Fő tartalom átugrása

Itthon

Pedagógusok konferenciája a tanévkezdés jegyében
Az Evangélikus Pedagógiai Intézet – a tavalyi kényszerszünet után – idén újra megszervezte a tanévet kezdő, országos pedagógustalálkozót. A hagyományos helyszín, Aszód helyett most Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodájának épületében került sor a rendezvényre, augusztus 27-én. Az evangélikus nevelési-oktatási intézményeket képviselve – ugyan korlátozott létszámmal, de – i…
Már gyerekkorban jó elköteleződni a teremtésvédelem mellett
Az ökológiai tudatosság nem idegen egyházunktól, gyülekezeteinktől sem. E szemléletmód elkötelezett evangélikus követői közül kértünk meg néhányat: fejtsék ki gondolataikat a műanyagmentes július néven közismert akcióról. Praktikus, bevált módszereikre éppúgy kíváncsiak voltunk, mint az elméleti megfontolásokra, s az is szóba került, miért érezzük helyénvalónak egy evangélikus magazinban a témát…
Révfülöpön találkoztak az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészei. Ezúttal nem a Balaton-átúszá-son, hanem „Emeljétek fel a fejeteket” mottóval munkaévkezdő lelkészkonferencián vettek részt augusztus 24-től 26-ig az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban.
Nyugati lelkésztalálkozó
A szolgálatra való erőgyűjtés mellett a közösségi élményre helyezték a hangsúlyt a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület idei munkaévkezdő lelkészkonferenciájának szervezői. Az augusztus 23. és 25. között tartott találkozó helyszínét a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (KEGISZ), a hozzá tartozó Harangtorony Szálló, illetve a kőszegi egyházközség temploma és gyüle…
Munkaévnyitás délen
A Déli Egyházkerület közel két év után, augusztus 23. és 25. között ismét megrendezett évkezdő lelkészkonferenciáján a lelki épülés, a testi és szellemi rekreáció egyaránt hangsúlyosan jelent meg. A visszajelzések megerősítették az előzetes várakozást: a közösség számára minden eddiginél fontosabb volt az újbóli személyes találkozás.
Több mint tízmillió forint gyűlt össze
Egyházunk országos elnöksége és kerületi elnökségei júliusban országos gyűjtést hirdettek a Németországi Protestáns Egyház bajorországi és vesztfáliai árvízkárosultjainak megsegítésére.
Változatok egy témára
Idén nyáron is megtelhetett muzsikával és jókedvvel a fóti Mandák-otthon épülete. Főszerkesztőnk kérésére örömmel tudósítok az itt folyó sokrétű munkáról. Az összefoglalóhoz adott információkért köszönet illeti az Evangélikus Kántorképző Intézet titkárát, Pócs Miklóst, illetve a három tanfolyam vezetőjét.
Szikrázó napsütésben avatták fel a Szent István-napot követő szombat délután Jánosy István író, költő, műfordító, klasszika-filológus, evangélikus lelkész és felesége díszsírhelyét a Balaton-parti Gyenesdiás temetőjében.
Állami elismerések egyházunk tagjainak
A keresztyén felekezetek közötti párbeszéd elősegítése, diplomáciai és közéleti tevékenység, példaértékű lelkipásztori szolgálat, a rászorulók szolgálatában végzett kiemelkedő tevékenység, magas színvonalon végzett oktatói-nevelői munka, műemlékek felújítása érdekében végzett munka, a keresztény hit védelme terén kifejtett tevékenység – ilyen érdemekért kaptak kitüntetést az evangélikus egyház ta…
Felzárkóztató tábor Pilisen evangélikus támogatással
Nyár végi gyakorlás, osztályozóvizsgára való felkészülés, az egyéni önismeret elmélyítését segítő kézműves, beszélgetős foglalkozások és identitáserősítő közösségi programok – ezt kínálta a pilisi Bizsu Közösségi Tér önkéntesek és a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával. Az augusztus első két hetében megvalósult táborban a helyi iskola – elsősorban – roma gyermekeinek segítettek hátrányo…
Augusztus 22-én, a Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnapon 10.04-től istentiszteletet közvetít a Kossuth rádió az iharosberényi evangélikus templomból. Igét hirdet Pfeifer Ottó lelkész. Alább a gyülekezet bemutatkozását olvashatják. (A szerk.)
Evangélikus gyülekezeti munkaprogramok a 2021–2022-es munkaévre
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében és kiadásában megjelent és online változatban már elérhető a Békesség néktek! című, 2021–2022-es évre vonatkozó evangélikus gyülekezeti munkaprogram.
Ha nyár, akkor… tábor! 2.
Tombol a nyár, s bár a kánikula sokakat akár le is gyűrhetne, jócskán vannak, akik még a szünidő második felében is azon fáradoznak, hogy a vakációt töltő gyerekeknek és fiataloknak lelki útravalót, megerősítést, felfrissülést kínáljanak, és élményeket ajándékozzanak. Összeállításunkban újabb gyülekezeti vagy más szervezésű táborokról számolunk be.
Pátkai Róbert evangélikus püspökre emlékezünk
Életének 91. évében, augusztus 4-én elhunyt Pátkai Róbert evangélikus lelkész, az Egyesült Angol Nyelvű Egyház nyugalmazott püspöke. Közép-Angliában, a Northampton megyei Lilbourne közelében helyezték örök nyugalomra augusztus 16-án egy erdei temetőben drága felesége, Válint Erzsébet mellé. Alább Bakay Péter evangélikus lelkész róla írt sorait olvashatják. (A szerk.)
Petőfi, Illyés és Lázár Ervin nyomában a tolnai dombok között
Több mint háromszáz évet átívelő utazásra invitáljuk olvasóinkat Tolna megyébe, azon belül is a Mezőföld csodálatos természeti és kulturális értékekben gazdag lankás vidékére, amelyet Illyés Gyula „paradicsomi tájként” jellemzett. Sárszentlőrincen jártunk, ahol Karl Jánosné Csepregi Erzsébet evangélikus lelkész kalauzolt végig bennünket a falu múltján és jelenén, egyházi és irodalmi érdekességein.
A Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával a pilisi Bizsu-ház Közösségi Tér kezdeményezésére augusztus 2. és 6., illetve 9. és 13. között megvalósult az a tábor, ahol a helyi, Gubányi Károly Általános Iskola  – elsősorban – roma gyermekeinek segítettek hátrányos helyzetük megannyi kihívásával megküzdeni a civil felhívásra jelentkezett önkéntes tanárok, egyetemisták, középiskolások, eva…
Egy templomalapkő-letétel nem várt hozadéka
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg tölgy. Életének százharminc éve alatt olyan sok mindent látott már, hogy bele is fáradt a sok nézésbe. „Lassan nem vagyok én már semmire sem jó”, sóhajtotta, miközben szomorúan nézte elszáradt ágait. Ám ekkor cincérek serege jelent meg, és rövid időn belül vidáman befészkelték magukat a tölgy kérge alá. – Kevéssé valószínű, hogy mindez valóban így…
A 226 éve született Dukai Takách Judit költőnőre és a 80 éve született Simonffy András íróra emlékeztek augusztus első szombatján Dukán.  Az irodalmi konferenciát követően parkot és szobrot avattak az evangélikus költőnő tiszteletére. A programhoz istentisztelet is kapcsolódott, melyen dr. Szabó Lajos lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora hirdette Isten igéjét. Al…
„Uram, jó nekünk itt lenni!” Jól ismert a megdicsőülés történetének mondata (Mt 17,4). A Tábor hegyén a tanítványok megtapasztalták, milyen jó együtt lenni. Együtt Jézussal és együtt egymással. Hála Istennek, a koronavírust a legóvatosabban kezelő gyülekezetekben is megindult újra az élet. Rengeteg félelmünk volt és még van is azzal kapcsolatban, hogyan tudjuk újraindítani a gyülekezeti életet. V…
Így becsülik meg a lelkészeket ma Magyarországon
Meg kell-e köszönni a lelkész munkáját? Vagy ne is használjuk a „munka” szót, hiszen Istennek és a gyülekezetnek szolgálnak? Fejezzük-e ki hálánkat egy-egy szolgálatért akár anyagiakkal is, vagy inkább vegyük természetes szolgáltatásnak, amiért a lelkész fizetést kap? Egyáltalán, megbecsültnek érzik-e ma magukat hivatásukban a lelkészek? Nehéz kérdések, amelyekre talán nem is találunk egyértelmű…