a lutheránus; Pátkai Róbert a kis létszámú evangélikus gyülekezet pásztora, illetve az összes angliai lutheránus – magyarok, svédek, finnek, németek, szuahélik – püspöke volt. A Magyarok Angliai Országos Szövetsége elnökének is őt választották meg. Ami a családtörténetet illeti, a dédapám matematikaprofesszorként Pápára került a református kollégiumba, annak ellenére, hogy a családnak ez az ága végig evangélikus volt. A mienk legalább a negyedik generáció, amelyben evangélikus–református vegyes házasságot kötöttek, és ennek folytán a lányokat és a fiúkat más-más felekezet tanítása szerint keresztelték, konfirmálták – a mi gyerekeink közül a fiúk evangélikusok, a lányom református.
J. I.: A kisebbik fiamat, aki Angliában született, még Pátkai Róbert keresztelte magyar evangélikus istentisztelet keretében. Jelenleg egy egyesült – református és metodista – angol gyülekezetnek vagyunk a tagjai, én hosszú évek óta presbitere is. A metodista és a református felekezet tradícióját és sajátosságait is figyelembe vesszük. A lelkipásztorunk egy amerikai metodista lelkésznő, de van gyülekezeti tagunk Srí Lankáról és Indiából is.
– Az idei, május 15–20. között a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban rendezett akadémiai napok – A ránk bízott világ védelme címmel – a teremtésvédelem kérdéseit járták körül. Irén vegyészként és építőanyag-szakértőként előadást is tartott. Hogyan értékelik utólag a konferenciát?
J. I.: A témát az egyesület programbizottsága állítja össze, ebben és az előadók felkérésében magam is részt veszek. Általában hatvan-hetven ember szokott jelen lenni a konferencián, van, aki csak ellátogat az előadásokra és a programokra. Idén Nyugat-Európából kevesebb résztvevő érkezett, sokan jöttek ellenben Erdélyből, de Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Ezúttal talán túl sűrűek voltak az előadások, nem volt igazán lehetőség az eszmecserére. Előadásomban az építőipar újításairól beszéltem: számos kutatás folyik arról, hogyan lehetne újra felhasználni például a kavicsot, a homokot vagy homok helyett az összedarált üveget.
J. T.: Magam természettudósként [Jaskó Tamás elsősorban az olajiparban dolgozó geológus – a szerk.] a teremtett világra eddig elsősorban a teremtés hat napja szempontjából tekintettem, amelyben az ember csak az utolsó napon jelenik meg. A konferencia teológiai megközelítésű előadói azzal, hogy a teremtett világot az embernek és környezetének az aspektusából vizsgálták, új szempontot adtak nekem. A helyszínül szolgáló pilisi erdőkből kiindulva azt reméltem, több szerepet kap az erdőn-mezőn-hegyen járás, a természetnek mint a teremtés egy illusztrációjának megfigyelése. A zsúfolt, de tartalmas programok mellett a tervezett kirándulásnak csak egy részét sikerült kivitelezni, Esztergomban pedig a kulturális programok mellett a konferencia témájához kapcsolódó Duna Múzeumot tekintettük meg.
– Az idei közgyűlés után sok nyitott kérdés maradt az EPMSZ további működésével kapcsolatban.
J. T.: A közgyűlésre – tekintettel arra, hogy nyolcvanéves vagyok – határozott lemondási szándékkal mentem, mivel azonban utódom nem akadt, a szervezet alelnökével és pénztárosával együtt további egy évre vállaltam a tisztséget. Ez az év az útkeresés éve. Sokaknak a konferencia a szellemi-lelki feltöltődés első számú forrása, ezért nem kérdés, hogy az egyesületet továbbra is fönt kívánjuk tartani. Kétféle út áll a szabadegyetem előtt: a jelenlegi tagságra alapozva a tevékenységeink fokozatos lecsökkentése vagy a jelentős, radikális fiatalodás útja.
– Mit lehet tudni a szabadegyetem jövő évi konferenciájáról?
J. T.: Erdélyben, Zeteváralján, Székelyudvarhelytől tizenöt kilométerre rendezzük. A témaválasztást mindig befolyásolja a helyszín, például tavaly Szabadkán a délvidéki politikai helyzet volt terítéken. Jövő évre a téma a Székelyföld, amely engem geológusként mint természeti táj érdekel, egy történészt pedig többek között az, hogy történetileg ki a székely. A másik téma a Kárpát-medencei kisebbségi magyar oktatás helyzete lesz.
– Itthon és Angliában is otthon vannak, egy évben többször is hazalátogatnak, néhány éve még világ körüli útra is vállalkoztak, emellett – a konferenciák szervezése által – sok határon túli magyart összekötnek egymással. Mit jelent ez a „világpolgárság”, és miképp kap ebben helyet a magyarság?
J. T.: Mindig is szerettem utazni és vasárnaponként az utazás helyszínein is istentiszteleti alkalmon részt venni. Különös volt megtapasztalni például, hogy Indiában az istentiszteleten a hangulat fokozására petárdákat használnak. Amikor hetvenöt éves lettem, úgy döntöttünk, hogy körbeutazzuk a világot. Kezdtük az Egyesült Államokban, folytattuk Tahitin, a Cook-szigeteken, Új-Zélandon, Ausztráliában és Mauritiuson. A természeti és kulturális kincseket is igyekeztünk fölfedezni. Minden vasárnap máshova mentünk templomba. Érdekes volt San Francisco, ahol a gyülekezet háromnegyed része négerekből állt, és nagyon jó kórusuk volt. Bogotában, Kolumbiában az egyetlen pozitív élményünk egy spanyol mise volt, ahol a tiszta spanyol beszédből egész sokat értettünk, és nekünk is megengedték, hogy vegyünk úrvacsorát. A Cook-szigeteken a cipőviselés nem kötelező, de minden nőnek kalapot kell hordania – a feleségem ezt egy műszalma kalappal oldotta meg, mivel növényi terméket tilos volt bevinni. Újévkor Új-Zélandon ünnepeltünk, de még Mauritiuson is eljutottunk templomba. Angolszász területen jelenleg forrongás van a Miatyánkot tekintve, három-négy különböző változatban fordul elő, a skótok például másképp mondják, mint az angolok. A családom Trianonnak a terméke. Felmenőim különböző helyekről menekültek el, és szerencsés módon Budapesten összetalálkoztak. A nagyszüleim közül kettő Erdélyben, a másik kettő Magyarországon van eltemetve. A családom a Jaskó névvel eredetileg felvidéki család, a felmenők a 18. századtól a Szepességben élő evangélikus cipszerek voltak. Én a nyugdíjazásom óta minden évben Magyarországon töltök legalább egy-két hónapot.
Az 1969-ben Svájcban alakult Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem a Nyugat-Európában – és későbbi, kibővített formájában a Kárpát-medencében – élő, protestáns elköteleződésű magyar értelmiségieket fogja össze . A civil szervezet – és egyben baráti társaság – kulcsfontosságú tevékenysége a rendszerváltozás előtt az idehaza meg nem jelentethető könyvek kiadása volt: például a legnagyobb hazai demokrata politikai gondolkodóként emlegetett Bibó István műveié vagy Ordass Lajos püspök önéletrajzáé, válogatott írásaié.
