Evangélikus Élet magazin
Népszerű teológia rovatunk mostani írásának témájául az augusztus 23–25. között a Galaták és a Galata-levél címmel Szegeden megtartott 32. nemzetközi biblikus konferencia szolgál.
Az Úr folyamatos iránymutatásával
Rózsai György az óraszíjkészítésről és egyházmegyei felügyelői döntésekről
A karóra ma is becses ajándék, függetlenül az árától. Sok mindent elárul valakiről az is, hogy hord-e órát, vagy sem. Általános tapasztalat, hogy aki nem visel órát, annak vagy rendkívüli a belső időérzéke, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is gondja van az időbeosztással, és inkább ez utóbbi a jellemző. Egy szép óra tehát nemcsak különleges kiegészítője a megjelenésünknek, de jelzés is. Riportunkban…
Az emberi élet meghatározó mérföldköveinek egyike a hivatásválasztás. A mai fiatal generációkat nézve ez a döntés egyre több határozatlansággal jár.
„Mielőtt pánikba esnénk a ránk szakadó teendőktől, vegyük át az »időmenedzsment« lutheri módszerét reformátorunktól” – biztat időről, időbeosztásról szóló jegyzetében Stifner-Kőháti Dorottya.
A halál árnyékának völgyében...
Halottainkra emlékezünk
„Utolsó találkozásunkkor értettem meg, mit is jelent pár nappal későbbi szolgálatom alapigéje: »...sem magasság, sem mélység [...] nem választhat el minket Isten szeretetétől...« (Róm 8,39) Mi akkor ott egyszerre éltük át mindkettőt” – olvashatjuk Hulej Enikő evangélikus lelkész személyes hangú, reményt hirdető jegyzetében.
Reformáció ünnepe – Jézus barátsága
Igehirdetés Lk 12,1–12 alapján
„Jézus barátsága vallástételre indít” – fogalmaz reformációi igehirdetésében Smidéliusz András evangélikus lelkész.
„A reformáció nem egy konzervünnep, nem egy díszcsomagba zárt, de az emberi élettől távoli mese. A reformáció dinamika” – fogalmaz Gáncs Tamás. Alábbiakban az evangélikus lelkész Mt 5,1–10 alapján írt, reformáció ünnepéhez kapcsolódó gondolatait olvashatják.
Lutheránus létezés
Megjelent az Evangélikus Élet magazin legújabb száma
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
„E városokban Isten egy-egy létrát helyezett el, hogy összekösse az eget és a földet. Itt is, ott is felépült Isten háza, megnyílt a menny kapuja. Folytatódjék ezért mindkét helyen a gyülekezetépítés szívós munkája” – fogalmaz a Budakeszin és Vecsésen felszentelt evangélikus templomok kapcsán Fabiny Tamás evangélikus püspök.
Akik folytatják
Lelkészek a fiatalok szolgálatra indításáról
Milyen érzések töltik el, ha megtudja, hogy az egykori tanítvány vagy éppen saját gyermeke a hitoktatói vagy a lelkészi szolgálatot választja? Próbált már valakit rá- vagy éppen lebeszélni erről a hivatásról? Összeállításunkban az ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos személyes történeteiket osztják meg lelkészek, akik fiatalokat irányítottak a lelkészi vagy a hittanári pálya felé.
„A mi reménységünk nem megelőlegezett, hanem válasz. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta. A legtöbbet, ami adható” – olvashatjuk Füller Tímea jegyzetében.
Akinek mindennap vasárnap van
A parkban: Varga Diána
Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik körül őket. Varga Diánát, a gyönki Hegyhát Evangélikus Szeretetszolgálat lelkészét a szeretetszolgálat árnyas parkjában kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
Névnapra virág mellé Bibliát
Változatok a Szentírás népszerűsítésére
„Sola Scriptura”, azaz „egyedül a Szentírás” – hangzott a reformáció korában az egyik alapvető hittétel. Luther magyarországi követői az október 31-ét megelőző vasárnapot bibliavasárnapként is ünneplik. Ennek apropóján kerestük fel a Magyar Bibliatársulat főtitkárát, dr. Pecsuk Ottót. A református lelkésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékének doce…
Nemzeti tudatunkban az 1956-os forradalom és szabadságharc a heroikus küzdelem, a magyar néplélekben rendre jelen lévő önsorsrontó tragédia, az évszázados szabadságvágy és egy jobb és őszintébb világ utáni áhítozás különleges és szent találkozása.
Vigasztaló(k) névjegye
2Kor 1,3–7
„De jó lenne valóban meg is tanulni ezt a titkot, a személyes megvigasztalódás és a másokat vigasztalni tudás titkát. De nagy szüksége lenne ennek a világnak olyan megvigasztalódott szívű emberekre, akik hitelesen tudnának másoknak is vigasztalást adni! Hiszen a kedvetlenség, a letörtség, a fásultság, a szomorúság olyan nagyon általános tünete ennek a modern kornak!” – hangzott el dr. Joó Sándor…
„Szeretem a munkámat és akikkel dolgozhatok”
Serbán Tihamér rendszergazda informatikai feladatokról és lelki közösségről
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. „Olyan, mintha nagyon régóta ismernénk egymást a munkatársaimmal” – mondja a számára inspiráló munkahelyéről Serbán Tihamér számítógépes rendszergazda.
Nincs tabutéma, csak rossz megközelítés
Mentálhigiénés szakember és lelkészek, pedagógusok a gyermekek szexuális neveléséről
Kinek a feladata a gyermekek szexuális nevelése? A magunk mögött hagyott nyár egyik legforróbb közéleti ügye volt ez, és a jelek szerint a kérdés még sokáig a porondon marad. Az új tanév hajnalán éppen ezért annak jártunk utána, egyáltalán mi tartozik ebbe a témakörbe.
Adjunk a Jézustól kapott gazdagságból
Lelki táplálék Kistarcsán Kinczler Irén lelkésznőtől
Reggeli áhítatra gyűlnek össze a kistarcsai Johannita Szeretetotthon lakói a tetőtéri, csupa napfény, könyvespolcokkal, hangszerrel, kedves tárgyakkal barátságosan berendezett teremben. A szolgálatot ellátó lelkésznő – az otthon lakója – már jó ideje elöl, a harmóniumnál; keze ügyében énekeskönyv, Biblia, jegyzetek, picit hátrébb szolgatársa, Prokop Zoltánné, Eta is készülődik. Csend van, csak a…
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Evangélikus vendégszeretet az Alpokalján
A kőszegi tanszállodában jártunk
„Tágas apartman, tágas közösségi terek. Frekventált elhelyezkedés, mégis csendes környék. Átlagon felüli figyelmesség, segítőkészség” – egy vélemény a számos hasonló közül, amelyeket az elégedett vendégek a Harangtorony Szállóról írtak a Booking.com szállásfoglaló oldalon. Ahhoz, hogy kedvet kapjunk egy kőszegi kiránduláshoz és a szállóhoz, már ez a vélemény is elég lehetne. Ugyanakkor érdemes tu…





















