Interjú
„Az Úristen nekem erős váram”
Villáminterjú Kovács Etelka Ordass Lajos-díjjal kitüntetett lelkésszel
Szerénységére és alázatára jellemző módon csak szolgálatáról és Isten megtartó erejéről beszélt kollégánknak Kovács Etelka, amikor az Ordass Lajos-díj átvétele előtt rövid interjúra kértük őt. A Magyarországi Evangélikus Egyház legmagasabb, lelkészeknek adható kitüntetését idén az éppen ötven évvel ezelőtt, 1972. november 19-én felszentelt lelkipásztor vehette át. Ő volt az első, akit egyházunkba…
A kétszáz éves levéltártól a reformációbuszig
Villáminterjú az Evangélikus Országos Gyűjtemény korábbi és jelenlegi vezetőivel
Báró Prónay Sándor királyi kamarás hajdani tóalmási könyvtárát ma a Podmaniczky–Degenfeld-könyvtár részeként őrzi a Magyarországi Evangélikus Egyház. 2022-ben a könyvtárat is magában foglaló Evangélikus Országos Gyűjtemény kapta egyházunk legmagasabb, nem lelkészeknek adható – a báróról, korábbi egyetemes felügyelőről elnevezett – kitüntetését. A 2017-ben alapított, az evangélikus könyvtárat, lev…
Nyelvjáráskutatás templomban, iskolában, tisztaszobában
Interjú Juhász Dezső professzorral
Kimagasló kutatói és oktatói pályájának elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át augusztus 20-án Juhász Dezső nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar nyelv területi változatainak – a nyelvjárásoknak – a kérdésköre, a nyelvtörténet, illetve a névtan áll. Mint az Újp…
Nyitott szemmel, érzelmi alapon
Czető Anita Kata megszólaltatja a gyülekezetet
Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Ez alkalommal viszont nem a tárgyak, hanem a helyszínek a meghatározóak. Czető Anita Katát, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség beosztott lelkészét a gyülekezeti teremben kérdeztük istentiszteletre készülésén…
Kölcsönös tisztelet, őszinte párbeszéd
Interjú Panti Filibus Musa nigériai érsekkel, a Lutheránus Világszövetség elnökével
A remény és az Isten képmására teremtettség üzenetét közvetíti hazájában Panti Filibus Musa. A Nigériai Evangélikus Egyház érseke a kétszáznyolcmillió lakosú afrikai ország bő kétmillió evangélikusának főpásztorolása mellett a Lutheránus Világszövetség elnökeként is szolgál. Utóbbi tisztségében elsődlegesen nem a tagegyházak közötti törésvonalakra, hanem a szervezet alappilléreire fókuszál. Magya…
A boldogság kulcsa nem a fogyasztás
Teremtés heti interjú Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval
Árnyékot adó óriási fák, kapirgáló tyúkok. Budapest határáig utaztunk – stílusosan tömegközlekedéssel –, hogy otthonában kérdezzük Ürge-Vorsatz Diána klímakutatót. A világszerte elismert, korántsem mellesleg hívő római katolikus szakember egy washingtoni munkaút előtt szakított időt az interjúra. Derűs és bizakodó beszélgetés egy szorongató témáról, a bolygónkat sújtó drámai éghajlatváltozásról é…
Szolgálattevő zenészek
Jansik Tamás a közösségépítő egyházi könnyűzenéről
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Jansik Tamással, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának könnyűzenei referensével beszélgettünk.
Életünk is igehirdetés
Az asztalnál: Váraljainé Melis Orsolya
Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Váraljainé Melis Orsolyát, a Sárbogárd–Sárszentmiklósi Evangélikus Egyházközség lelkészét a gyülekezeti teremben kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
Pótlékokkal körbevéve, Istenre utalva
Béres Tamás teológusprofesszor egyházképről, komfortérzetről, változásról
Érdemes volna már most jobban megismernünk és megszeretnünk a Zsoltárok vagy a Jób könyvének egyéni és közösségi panaszénekeit, amelyekben a pótlékokról kiderül valódi értékük, és felismerhetővé válik az ember közvetlen Istenre-utaltsága – fogalmazott lapunknak adott interjújában Béres Tamás egyetemi tanár. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetőjével annak kap…
Tartalmat kapott a mottó
Így értékelik az EPOT-ot a főszervezők
Milyen reménység fűződhet másfél ezer ember megvendégeléséhez? Az evangélikus presbiterek országos találkozója (EPOT) után a program két fő „hajtómotorját”, Gáncs Péter nyugalmazott püspököt és Mészáros Tamást, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelőjét, valamint az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának a rendezvény szervezéséért-koordinálásáért felelős munkatársát, Tornay Andr…
Továbblépni az elhívásban
Villáminterjúk az EPOT-on – 2. rész
Kapcsolódásra és tanulásra hívta a résztvevőket az evangélikus presbiterek országos találkozója (EPOT). Az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársa résztvevőket kérdezett arról, mi hozta őket az alkalomra, mivel gazdagodtak ott, és egyáltalán: mit jelent az életükben a presbiteri szolgálat.
„Az összetartozás érzését vihetjük tovább”
Villáminterjúk az EPOT-on – 1. rész
Hullámzott a tömeg a Hungexpo C pavilonjában az evangélikus presbiterek országos találkozóján (EPOT) a programok közötti szünetekben. A modern tér minden emeletén, a mozgólépcsőkön föl-le utazva mosolygó szempárok keresték a többiek tekintetét, rég nem látott testvérek üdvözölték egymást vagy épp friss ismerősök tárgyalták ki, melyikük honnan jött, és mit visz haza az alkalomról. A résztvevők köz…
„Bizonyos vagyok benne, hogy Isten döntött az életemről”
Beszélgetés Kis János nyugdíjba vonuló lelkésszel
„Isten mindig annyi tövist adott, hogy ne bízzam el magamat, és annyi kegyelmet, hogy általam az Úr ereje érjen célhoz” – ezekkel a szavakkal summázta összesen negyvenkét évnyi szolgálatát Kis János, amikor szeptember 18-án, vasárnap parókus lelkészként utoljára lépett fel a kecskeméti evangélikus templom szószékére. Előző este, a nyugdíjba vonulása alkalmából rendezett ünnepségen Kondor Péter, a…
Isten magvetője
Szeverényi János szociális és egyházi szolgálatról
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Szeverényi János, egyházunk országos missziói lelkésze augusztus 20-a alkalmából. Az indoklás felsorolja a szolgálati területeit – ifjúsági, utcai szociális, Kárpát-medencei rádiómissziós munka –, amelyeket egy szóval így összegezhetünk: magvető. Hiszen Isten igéjéből él, evangéliumát hirdeti. Járja az országot, a magyarlakta területeket, és a mod…
Versbeszélgetések Istennel
Szakrális csendről, imaversekről Érfalvy Lívia irodalomtörténésszel
Lehet-e versbe önteni a transzcendenssel megélt imaélményeket? Milyen léttapasztalatok közvetítésére képes az imádság formai jegyeit hordozó költői szöveg? Miben különbözik az istenes vers az imaverstől? Másként imádkozik-e a költő a 21. században? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Érfalvy Lívia irodalomtörténész, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettese és…
A gyülekezetépítés útja a személyes evangelizáció
Györfi Mihály nyugdíjba vonult lelkész vallomása elhívásról, szolgálatról
Nem szokványos úton jutott hitre Györfi Mihály, és ugyanígy a hivatásválasztása sem volt előre látható. Lelkészi szolgálata során sem a kottából játszott. Az általa pásztorolt közösségek mégis nőttek, erősödtek. Harminc év után július végén vonult nyugdíjba a nyírteleki bázissal működő Filadelfia Evangélikus Egyházközségből. Ennek apropójából kértük számvetésre.
Pecz Samu, a gótikus funkcionalista
Róka Enikő művészettörténész a protestáns templomépítészet kiemelkedő hazai alakjáról
„Pecz Samu pályája során a templomépítészetben, azon belül is a protestáns templomok tervezésében volt a legsikeresebb, s a 19. század utolsó évtizedére az utóbbi terület magyarországi szakértőjévé vált” – fogalmaz az építész életművét feldolgozó könyvben Róka Enikő. Az idén száz éve elhunyt építészről a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtárának vezetőjével, Pecz Samu templomépítészetének ku…
Eltérő nézetek, kölcsönös tisztelet és szeretet
Villáminterjú Heinrich Bedford-Strohm püspökkel
Az Egyházak Világtanácsának tizenegyedik nagygyűlésén a tanács központi bizottsága dr. Heinrich Bedford-Strohmot, a Bajorországi Evangélikus Egyház püspökét választotta meg új elnökének.
Ne néző légy, hanem játékos!
Gundel Takács Gáborral a színpadon
Hosszú évek óta az ország egyik legnépszerűbb televíziós személyisége, vetélkedők házigazdája Gundel Takács Gábor. Ismertségét jó ügyek szolgálatába állítja, mint tette például 2017-ben, a Reformáció 500 emlékév egyik nagyköveteként. Hitéről az Evangélikus Élet számára 2016-ban adott interjúja óta nyíltan beszél, vallástételével azonban nem meggyőzni akar, hanem éppen az egyénileg bejárható út eg…
„Beleláttunk, mely területekkel foglalkoznak majd egyházaink”
Háttérmunka és fiatalok az Egyházak Világtanácsának 11. nagygyűlésén
Egy nemzetközi program lebonyolítása elképzelhetetlen megfelelő előkészítő és háttérmunka nélkül. Az Egyházak Világtanácsa 11. nagygyűlésén augusztus 31. és szeptember 8. között a németországi Karlsruhéban is számos segítő (steward) dolgozott. Andrejko Lacko evangélikus teológus Szlovákiából érkezett, őt kérdeztük élményeiről.



















