Kultúra
Istennel egy csésze kávé mellett
Kézközelben Prodán Márta új kötete
Jó ideje borús, baljós fellegeket látunk a fejünk felett. A legjobbkor érkezik az olvasókhoz Prodán Márta Felettem az ég című kötete. Hogy miért? Hitben járó, érzékeny, művelt kortársunk – aki feleség, édesanya – elmeséli, hogyan látja ő az eget, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. S ez nekünk gyógyír, vigasz, szépség, irányba állítás. Húsz írását olvasva beléphetünk a magát nem írónak, h…
A legendás tintatartó nyomában
Középpontban Zichy Mihály Luther látomása című alkotása
A magyar romantikus festészet kiemelkedő alakjának, a nemzetközileg elismert grafikusnak, Zichy Mihálynak (1827–1906) nyílt szeptember 8-án oknyomozással is felérő kiállítása Zichy és a tintatartó címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE).
Nekem megmutatta magát Isten
Grecsó Krisztián hitkeresésről, apává válásról, történetmesélésről
„Nagyon nehéz volt azt megértenem és elfogadnom, hogy a hullámzás a hitben az a hit megélésének a része. Korábban nem tudtam, hogy ha kételyeim vannak, akkor az ugyanúgy része lehet az Úristennel való kapcsolatomnak” – vallja Grecsó Krisztián. A József Attila-díjas költőt, írót, dalszerzőt mint a Szélrózsa csütörtöki napjának fő előadóját a színpadon Kézdi Beáta, magazinunk főszerkesztője kérdezt…
Nem Thorvaldsen, csak másolat
Giccskiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban
„Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!” – hangzik el Edmond Rostand Cyranójától a híres orrmonológ zárásaként. Valahogy mi is így vagyunk a nemrégiben megnyílt tárlattal. Nem esne talán jól, ha egy világi intézmény foglalkozna a témával, ha „kívülről” nevetnének a Luther-gumikacsán vagy a népi vallásosság egy-egy naiv festményén. Ahogy rosszulesik manapság az i…
Van képük hozzá!
Schneller János a Garten Balaton idei rendezvénysorozatáról
Augusztus 5. és 14. között negyedik alkalommal rendezik meg a Balaton északi partjának négy településén (Lovas, Felsőörs, Csopak és Alsóörs) a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált. A rendezvényről az egyik szervezőt, Schneller János művészettörténészt, a kelenföldi evangélikus gyülekezet tagját kérdeztük.
Egyenes jellemek, valódi önfeláldozás
Nobel-díjas szerző trilógiája újra magyarul
A 19. századi Svédországba kalauzolja az olvasókat Selma Lagerlöf Löwensköld-trilógiája, amely egy évszázad után a Luther Kiadó gondozásában jelent meg újra magyarul, ezúttal egyetlen kötetben. A szerzőről és a műről Miklósné Székács Judittal, a kiadó munkatársával beszélgettünk, aki a kötet olvasószerkesztőjeként jól ismeri a történetet.
Igéző és színezhető jelek
Keresztény szimbólumokról, ahogy még sosem
Kisebbeknek és nagyoknak egyaránt örömet szerezhet a Luther Kiadó legújabb kötete, hiszen ki ne szeretné megismerni – vagy éppen még inkább megérteni – keresztény szimbólumainkat, miután már gyerekként az Evangélikus énekeskönyv oldalain vagy épp a templom mennyezetét fürkészve felkeltették az érdeklődésünket? Az Igéző jelek – Keresztény szimbólumok és magyarázataik Luther-idézetekkel című kis kö…
Eltévedt tárgyak, giccsek és borok
Rendkívüli éjszaka az Evangélikus Országos Múzeumban
Folyamatosan érkező, játékos kedvű, érdeklődő látogatók és színes programok jellemezték idén a múzeumok éjszakáját egyházunk országos múzeumában. A Budapest Belvárosának szívében található aprócska intézmény ezúttal is gyerekprogramokkal indított, majd rendhagyó kiállításmegnyitóval és tárlatvezetéssel erősített, végül jazzklubokat megszégyenítő koncerttel, illetve bórkostolóval zárt.
Gyönyöröktől a pokoli látomásokig
Bosch-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel nyílt nagyszabású, a boschi életművet nemcsak reprezentatívan bemutató, hanem a hatástörténetére is reflektáló kiállítás a fővárosi Szépművészeti Múzeumban. A kilencven alkotást bemutató tárlaton Bosch fennmaradt életművének közel harmada látható.
Egy embermentő feljegyzései
Immár hiánytalanul olvasható Sztehlo Gábor memoárja
Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944–1945-ben közel kétezer zsidó gyermeket mentett meg a Jó Pásztor Bizottság és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével. A háború után létrehozta a Pax Magyar Szociális Alapítványt, amelynek keretében 1945 és 1950 között működött a demokratikus szellemiségű, egymás tiszteletére épülő Gaudiopolis gyermekköztársaság. Ebbe az időszakba, ezen keresztül pedig a krisz…
Éneklő Ukrajna
Both Miklós előadása a budavári evangélikus szabadegyetemen
Both Miklós zeneszerző, népzenekutató, a Hagyományok Háza főigazgatója az ukrán népzenéről tartott előadást június 13-án a budavári evangélikus szabadegyetemen. Előadásában többéves kutatásának eredményeit osztotta meg az érdeklődő közönséggel.
Hamisság és érték között
Giccskiállítással készül a múzeumok éjszakájára az Evangélikus Országos Múzeum
Első hallásra bulváros témával készül a múzeumok éjszakájára az Evangélikus Országos Múzeum. Vallásos giccs – az érték alulnézetből címmel a június 25-ei programon nyílik új időszaki kiállításuk. A részetekről Harmati Béla Lászlót, az intézmény vezetőjét kérdeztük.
„Mindenki találjon majd benne olyan énekeket, amelyeket szeret, és szívesen énekel”
Az Evangélikus énekeskönyv megújításáról kérdeztük Ecsedi Zsuzsa egyházzenészt
„Korántsem csak az a kérdés, hogy mi lesz az új énekeskönyvben, hanem az is, hogy fognak-e énekelni a gyülekezetekben” – mondja Ecsedi Zsuzsa egyházzenész. Az Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézet főmunkatársát annak apropójából kérdeztük, hogy szakmai vezetésével néhány hete megkezdődött az Evangélikus énekeskönyv megújítását célzó munka.
Zarándoklat bejárni ezeket a templomokat
Újabb séták Zubreczki Dáviddal, ezúttal a Dunakanyarban
A Dunakanyar nem csak egy régió neve: fogalom. Olyan tájegységet jelöl, ahol hazánkban páratlan módon sűrűsödik történelem, vallás és művészet. A királyi városok – Esztergom és Visegrád – mellett az ékszerdoboz szépségű Szentendre éppúgy kedvelt kirándulócélpont, mint Vác, Leányfalu vagy Zebegény. A húsvét és a végre megérkezett tavasz nagyszerű alkalom arra, hogy új szemmel tekintsünk az ország…
Szimbólumok a mennyezetről
A Luther Kiadó új kötetének bemutatója Mátyásföldön
Teljesen megtelt a budapest-mátyásföldi evangélikus templom a pünkösd előtti pénteken, június 3-án. Ez alkalommal mutatták be a Luther Kiadó nemrégiben megjelent Igéző jelek – Keresztény szimbólumok és magyarázataik Luther-idézetekkel című könyvét és a hozzá tartozó színezőfüzetet.
Istennel beszélgetve az orgonapadon
Rákász Gergely koncertorgonista harcos hitről és közösségépítésről
Telt házas látványkoncertjein nemcsak a zene, hanem az illusztrációként használt képi világ is arra szolgál, hogy – ahogyan Rákász Gergely koncertorgonista vallja – a közönség minél közelebb kerülhessen a Teremtő végtelen szeretetéhez. Hitről, művészetről, Bachról és többek között az aktív háláról is beszélgettünk a népszerű művésszel.
Öröméneklés újra közösségben
Hosszú szünet után rendezhették meg az országos evangélikus kórustalálkozót
A Covid-járvány életünk minden színterén nagy veszteségeket okozott, de legerőteljesebben talán az énekkarokat sújtotta. Ezért volt nagy öröm, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottsága május 21–22-én Győrben országos kórustalálkozót rendezhetett. Itt megjelenhettek azok az énekkarok, amelyek már kellően megerősödtek a kényszerű szünet után.
Örömteli eseményre, két egyháztörténetileg jelentős kiadvány bemutatójára gyűltek össze az érdeklődők május 18-án a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában, az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárban.
„A kereszténységnek nincsen nyelve, csupán üzenete van”
Nádasdy Ádám előadása a budavári evangélikus szabadegyetemen
Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa tartott előadást május 9-én Van-e a nyelvnek köze a társadalomhoz? címmel a budavári evangélikus szabadegyetemen. Az előadásban az általános nyelvészeti megközelítésen túl a kereszténység és a nyelv kapcsolata is szóba került.
Vetőmag és forrás
Megjelent a Credo legújabb lapszáma
Az egyházak és az oktatás ügye olyan kérdéskör, amelynek mindig van aktualitása: legyen szó a szellemi háttérről, a technikai, gyakorlati nehézségekről, vagy éppen az oktatás szereplőinek felelősségéről. Most azonban egy olyan időszakban jelenik meg a Credo evangélikus folyóirat legújabb lapszáma, amikor még fontosabb, még inkább húsba vágó lett ez a téma. – A periodika frissen megjelent számát I…





















