Publicisztika

Hadd meséljem el az első találkozásomat a humorral az egyházban!

Intenzív hajnalom van. Itt vagyok egy óriási, gyönyörű hajó fedélzetén. Éppen a Finnországhoz tartozó Åland-szigetek „fővárosából”, Mariehamnból hajózunk ki, ahol Észtországból Svédország felé haladva kötöttünk ki, hogy néhány tucat autó elhagyja a kétszáztizenkét méter hosszú Baltic Queent.

„Miközben én csak teljes káoszt és agressziót, rendenkívüliséget láttam, odabent valójában volt rend, amelynek csak egy szabálya volt: vigyázz a másikra! Nem írott szabályzata volt, hanem belső rendje. Ettől persze nem lettem lelkes pogózó, de már másként tekintek rá” – írja Hegedűs Attila a pogózáson túlmutató jegyzetében.

„A világot nem a szüleinktől örököltük, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön.” Nehezen tanuljuk meg, hogy ez nemcsak a természeti környezettel van így, hanem emberi környezetünkkel is: a globális termelés, tulajdonlás és elosztás, a migráció, a konfliktusmegelőzés és -kezelés ugyanilyen felelősséget ró ránk a következő generációk iránt. – Korányi András püspökhelyettes publicisztikája.

Amikor a teremtésvédelmi munkaterület egyik első aktív megbízására készültem (a 2019-i évi családos táborra), és a tematika összeállításakor keresgéltem valami releváns, megkapó mottót, rátaláltam Albert Einstein egy mélyen elgondolkodtató mondatára: „A példamutatás nem az egyik útja a tanításnak, hanem az egyetlen.” Ez a mondat kísér azóta is a munkámban, mert amellett, hogy a hitelesség és az i…

Pünkösd nem emlékünnep, hanem Isten ma is megszólító jelenlétének, a Lélek ébresztő, életújító munkájának itt és most megtapasztalható esélyét kínálja. A Lélek Isten meglepetése, nem csupán ünnepi, hanem hétköznapi ajándéka is – Gáncs Péter nyugalmazott püspök jegyzete.

A kis hableány történetében Andersen megengedte hősének, hogy isteni beavatkozás révén érje el célját, így ebben a klasszikus történetben is a lutheránus teológiának megfelelően az Úr a cselekvő, egyedül az ő kegyelme által juthatunk örök élethez. Ezzel az elbeszélés annak példája lett, miként lehet a tündérmese a keresztény üzenet hordozója is. A 185 éves, szépséges kis hableány születésnapja al…

Idegesít ez a szó: „bezzeg”. Miféle tömegsport ez, keresni magunkban a hibát úgy, hogy másokat mindig jobbnak, szebbnek hiszünk? – Hegedűs Attila iskolalelkész írása.

Lehet-e konfliktusokat megoldani a hatalom erejével? A körülöttünk megvalósuló vagy a bennünk gyökeret verő nyugalom a fontosabb? És mikor mondhatjuk, hogy valóban békességünk van? – László Lajos Gergely publicisztikája.

Gyereknap. Kinek mi jut róla eszébe? Majális, trambulin, ugrálóvár, vattacukor. Egy szép nyári nap, amikor jól érezzük magunkat együtt. Csupa olyan szórakozás, amelyet az én gyerekeim már ismernek. Valamiért mégis gombóc van a torkomban. Nem tudok a gyereknapra rózsaszín ködfelhős, gyerekkacagással teli pillanatként tekinteni. Arra gondolok, hogy míg az én gyerekeimnek ez a felhőtlen öröm termész…

„Kereszténynek, a jó pásztor követőjének lenni egyet jelent azzal, hogy létezik egy általam mindenre érvényesnek vélt perspektívám. Létezik számomra, az életemben egy olyan koordináta-rendszer, amely alapján helyükre kerülhetnek az életem dolgai, amely alapján döntök.” – Gáncs Tamás jegyzete.

Keresztény vagyok. Hogy jó keresztény vagyok-e, nem tudom. Sőt! Aki ezt egyedül tudhatja, az Isten. Hogy jó keresztény vagyok-e – egy köznapi beszédünkben is gyakran alkalmazott szófordulattal élve –, istenigazából nem annyira érdekel, mert ennek megállapítását nem akarom mások elvárásaihoz, emberi megítéléshez, az annak való megfeleléshez kötni. Istenigazából ezért nem érdekel emberi szinten ez…

Anyai nagyapám száznegyven éve, 1882-ben született, az első unokánkat pedig az idei év tavaszára várjuk. A száznegyven esztendőnyi távolság kizárja a személyes és közvetlen kapcsolat lehetőségét. Vagy mégsem?

Mint minden kórnak, a gerincbetegségnek is megvan a maga sajátos üzenete, ha úgy tetszik, „teológiája”. Ágyban fekve akadt bőven időm töprengeni rajta. – Gáncs Péter nyugalmazott püspök jegyzete.

A határon a menekültek között állok, és nézem az édesanyákat. Akár gyalog érkeznek gyermekeikkel, nagyszülőkkel, kisebb vagy nagyobb családdal, egy bőröndbe zsúfolt életükkel, akár minden menthetővel megrakott autóikkal, szívükben mégis ugyanazzal a kettős teherrel és szomorúsággal. Mert hátrahagyták a hazájukat, az otthonukat, és hátrahagyták lelkük felét, a férjüket, a családapákat. Átkeltek a…

A háború kitörése óta egy visszatérő álom gyötör. Azt álmodom, hogy éjszaka zörgetnek, és én tudom, hogy azonnal el kell menekülnünk. Fejvesztve próbálom összegyűjteni a gyerekeket, de egyedül vagyok, és érzem, hogy túl lassan haladok, nem tudom őket elég gyorsan öltöztetni, kifutok az időből, mert mindjárt ránk törik az ajtót.

Várakozás-vágyakozás, féltés-óvás, fogantatás-születés és annak elmaradása. Május első vasárnapján összeállításunkban nemcsak az édesanyákhoz szólunk, hanem azokhoz, is, akik szerettek volna, de nem válhattak azzá.

Az érettségire készülő, a gyermek- és felnőttkor határán álló fiataloknak, szüleiknek, pedagógusaiknak szólnak Pángyánszky Ágnes evangélikus lelkész sorai. Írása középpontjául azt a szentírási szakaszt választotta: „Uram, […] csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot.”

A szorongás, a mentális egészség romlása, a motiváció elveszítése egészen komoly problémává nőtte ki magát modern világunkban. Mit tehet az egyház ebben a helyzetben? Mit tehetünk mi, keresztény emberek? – Baranyay Csaba evangélikus lelkész jegyzete.

A több mint ötven napja tartó ukrajnai háború eddigi egyik legtragikusabb és legembertelenebb fejezete a bucsai mészárlás. Megtörtént azoknak a tömegsíroknak a feltárása, amelyekben bizonyítottan civil ukrán áldozatokat találtak elhantolva, névtelenül, jelöletlenül. Az áldozatok testén brutális kínzások nyomai fedezhetők fel, többségüket gyaníthatóan kivégezték.